csütörtök, december 14, 2017
Home Cikkek 10 temetkezési dolgozó bizarr történetei

10 temetkezési dolgozó bizarr történetei

90
0
Megosztás

1. Az élőhalottak
“A férjem régen a hullaházban dolgozott, és érdekes történetek mesélt. Mások is számoltak már be olyan történetekről, amikor a holttestek felültek (amely a megfeszülő izmoktól lehetett), de egyszer egy halott férfi sétált végig a folyosón, mielőtt összeomlott. A férjem elmesélte, hogy hátrébb lépett, miután kitette a testet tisztításra és boncolásra, de amikor visszatért, a holttest eltűnt. Egyedül volt az éjszaka közepén, és azt hitte megőrült, amikor látta, hogy a test összecsuklik a folyosón.”

2. Kézfogás a túlvilágról
“A szövet helyreállító részlegen dolgoztam, de legkevésbé azt a munkát szerettem, amikor felkészítettük a donort, és le kellett borotválnunk a kezét és a lábát. Egyszer a donor nemrégiben hunyt el, fogtam a kezét, amikor megragadta az ujjaimat, amikor beállt a hullamerevség.”

3. A holtak ny9gései
“Hogyha a holttestekben bennreked egy tüdőnyi levegő, akkor a megmozdítástól ez felszabadulhat. Ahogy a levegő végigfut a légcsövön, akkor érdekes hangokat hallat. Ez még mindig félelemmel tölt el, amikor egyedül dolgozom.”

4. Villogó fények
“Nővérként dolgozom, de mindig a hullaház környékén látom a villogó fényeket. Már megszoktam őket, kivétel akkor, amikor új holttestet hoznak végig a folyosón. Akkor mindig megijedek.”

5. Az ébredő holtak
“A szomszédom régen temetkezési vállalkozóként dolgozott. Egyik éjjel későig dolgozott, hogy előkészítsen egy halottat a reggeli temetésre. A munka kezdetén hátat fordított neki, hogy magához vegyen pár műszert, de még így is látta a szeme sarkából a holtat, amely lassan felemelkedett a háta mögött. Természetesen az adrenalin azonnal végigáradt az ereiben és azonnal a lépcsőhöz futott, de útközben elesett, így négykézláb mászott fel az emeletre. Csak odafent ébredt rá, hogy ez csak hullamerevség. Összeszedte magát, és visszatért a munkához, amit akkor már 15-20 éve végzett, de sohasem ijedt meg ennyire semmitől azelőtt.

6. Egy bohóc könnyei
“Egyszer egy halott bohócot hoztak be hozzánk., akit a jelmezében akartak eltemetni, arcfestéssel és mindennel együtt. A család kérésére a temetkezési dolgozók is bohócnak öltöztek be, a családnak pedig könnycseppeket festettek az arcára.”
7. A tisztítás
“Egy férfit hoztak be hozzánk, miután három hétig holtan hevert a garázsa padlóján a nyári melegben. Bogarak borították, a bőre fekete és zöld volt, a hús kezdett lemállni a csontról. Nem tudtunk semmit sem tenni, el kellett hamvasztani.”
8. Egy álló ember titka
“Még hallgató voltam, amikor gyakornokként egy patológus mellé kerültünk. Láttunk egy esetet, amelyben egy férfit ötvenes évei végén holtan találtak otthonában, különleges körülmények között. A holttest állt – bizony, állt – a szobában, egyik lábát az ágyra emelve, tehát az ágyba akart feküdni, amikor meghalt. Később kiderült, hogy szívroham okozta a hirtelen halált. Nem tudták megmagyarázni az esetet: valakinek órákig kellett volna ebben az állapotban tartania a testet, hogy így álljon be a hullamerevség. 
9. Sírás hangjai
“Amikor a balzsamozóban először dolgozni kezdtem, az első élményem korántsem volt megnyugtató. A munka előtt elmentem a mosdóba, és amikor kijöttem női sírást hallottam, és léptek hangjait. A hangok egyenesen a folyosóról jöttek, amely egy kis szobába vezetett, ahol a testeket tároltuk. Úgy gondoltam, hogy utánajárok, kinek is hallom a hangját, de a szoba üres volt, egy élő lélek sem volt ott. Azonban egy fiatal lány holtteste is ott hevert, aki fejbelőtte magát.”
10. Élet a halál után
“Mindkét szülőm temetkezési vállalkozó. Egyszer egy idősebb férfi felesége hunyt el. Az özvegy új barátnőjével jelent meg a temetésen, aki sokkal fiatalabb volt, és elég merészen öltözködött. Amikor a férfi elkezdett sírni, akkor a lány azonnal simogatni kezdte a fejét. A temetés után a férfi a virágokról érdeklődött. Szerette volna, hogyha pontosan azokat átviszik az esküvőjére, amit másnap tartottak.