csütörtök, december 14, 2017
Home Cikkek 5 eltitkolt igazság, amit a modern régészet nem ismer el az emberiség...

5 eltitkolt igazság, amit a modern régészet nem ismer el az emberiség múltjáról

271
0
Megosztás

Mindegyik egyenként romba dönthetné az eddig kialakult evolúciós világképünket.

Az emberiség sötét múltja régóta kísért minket. Lépten-nyomon ott van mögöttünk, és időnként felsejlik egy-egy váratlanul előkerült régészeti leletben.

Ezek a térben és időben nem passzoló leletek, melyeket ooparts-ként is emlegetnek, sokszor meg is botránkoztatják a régészeket, akiknek magyarázatokat kell találniuk ezekre. Az ugyanis nem derülhet ki, hogy az evolúció, ahogy ismerjük, soha nem is létezett…

Léteztek nefilimek

Sokáig vonták kétségbe az ősi időkben élt óriások létét, de mára már számos olyan lelet került elő, melyek egyértelműsítik, hogy voltak olyan emberfajok, melyek 3 méternél is magasabbak voltak.

A nefilimekként is emlegetett lényekről a Biblia is ír, de Énok könyvében is említést tesznek róluk, mint bukott égi angyalokról, akik feltehetően földönkívüli faj voltak, akiket a Földre száműztek, majd később beházasodtak az emberi családokba.

Azóta rengeteg különféle csontmaradvány, túlméretezett koponya és csontvázak kerültek elő, melyek több millió évesek voltak. Számos népnek vannak olyan legendái, melyek szintén óriásokról szólnak. A Komancsok között terjedő mentemondák és történetek, vagy Dávid és Góliát meséje is nefilimekkel kapcsolatos.

Nem mi vagyunk az első civilizáció

Léteznek a Földön olyan régészeti nyomok, melyek egyértelműen arra utalnak, hogy az embert megelőzte egy korábban itt a bolygón élt ősi közösség. Egy olyan faj közössége, mely a Föld keletkezése után nem sokkal azonnal megvethette a lábát.

Előző emberiségként szoktak rájuk hivatkozni, és számos olyan tárgyat és lábnyomot találtak már régészek, melyek 200 millió évnél is régebbiek, vagyis megelőzik az emberi faj kialakulását.

Az előző emberiség léte egyben az evolúciós elméletet is megkérdőjelezi. Ugyanis nincs magyarázat arra, hová lett az előző emberiség, és miért pusztultak ki. Ha egyáltalán kipusztultak…

Ősi idegenek hoztak létre minket

Az egyik legnépszerűbb paleoasztronautikai elmélet az ősi idegenekről szól. A teória szerint az ősi népeket valójában földönkívüliek látogatták, de ez nem minden. A feltételezés kimondja, hogy nem a majomtól származunk, hanem a földönkívüliek genetikai kísérleteinek eredménye vagyunk.

Pontosabban az ősi időkben egy Anunnaki faj látogatott el a bolygónkra, ők tenyésztettek ki az akkorra itt a Földön élő ősmajom és az ő genetikai kódjuk keresztezésével az emberiséget.

A történelem során az emberiség úgy tudott robbanásszerű technológiai ugrásokon keresztülmenni, hogy az idegenek segítettek neki. Az ősemberekkel megismertették a tüzet, és a tűzgyújtás módját, az ókori civilizációknak pedig megmutatták az elektromosság, és a nanotechnológia alapjait. Ez utóbbi két dologra számos nyomot találunk Egyiptomban.

Dinoszauruszok és emberek egy időben éltek

Az egyik legvitatottabb elmélet szerint az ember és a dínók egy időben éltek a Földön. Legalábbis lehetett egy olyan földtörténeti időszak, amikor az emberek és a dínók kora fedésben volt. Bár a modern régészet nem ismeri el, több olyan kiszáradt folyómederre, és sziklás területre bukkantak már, ahol emberi és dinoszaurusztól származó lábnyomok voltak megtalálhatók.

A nyomok egy időből származtak, tehát minden kétséget kizáróan egy időben és térben volt jelen a két faj, annak ellenére, hogy a mainstrem régészet egészen mást állít.

Sokak szerint ez az egész tagadás azért van, mert nem szeretnék beismerni a tévedést, mivel így a közvélemény alapjaiban kérdőjelezne meg ezek után minden mást az evolúcióval, és más történelmi ténnyel kapcsolatban. Ez pedig más rejtett dolgokat hozhat a felszínre…

Az ókori civilizációk fejlett civilizációk voltak

Atlantisz, az ókori Egyiptom, és sok más civilizáció, mint például a maják vagy az inkák is mind-mind olyan fejlett nép voltak, melyek a korukat is megelőzték. Egyiptomban ismerték az elektromos áramot, és annak felhasználási módját, ezt számos faragott dombormű, és hieroglifa bizonyítja.

A Bagdadban talált vázákról pedig bizonyítottan kiderült, hogy ősi akkumulátorok, elemek lehettek. Már csak az a kérdés, hogy mire használták ezeket az elemeket.

A maják rendkívül fejlett csillagászati tudása szintén fejlett eszközök segítségét sejteti a dolgok hátterében. A piramisok szintén mértani pontossággal vannak tájolva, melyet a mai modern eszközökkel sem tudunk repdrodukálni…

Avilagtitkai