Home Tudomány és technológia A fekete lyukak titka

A fekete lyukak titka

1051
0
Megosztás

Ennek a cikknek az olvasása 2 percig tart

Egy sikeres felfedezés

2019 áprilisában végre sikerült lefényképezni egy fekete lyukat. A fényképet az Esemény Horizont nevű teleszkóp készítette, amely az M87-es galaxis felé fordult. A csillagászok meglátták azt, ami láthatatlan volt. A fényképen jól kivehető a lyuk körvonala, amely az M87-es galaxis közepén helyezkedik el. Peter Gallison fizikus szerint egy teljesen új területet kezdhetünk el felfedezni. A fénykép elkészítésében körülbelül 200 tudós vett részt, a program nemzetközi alapokon működött. A projekt célja ugyanakkor az is, hogy ellenőrizzék, hogy Einstein általános relativitás elmélete helyes-e. A fekete lyukak ereje a gravitációhoz köthető. Einstein szerint a graviációt testek okozzák, melyek elhajlítják a tér-időt és a többi test követi ezt a görbületet, miközben halad a központi tömeg felé.

Mi a fekete lyuk?

A fekete lyuk egy olyan pont a galaxisban, melynek olyan gravitációs ereje van, amely nem engedi ki a fényt sem. Ha egyszer bekerülünk egy ilyen lyukba, akkor soha nem jutunk ki onnan. És mivel láthtatlan, nem is lehet fefényképezni, hacsak nem mi magunk vagyunk benne. Ezért a képen vlójában nem is a lyuk látható, hanem a körülötte örvénylő gázok. Ha egy fekete lyukra pillantunk, akkor a fotonok eltűnésének vagyunk tanui. Ezeket az objektumokat már olyan tudósok is tanulmányozták, mint Albert Einstein,  Arthur Eddington és Karl Schwarzschild, így sokat köszönhetünk nekik. A csillagászok azon dolgoznak, hogy egységes magyarázatot találjanak minden fekete lyukra.

Az M87-es fekete lyuk

Ez a fekete yuk a Nyilas csillagképben található és tömege 6.5 milliárdszor nagyonn a Napnál. A lyuk 53 millió fényévre van tőlünk. A fekete lyuk megfigyelése azonban két évet vett igénybe, mert igen sok adatot kellett elemezni. A tudósok az eseményhorizont meghatározásához a már említett relativitás elméletet használják fel, mivel ez egy régóta, a helyét megálló elmélet. Itt az a kérdés, hogy a relativitás elmélettel mennyire áll összhangban a 2019-ben felfedezett lyuk. Ha összhangban áll, akkor nincs szükség az elmélet felülvizsgálatára. Ha azonban van eltérés, akkor további vizsgálódás szükséges. A tudósok azonban optimisták és bíznak abban, hogy Einstein elmélete helytálló. A kép segíthet rávezetni a tudósokat is annak megértésére, hogyan jut bele az örvénylő por és gáz a lyukba, hogyan alakul a sebesség. Az viszont kiderült, hogy egy forgó fekete lyukról van szó. Az is fényre derülhet, hogyan rendeződik el az anyag egy fekete lyuk körül, illetve hogyan befolyásolja a galaxisok alakját egy ilyen objektum.

Ez a felfedezés segíthet megérteni a helyünket a világegyetemben és ösztönözhet minket a környyezetvédelemre is, mivel parányiak vagyunk a sötét univerzumban.

Képünk illusztráció!

paranormal.hu | A Owen képe a Pixabay -en

Megosztás
Previous articleAz inuit átok
Next articleA Roswell incidens