Home Összeesküvés elméletek A Draco program

A Draco program

0

Az olvasót talán meglepheti, ha arról értesül, hogy a Cape Canaveralben tesztelt rakéták indításait nem minden esetben dokumentálták megfelel?en, illetve nevezték meg a típusokat az egyes publikus forrásokban. A legtöbb programról köztudott, hogy a honvédség felügyelete alatt valósult meg, azonban volt közöttük egy, 1959-ben, melynek nevét és létezését az akkori sajtóforrások meg sem említik – néhány ritka kivétellel (a man?verez?képes robbanófejek tesztsorozata keretében próbálták ki tulajdonképpen az els? emel?test – lifting body – típusú szerkezeteket). Ez a rejtélyes program a Draco nevet viselte, az alábbi történet pedig arról szól, hogyan illeszkedtek össze a tervezet egyes elemei kerek történetté, s hogyan került az egész elképzelés végül nyilvánosságra.

Titkos indítások

Évekkel ezel?tt, miközben jelen tanulmány szerz?je a The New York Times tartalomjegyzékét böngészte rakétaindításokról és ?rkísérletekr?l megjelent adatokat keresve, rábukkant egy misztikusan hangzó hírre, miszerint egy “titkos”, 12,2 méter hosszú, szilárd hajtóanyagú rakétát bocsátottak fel, mely “karcsúbb, mint a Polaris”, az indítási dátuma és helyszíne pedig: Cape Canaveral, 1959. Február 16. A felbocsátott rakéta neve nem szerepelt a hírforrásban, és semmi további információ a starttal kapcsolatban. A szerz? felkutatta az Aviation Week és a Missiles and Rockets magazinok adott évben kiadott számait, de kutatása semmi eredménnyel sem járt, egyetlen utalás sem szerepelt az adott napra jelzett rakétaindításra. (Mint kés?bb kiderült, az Aviation Weekben több részletet is közöltek a programmal kapcsolatban, azonban dátumok és nevek nélkül, így csak kés?bb derült ki, hogy valójában az adatok a Draco tervezetre vonatkoztak.) A továbblépésre nem nyílt lehet?ség, így a szerz? félretette feljegyzéseit (ám nem feledkezett meg róluk), mígnem évekkel kés?bb felbukkant egy különleges hír.

A jelen cikk szerz?je évekkel ezel?tt több alkalommal megkereste a Légier? Patrickban lev? támaszpontján dolgozó történészt, aki átadott számára egy statisztikai összegzést a Cape Canaveralb?l történt rakétaindításokról, az 1950-es évvel kezd?d?en (csak az egyes típusok felsorolásával, dátumok nélkül). 1959-re vonatkozóan három különleges hivatkozást tartalmazott ez az egyszer? dokumentum, egy rakétára, mely a Draco nevet viselte. Lehet-e vajon a Draco az az egyetlen különleges név a 37 különféle típust felsoroló rakétatípus között, amelyre a New York Times hivatkozik, mint “titkos” rakétaindítás?

Azonban a projekt nevének említése önmagában még messze nem volt elég ahhoz, hogy az indítások céljáról is meg lehessen tudni valamit. Jónéhány további év telt el, míg a szerz?nek véletlenül sikerült rábukkannia az Aviation Weekben, 1964-ben megjelent szokatlan reklámfelhívásra. Ebben, a McDonnell Aircraft Corporation kés?bbi nevén a McDonnell Douglas a cég részvételét reklámozza négy különböz?, a földi légkörbe visszatér? berendezések kutatását végz? programban. Ezek közül háromnak a neve jól ismert, a következ?k: Mercury, Gemini és a hiperszónikus ASSET siklógép. A negyedik azonban meglehet?sen különleges nevet visel: “Aeroballisztika”. A szöveg állítása szerint az Aeroballisztika 1959-t?l szállt fel Cape Canaveralb?l, hogy egy man?verez?képes, a légkörbe visszatér? eszközt teszteljen. Vajon az Aeroballisztika név az egyéb néhány hivatkozásban fellelhet? Draco programnévvel azonos?

A Draco program nyilvánosságra kerül

A két program közötti kapcsolat meger?sítést nyert egy nemrégiben napvilágot látott indítási táblázat alapján, mely a Cape Canaveralb?l felbocsátott ?reszközök kronológiai sorrendjét tartalmazta. Ez alapján ellen?rizhet?vé vált a New York Timesban eredetileg 1959. február 16-ra tett indítási dátum, s további kett? is felbukkant: 1959. Március 16 és 1959 április 27. S?t, meger?sítést kapott a McDonnell Douglas kapcsolata az Aeroballisztikával a dokumentum program összesít?jében. A McDonnell neve szerepelt a Draco (vagy Aeroballisztika) program els?dleges kivitelez?jeként, mely tervezet hivatalosan az 199-D jelölést kapta. Bármiféle illusztráció híján maga a rakéta azonban továbbra is rejtélybe burkolózott.

A Draco mindeddig ismeretlen hordozórakétája szerkezetére vonatkozóan rendkívül érdekes információ bukkant fel, s a lehet? legváratlanabb helyen. A Floridai Kennedy ?rközpont déli bejáratánál található egy kis kávézó, s ennek falán volt egy kép, a képen pedig az ?rközpontból felbocsátott nevezetes rakéták egyfajta fotómontázsa. A (képet mára már eltávolították, tulajdonosváltás miatt). Miközben jelen cikk szerz?je alaposan szemrevételezte ezt a különös képet, észrevett egy szokatlan formájú rakétát az általa jól ismert Atlasok, Titanok és a Thor hordozórakéták között. Vajon ez a bizonyos fotórészlet a Draco indítását ábrázolja? Mint kés?bb kiderült, a képen valóban a Draco látható, ám sajnos teljességgel lehetetlen volt a hordozórakéta típusát azonosítani pusztán annak alakjából. Felmerült a kérdés, vajon létezik-e egy olyan eddig ismeretlen forrás, mely alapján azonosítható maga a hordozórakéta is? És vajon mi volt a Draco projekt konkrét célja?

Ezen a ponton a kutatás akár be is fulladhatott volna, azonban újabb szerencsés esemény következett be. Egy napon a szerz? egyik kollégája érdekfeszít? üzenetet küldött számára: miközben átlapozta a Missiles and Rockets magazin számait egészen 1961-ig visszamen?en, rábukkant egy cikkre, az Alpha Draco kísérleti eszköz leírásáról, mely nem volt más, mint a McDonnell Aeroballisztikája. A Draco-t McDonnell 122B modell néven katalogizálták, a program kezdete pedig 1957. Október volt. Habár a hordozórakétát magát továbbra sem nevezték meg, a cikkb?l mindenesetre annyi kiderült, hogy a hadsereg taktikai rakétaindító komplexumát, az Honest Johnt, használta a Draco. Ez a startkomplexum jelenleg is m?ködik, a Navaho rakéták indítására használják. A Navaho rakéták korábbi kiszolgálóépületeit szintén használta a Draco kiszolgáló személyzete.

A cikk mell?zi bármiféle dátum említését (mely folyamatosan megakadályozta a kutatókat az Alpha Draco azonosításában, s így mint “titkos” Cape Canaveral-i indításra hivatkoztak rá), azonban bizonyos részleteket közöl a hasznos teher repülési profiljáról. Az els? fokozat kiégését követ?en a második fokozat kapcsolódik be, s gyorsítja a rakétát ötszörös hangsebességig 30 km-es magasságban. Stabilizáló szárnyakat szereltek fel a második fokozat aljára, s miután a hajtóm? befejezte a m?ködését, ezek az elemek biztosították a széllökésekkel szemben a pályatartást és a lapos siklást. A tesztrepülés végén a stabilizáló szárnyakat nulla fokos, a legkisebb légellenállás irányába es? szögbe fordították, s a Draco levitorlázott az óceánba. Begy?jtése nem szerepelt a tervek között.

A McDonnell kés?bb vezet? szerepet játszott a hiperszónikus sebességgel légkörbe visszatér? szerkezetek irányíthatóságát kutató programban is. 1968. februárjában indították a BGRV-t (Nagysebességgel Visszatér? Siklógép), mely sikeres repülést tett a Légier? vandenbergi támaszpontjáról indított Atlas rakétán. Tervek születtek arra vonatkozóan is, hogy egy aeroballisztikus szerkezet önállóan végez nagy magasságból repüléseket, igen hasonlatos módon, mint a NASA “emel? test” koncepción alapuló siklógépei, melyek felépítése sokkal hosszabb siklási pályát tettek lehet?vé, mint a hagyományos elképzeléseken alapuló robbanófejek. Ily módon az 1959-es három Draco indítás tulajdonképpen az “emel? test” koncepció els? gyakorlati kipróbálásának tekinthet?.

Légi indítású ballisztikus rakéták

Az 1959-ben megjelent szakirodalomban különös módon hiányos adathalmazt tanulmányozva jelen cikk szerz?je visszatért az Aviation Week magazin számainak ismételt átnézéséhez, hogy vajon fellelhet?-e valamiféle kereszthivatkozás a Draco programmal kapcsolatban. Az eddigi er?feszítések igazolásaképpen sikerült rábukkanni egy meglehet?sen homályosan megfogalmazott szakaszra az 1959. március 2-i számban. Semmiféle dátum sem volt megadva, de szó esett egy légkörbe visszatér? man?verez?képes eszközr?l, s – tévesen -, említésre került, hogy ennek az eszköznek az Honest John lett volna a hordozórakétája. Egyértelm? utalás történik a Dracora, s az újságcikk megemlíti azt is, hogy a projekt a McDonnell elképzelését tartalmazta egy olyan prototípus megépítésér?l, mely versenybe szállhatott a Pentagon által kiadott szerz?déstervezetért, ebben egy légi indítású ballisztikus rakétáról volt szó (ALBM), s ami tulajdonképpen a Skybolt program megvalósításához vezetett.

A versenytársak között megtalálhatjuk a Martin Company által épített, és egy B-47-es szuperszónikus bombázó által indított Bold Oriont (Program 199-B), a High Virgo kódnévvel jegyzett (Program 199-C), s csak a legutóbbi id?kben fényképeken is hozzáférhet?, a Convair által elkészített, és egy B-58 repül?gépr?l felbocsátott hasonló céllal elkészített berendezést. A Bold Orion kés?bb kétes hírnevet szerzett magának, amikor is egy kísérleti repülés során kigyulladt, hasznos terhe, az Explorer-6, lett volna az els? éles bevetése egy m?holdelhárító fegyvernek.

A kés?bbiek folyamán Douglas lett a gy?ztese a Pentagon által meghirdetett Skybolt programnak, azonban a megvalósítását Kennedy elnök 1962-ben leállította (miután a brit kormány elhatározta, hogy a tenger felszíne alól indítható Polaris rakétákat választja a Skybolt helyett, saját nukleáris elrettent? erejének elemeként). A Skybolt kísérleti repülései jól haladtak, 1850 km-es távolságot sikerült velük elérni az Eglin AFB kísérleti terepen észak Floridában, amikor a fegyverrendszer fejlesztését leállították. Egy B-52-es bombázó szolgált a Skybolt rakéta indító bázisául.

A további kutatások során kiderült, hogy számos egyéb hivatkozás is megjelent a Dracoval kapcsolatban, többek közt egy egész oldalnyi fénykép az Aviation Week 1959. október 26-i számában (a cikk címe: A McDonnell fellebbenti a fátylat légi indítású ballisztikus rakétájáról – a tervezettel kapcsolatban azonban a Draco név nem került megemlítésre. Egy kicsit megkésve napvilágot látott egy további hivatkozás is a Dracora, egy, a világ?rrel és a rakétaindításokkal kapcsolatos indítási táblázatban 1960-ban, a szerz?je Frederick Ordway. A hivatkozáshoz képmellékletek is találhatók, melyeket a szerz? kérésére egyenesen a washingtoni archívum szolgáltatott ki, ezek a fényképek pedig egyértelm?en alátámasztják az Aviation Weekben megjelent képek hitelességét.

A Draco hiteles adatai

Az Alpha Draco a maga hiteles valóságában végülis egy docens (az Egyesült Államokban f?iskolai vagy egyetemi tanár) különös megjegyzése nyomán látott napvilágot, aki, hivatása mellett, Cape Canaveralben a Légier? ?rtudományi Múzeumában látott el önkéntes szolgálatot. Miután jelen cikk szerz?je jónéhány nem igazán közismert, az 1950-es években Cape Caneveralben végrehajtott, programról folytatott érdekes beszélgetést, Mr Lee Arnold felajánlotta segítségét, hogy szívesen szolgál információval ezekre a tevékenységekre vonatkozóan. Nem volt egyértelm?en elvárható, hogy tényleges, konkrét adatokra derül ezáltal fény, a szerz? válasza mégis a Draco volt, s miután kicserélték névjegykártyáikat, barátságban váltak el. Néhány hónappal kés?bb csomag érkezett Mr. Arnoldtól, tele figyelemreméltó dokumentumokkal: a Draco program legels? emberének beszámolója a Légier? Múzeuma Alapítványának lapjából, a Friend’s Journalból. Ebb?l kiderült, hogy a Draco els? fokozata a Thiokol által gyártott XM-20-as szilárd hajtóanyagú rakétafokozat volt, ugyanaz, amelyet az X-17 visszatér? kísérleti eszköznél használtak. Az XM-20-as 6.1 m hosszú és 0.78 m átmér?j? volt, s átlagosan 200 kN tolóer?t adott le. A hajtóm? égésideje 32 másodperc volt. A rakéta teljes hossza elérte a 14 métert.

A man?verez?képes Dracot az 54.8 kN tolóerej?, Thiokol X-30-as szilárd üzemanyagú, a Nike Hercules rakétájából átvett, 37 másodperces égésidej? második fokozat hajtotta meg. A maximálisan elért magasság körülbelül 30.5 km, volt, a becsapódási távolság 370 km, a teljes repülési id? pedig 421 másodperc. Az els? két repülés igen sikeres volt, az el?re meghatározott pályától csak egy egészen minimális elhajlás történt, a harmadik rakétát azonban a biztonsági tisztnek fel meg kellett semmisítenie, nem sokkal az els? fokozat leválása után, az irányítórendszer végzetes hibája miatt. A Draco er?sen balra sodródott, ezért kiadták az önmegsemmisít? parancsot, mikor az ezúttal már 36 576 méteres magasságban repült.

A szokásos helyszínen, egy Kakaó Part-i motelben tartott megbeszélést követ?en a Draco projekt felel?s személyiségét biztosították a McDonnell részére adandó további megbízatásokról. Amikor elérkezett az id? a Légi Indítású Ballisztikus Rakétákról (ALMB), szóló szerz?dés megkötésére, s a McDonnell megkapta ezt a megbízatást, a Draco (199-D) program igen gyorsan jelent?ségét vesztette, s a kollektív feledékenység tengerébe merült. Az ironikus az egészben az, hogy igazából semmilyen részletét nem rejtették el, s nem min?sítették titkosnak.

A tervezetre vonatkozó információkat kicsiny szeletekben helyezték el különböz? forrásokban, s a sajtó sem kísérte a megszokott figyelemmel az eseményeket, ennek következtében jó néhány évnek el kellett telnie, amíg a történet a maga teljes egészében végre összeállt. Az Egyesült Államok rakéta- és ?rkutatási történelme elválaszthatatlanul összekapcsolódik Cape Canaveral nevével. Csak miután minden egyes fejezete helyére kerül ennek a történetnek (melynek talán a Draco program a legkülönösebb darabja), lehet csak Cape Canaveral igazi történelmi jelent?ségér?l beszélni a hordozórakéták fejlesztése terén.