Home A múlt rejtélyei A Bajkál tó rejtélye

A Bajkál tó rejtélye

0

Az UFO kutatás szempontjából a Bajkál tó is híres különös észlelésekről és különös esetekről. A tóról azt kell tudni, hogy 1600 méter mély és a Föld édesvíz készletének 20%-át teszi ki. Hogy pontosan hogyan került a tó látótérbe vagy hogyan vált népszerű témájává az UFO kutatásnak, az nem világos. Ugyanakkor tény, hogy számos olyan eset történt a tó körül, melyre nincs magyarázat.

Elképzelhető, hogy a tárgy valamilyen vizsgálatot folytatott? Tanulmányozta a bolygónk természetét? Vagy vízmintát vett? Az egyik ismert történet Valery Rudentsovtól származik, aki húsz társával együtt volt szemtanúja valami egészen rendkívülinek 1987-ben.

A helyszín Kurmánál történt az Itruszki régóban, közel a tóhoz. Valery azzal kezdte a történetét, hogy az egyik barátja éjjeli 00:20-kor berohant a házba, hogy mindannyian siessenek ki az udvarra. Amikor kimentek az udvarra, a férfi az udvar közepén állt és az ég felé mutatott. Körülbelül 150 méterrel a fejük felett egy UFO lebegett, melynek közepéből lilás fénysugár volt látható. A tárgy szélein sárga ablakok voltak, mint amilyenek a hajókon is láthatók, az átmérő pedig nagyjából 70 méter lehetett.

Ami még feltűnő volt, hogy a tárgynak egyáltalán nem volt hangja. Mivel tiszta éjszaka volt és a telihold világított, ezért jó látási viszonyoknak kellett lennie. A tárgy nem sokkal kásőbb a part felé haladt, majd Olkhon hegyei mögött eltűnt. Egy másik jelentősebb eset 1990-ben történt a Kyakhtisnky régióban. A történetet mögött álló magyarázatot számos TV riport és műsor próbálta kinyomozni.

A szemtanúk egy sárgás ízzó, korong alakú tárgyat figyeltek meg, melynek a belsejében több alak volt kivehető. Az alakok ragyogó öltözéket viseltek magukon. További kérdés, hogy véletlen-e, hogy ezek a tárgyak épp a tó felett tevékenykedtek. Van valami a tóban ami idevonzotta őket?

Vagy csak véletlenül épp a tó felett jelentek meg?  Senki nem tudja a tárgyak valódi szándékát de annyi bizonyos hogy gyorsan el is tűntek amikor észlelték, hogy figyelik őket.

paranormal.hu | Seres Gábor