A vasoszlopra írt feliratok kiállták az idő próbáját, a világ egyik első kohászati alkotása, híressége az, hogy nem rozsdásodik. A nevezetes Delhi Vasoszlop legalább 1600 évvel ezelőtt készült, vegyi tisztasága és rozsdásodásának enyhesége mégis ámulatba ejti a kohászattörténészeket.
A vasoszlop, mely nem rozsdásodik.Minden India-utazó ismeri a híres vasoszlopot, amelyet II. Csandragupta (376-415) emlékére állítottak eredetileg Mehrauliban, egy Ambálá melletti hegyen, és most Delhiben van, a szintén nagyon híres Kutub Minár közelében. Több, mint 23 láb magas, és egyetlen darab vegytiszta vasból van.
Az oszlop eredetileg kelet-Indiában állt egy hindu templom előtt, a muszlimok hozták Delhibe trófeaként.
Idézet Baktay Ervintől: “A mecset udvarának közepén mered a híres vasoszlop. A “Sors Kezének” is szokták nevezni. Érdekessége abban áll, hogy nem fogja a rozsda. Ezer esztendő óta áll helyén, de egyetlen rozsdafolt sem ékteleníti el. A delhi vasoszlop azért is rendkívüli valami, mert még a modern technika sem képes ily roppant oszlopot önteni tiszta vasból. Ez is azt bizonyítja, hogy a régi hinduk nagyon sok olyan ismerettel rendelkeztek, aminőket a modern Nyugat még nem bírt elsajátítani.”
Ez az oszlop majdnem hét méter magas, és több mint hat tonnát nyom. 80 km-re az eredeti helyétől Az Észak-Indiát 320 és 540 között uraló Gupta dinasztiához tartozó II. Csandragupta (380-415) emeltette. Az oszlop tetejét a garuda elképzelt alakja díszíti. Az oszlop eredetileg Visnupadagiriben (“Visnu lábnyoma-hegy”) állt. Ezt a helyet a mai Udajagirivel azonosítják, ami Besnagar, Vidisa és Szancsi közvetlen közelében van, amik Bopáltól 50 kilométerre északra, India közepén fekszenek.
A Visnupadagiri a Ráktérítőnél található, és így a gupták idejében csillagászati központként szolgálhatott. A vasoszlopnak ezen az eredeti helyén fontos asztronómiai feladata volt: hajnali árnyéka csak a nyári napforduló környékén esett az Anantasayain Visnu lába irányába. A hely megépítését és fejlesztését egyértelműen a a gupták fejlett csillagászati ismeretei vezették. Úgy általában a hely fekvése és azon belül a vasoszlopok pontos elhelyezése az Indiában 400 körül meglévő csillagászati tudás bizonyítéka.
A tudósok már évtizedek óta próbálják megfejteni a különös rejtélyt, de egységes magyarázatot még nem sikerült adniuk. Úgy tűnik, az indiai varázsoszlopon kicsorbult az idő vasfoga. Vajon a korabeli kohászat volt ilyen rendkívül fejlett, vagy a Földön kívülről érkezett a különös tulajdonságú anyag?
A delhi Kuvval-ul-Iszlám (Az iszlám dicsősége) mecset több okból is nevezetes: egyrészt ez volt az első mecset, amit Indiában építettek, másodszor ennek a mecsetnek az udvarán található az a hindi feliratokkal díszített titokzatos vasoszlop, amit az i.sz. V. században Csandra Varmann hindu király állítatott, és amin a mai napig egyetlen rozsdafoltot sem találtak. Az oszlopot a mohamedánok a “Sors kezének” nevezték el, mert a fáma szerint, annak a moszlimnak, aki hátulról kezével átéri, a legnagyobb kívánsága válik valósággá. Az oszlop már 1500 éve áll a szabadban, de egyáltalán nem rozsdásodik! A rejtélyes tárgy közelében emelkedik hindusztán hetedik csodája is, a Kutab Minar nevű, hetven egy méter (huszonhárom emelet!) magas torony, amelynek építését 150 évvel a vasoszlop felállítása után 1199-ben Kutab-ud-Din kezdte el, de csak utóda uralkodása alatt sikerült befejezni.
Az oszlop a rajta lévő felirat szerint II. Csandragupta király tiszteletére emelték, aki i.sz. 380 és 415 között uralkodott. A vasoszlop eredetileg az allahabadi Visnu templom előtt állt, majd 1050-ben AnangPal király parancsára szálították át Delhibe, és a Visnu lábnyomáról elnevezett hegyre állítoták. Tetején a Garuda-madárnak, Visnu hordozójának szobra állt, amit az iszlám hódítás után eltávolítottak. A mind a mai napig a Kuvval-ul Iszlám mecset udvarán álló titokzatos, 6 tonna súlyú vasoszlop látható magassága 7,2 méter. Az alsó átmérője 48, a felső 30 cm. Az oszlopot több író is egy földönkívüli civilizáció emlékének tartja, mert állításuk szerint az V. századi Indiában nem lehetett olyan magas a vasgyártás technikai színvonala, hogy egy ilyen nagy méretű tárgyat elkészíthettek volna.
Érvként hozták fel a vas anyag tisztaságát is (99,72%-os), mivel szerintük ilyen minőségű vasat csak napjainkban is drága hidrogénes redukcióval vagy elektrolizissel állítható elő. Ráadásul ez a tárgy minden idők legnagyobb kézzel kovácsolt vas tárgya. Az oszlop feltehetően 25-30 kg-os vasszivacsokból kovácsolták össze. Ezeket a “szivacsokat” úgy nyerték, hogy az ércet rétegenként ráadagolták a felizzított faszénre. Az így előállított vas alacsony kén tartalmának a faszenes eljárás, a felület közeli széntartalmának pedig a kovácsolása az oka. Ilyen minőségű vasat az európai ipar csak a XIX. Században tudott előállítani. A rejtély kulcsát egészen az új évezred elejéig nem sikerült meglelni. 2002-ben hatalmas feltűnést keltett egy indiai kohász-szakértőnek bizonyos Ramamurathy Balasubramaninak a Current Science hasábjain megjelent beszámolója, amely szerint “az oszlop kémiai összetételéből származó tudás segíthet bennünket hozzá a radioaktív anyagok tárolására szolgáló fémkonténerek tökéletesítéséhez”.
A kanpuri Indiai Technológiai Intézet professzora szerint “oszlop támpontot adhat olyan tárolók készítéséhez, amelyek évezredekig rozsdamentesek maradhatnának”. Ramamurathy több mint tíz évet töltött a vasoszlop rejtélyének megfejtésével, és rájött, hogy az oszlop egyedülálló “képességének” titka az alapanyagául szolgáló vas magas foszfor tartalmában keresendő. A különböző vizsgálatok kimutatták, hogy a foszfor tartalom egyfajta öngyógyító kémiai reakciót idéz elő, amelyre rásegít Delhi száraz klímája is. Ennek a kémiai reakciónak a hatására az oszlop felületén egy vékony “védőréteg” alakult ki, amely ellenállt számos kémiai és atmoszférikus hatásnak. Amennyiben az oszlopnak ez a vésőrétege bármilyen okból kifolyólag megsérülne, úgy a reakció az elemek levegővel történő érintkezése folytán ismét beindul, és mind addig eltart, amíg a sérült részen ismét kialakul a jótékony védőréteg.
A furcsa magyarázat épp egyszerűségéből adodóan jelenthet megoldást. Az anyag magas foszfor-és kén tartalmára ugyanis már évtizedekkel ezelőtt rávilágítottak a kutatók, mint ahogy arra is, hogy a napjainkban legszélesebb körben használt acél sokkal kisebb kén tartalommal rendelkezik, foszfor pedig egyáltalán nincs benne, mivel a mai ötvözeteket ez törékennyé tenné. A nikkel-, a mangán-, szilicium- és réz tartalom tekintetében az indiai vasoszlop a mai szabvány által előírt határok között mozog. A különös tárgy anyagát ma szinte egyáltalán nem tudná hasznosítani az ipar, mert csak igen kis igénybevételű alkat részekhez lenne alkalmas. Ellenben a Ramamurathy által felvetett rozsdamentes nukleáris hulladéktárolóként történő alkalmazásának ötlete napjainkban számos nemzetközi tanácskozás témájává vált.
Tehát megoldódott a rejtély? Koránt sem! Tény, hogy napjainkban már jól ismert a titokzatos oszlop anyagának összetétele, mint ahogy az indiai professzornak köszönhetően felismertük a fémben lejátszódó kémiai folyamatokat is, amelyek egy vékony védőréteget létrehozva óvják a fémet az idő vasfogától. Ellenben arra az egyszerű kérdésre még senki sem adott- senki sem akart- választ adni, hogy honnan kapták azokat az ismereteket a korabeli indiai “kohászok “, amelyek e különleges tulajdonságokkal bíró, ellenálló fém megalkotását lehetővé tették. Talán lehet, hogy mégis azoknak van igaza, akik a delhi vasoszlopot egy rég elfeledett kor maradványának tekintik? Egy olyan korénak, amikor mindennapos dolognak számított az, amit ma mágiának nevezünk? És valóban lehetséges volna, hogy mégis a Földünket látogató idegen lények építették? Az időjárási tényező Lehet-e oka a vasoszlop szokatlan korrózióállóságának az időjárási tényező?
Egyes-főként szkeptikus-tudósok szerint igen, mivel a tárgy felállításának idején a levegő nem tartalmazott a maihoz hasonló mértékű szennyeződést. Ráadásul a feljegyzések szerint annak idején több száz éven keresztül rendszeresen be is kenték az oszlopot olajjal. Ugyan akkor a száraz klíma és a levegő minimális páratartalma is kedvező feltételeket biztosított a korrózióállósághoz. A tudósok az oszlop felületén található vékony oxidréteg nagyarányú szilicium tartalmára is magyarázattal szolgálnak. Ez ugyan is szerintük a Delhi környéki állítólagos homokviharokkal magyarázható.
Ám az időjárási tényező mellett érvelők szerint a négyhónapos monszun időszaka alatt sem rozsdásodhatott a vasoszlop, mert a víz akadálytalanul lefolyhatott az oszlop törzséről, míg a hat tonnás tömör test térfogata elősegítette az oszlop hőtároló képességét és a gyors száradását. E szkeptikus kutatók úgy vélik, hogy 1500 évvel ezelőtt a levegő a mainál jóval kevesebb kéndioxidot tartalmazott, míg az ammónia tartalma a bomló emberi és állati ürüléktől valamivel magasabb volt a mainál, és épp e tényezők megváltozása miatt a vasoszlop mára a rozsdásodás jól látható jelei figyelhetők meg! Ennek legfőbb oka természetesen korunk levegőjének szennyezettsége, bár igaz, hogy Delhi még ma is a viszonylag tiszta levegőjű nagy városok közé tartozik.