csütörtök, január 18, 2018
Home Cikkek A FELISMERÉSEK PRÓFÉCIÁJA

A FELISMERÉSEK PRÓFÉCIÁJA

74
0
Megosztás

Az első felismerés: A KRITIKUS TÖMEG

Új spirituális ébredés zajlik az emberi kultúrákban: egyre több ember érzi úgy, hogy élete titokzatos véletlenek irányítása nyomán spirituális irányba fordul és ezeknek az embereknek a száma kezdi elérni a kritikus tömeget.

Az első elismerés erről az ébredésről szól és mindannyiunk életében előforduló titokzatos véletlenekre őszpontosít. Évszázadokon át természetesen a vak szerencse játékának tartottuk az ilyen eseteket és nem tulajdonítottunk jelentőséget nekik. Ám ha tekintetbe vesszük létünk spirituális dimenzióját és megnyitjuk elménket, olyan jelenséget tapasztalunk, amelyeket már nem lehet legyintéssel elintézni. Miért van az, hogy reggel felébredve első gondolatunk egy régen nem látott barátunk és később a nap folyamán váratlanul jelentkezik az illető? Miért van az, hogy egy véletlen találkozás hatalmas változást idézhet elő karrierünkben, kapcsolatainkban, rejtett tehetségeink kibontakozásában,

Carl Jung, a svájci pszichológus szinkronicitásnak nevezte el az életben előforduló jelentős véletlenek jelenségét. Ha megállunk és elgondolkodunk ezeken az eseteken, óhatatlanul arra a következtetésre jutunk, hogy ezek az életünkben érvényesülő isteni erő (vagy univerzum) közvetlen megnyilvánulásai. Nem véletlenül születtünk erre az életre, nem egy értelmetlen színdarab szerepeit alakítunk. Életünknek, sorsunknak célja van és a jelek arra mutatnak, hogy egy titokzatos erő, valamiféle gondviselés abban az irányban terelget bennünket.

A szinkronicitás visszatekintve figyelhető meg különösen könnyen: ha végig gondoljuk életünk sorsfordulóit, a személyiségformálásunkat elindító családi hátteret, az érdeklődési körünk kialakításában, iskolaválasztásunkban szerepet játszó embereket, az útelágazásokat, ahol döntéseink oda jutattak, ahol most tartunk.

A jelenben sokkal nehezebb állandóan ébren tartani ezt a tudatosságot. Kivel találkozunk ma? Milyen információ jut el hozzánk, hogy esetleg fordulatot hozzon életünkbe?

Azonnal arra törekszünk, hogy jobban megértsük a folyamatot és többet tudjunk meg róla, ahová vezetnek ezek a titokzatos véletlenek. Még az a kérdés is megfordul a fejünkben: léteznek ezek egyáltalán? Vajon valóban olyan fontos felfigyelni a szinkronicitás eseteire? Ezek a kérdések közvetlenül vezetnek el a második felismeréshez.

A második felismerés:

A TÁG JELEN

Az új spirituális ébredés teljesebb világkép kialakulását jelenti, ez váltja fel a több száz év óta érvényesülő világias szemléletet amely a túlélésre és a kényelemre helyezte a hangsúlyt. A technikai fejlődés fontos lépés volt ugyan, de az életünkben megjelenő véletlenek tudatosítása nyomán válhatunk nyitottá arra a tudásra, amely megmutatja, mi az ember célja ezen a bolygón és mi is a világmindenség lényege.

A második felismerés akkor következik be, amikor megértjük az ébredés történelmi jelentőségét. Amikor belátjuk, hogy évszázadokon keresztül a világias élet álmát álmodtuk és a “mennyei pillanatok” tudatosítása valójában felébredés az anyagi biztonság és kényelem elsődlegességéről.
Az európai reneszánsz akkor kezdődött, amikor az emberek már nem bíztak a középkori egyházban, nem hitték, hogy a papok képesek lennének feltárni a spirituális valóságot. A tudomány kapott megbízást arra, hogy vizsgálat alá vegye a világot és fölfedezze számunkra a spiritualitás lényegét. a tudósok egészen a legutóbbi időkig csupán azoknak az erőknek a kutatásával foglalkoztak, amelyek szerintük a világ működését szabályozzák.

Csakhogy az egyház tekintélyvesztésével odalett a biztonságérzet is és ez még egzisztenciális válságot idézett elő. Mi az emberi élet célja? A létbizonytalanságon azzal próbáltunk enyhíteni, hogy új célt tűztünk magunk elé: a fizikai haladást. Elhatároztuk, hogy berendezkedünk bolygónkon és jobbítunk az életkörülményeinken- legalábbis addíg, amíg a spirituális igazság napvilágra nem kerül.
Az ipari forradalom idején számos nagy technikai előrelépést tettünk, s ezalatt tudatunkban lassan átalakult a “fejlődés” szó jelentése. Szinte teljesen kiveszett belőlünk a spirituális tudásra való igény. Világi dolgokkal foglalkoztunk, elfogadtuk az illúziót, amely szerint racionális és kiszámítható világegyetemben élünk, itt a véletlenek semmit sem jelentenek.

A huszadik század utolsó évtizedeiben, amikor már teljesen a tudomány vette át az irányítást, ez a spirituális titokzatosságtól megfosztott világszemlélet kezdett széthullani. A második felismerést akkor sajátítjuk el, ha megértjük, hogy a történelem folyama hozott bennünket ide, ahol az új, titokzatosságokkal teli világnézet bontakozik ki.

A harmadik felismerés:

AZ ENERGIA

Most éljük át azt a felismerést, hogy világunk nem anyagból, hanem dinamikus energiából áll. Minden, ami létezik, energia mező, amelynek érzékelésére, intuitív felfogására képesek vagyunk. Mi több, az emberek képesek ezt az energiát kivetíteni, ha figyelmüket a kívánt irányba fordítják (ahol a figyelem, ott az energia), így befolyásolják a többi energia rendszert és megszaporíthatják az életben előforduló jelentős véletleneket.

A huszadik század kezdetén Albert Einstein munkássága kongatta meg a harangot a régi, világias felfogás mögött. A tudomány a 18. század közepe óta Isaac Newton mechanikus elméleteihez igazodva szemlélte a világot. Newton szerint az anyag és az anyagot alkotó atomok egyaránt szilárdak és az anyagi dolgok kölcsönhatását örök természeti törvények szabályozzák.

Newton azt tartotta, hogy világunk óraműszerű pontossággal működik. Ebben a rendben minden esemény valamely megfigyelhető fizikai ok következménye, ahogyan az egymáshoz koccanó biliárdgolyók pályája is szabályos, kiszámítható.

A galaxisok, csillagok, a bolygók szabályszer mozgását a gravitáció ereje határozza meg: a tömegvonzásé, amely a kisebb égitesteket a nagyobbak körüli keringésre kényszeríti. Newton felfogása azt az illúziót keltette, hogy a világban nincs helye rejtélynek.

Akkor Einstein néhány megdöbbentő felismerés hatására fejetetejére állította a világot. Bebizonyította, hogy az anyag végső soron nem szilárd, hanem valójában formákba sűrített energiából áll. Einstein többi felfedezése ugyanilyen döbbenetesnek bizonyult. Az idő nem állandó, hanem a testek tömegétől és sebességétől függően változik. Mások olyan fizikai kísérleteket hajtottak végre, amelyekben a részecskék egyszerre két helyen tartózkodtak, vagy olyan helyen jelentek meg, ahol ez a newtoni világkép szerint lehetetlen lett volna.

Lassanként nyitottá váltunk az univerzum igazi rejtélyeire. Dinamikus energia mezőkből álló világegyetemben élünk – a világ dinamikus és ez miránk is vonatkozik. Mi magunk is bonyolult energiarendszerek vagyunk, energiamezőnk tágabb, mint ameddig a fizikai testünk terjed: képes más energiarendszereket megérinteni, befolyásolni.

A negyedik felismerés:

HARC A HATALOMÉRT

Az emberek igen gyakran elszakítják magukat az energia rendszer felsőbb forrásától, ezért gyengének és bizonytalanak érzik magukat. Az energia megszerzésének érdekében hajlamosak vagyunk másokat manipulálni, sőt arra kényszeríteni, hogy figyelmüket – s vele az energiát – felénk fordítsák. Ha sikerül ezzel az eszközzel hatalmat szerezni az emberek fölött, úgy érezzük, hogy megerősödtünk, ők azonban gyengébbnek érzik magukat és nem ritkán visszavágnak. A ritka emberi energiáért folytatott harc az oka minden konfliktusnak.

Korunk nagy pszichológusai – Carl Jung, Otto Rank, Norman O. Brown és Eric Berne – megmutatták, cselekedeteinket nagy részt a mély bizonytalanság motiválja. Magányosak vagyunk, abból igyekszünk biztonságot meríteni, hogy mások elfogadjanak bennünket. Érezni akarjuk, hogy a többi ember elismeri tudásunkat, pozíciónkat, sőt meghajlik előtte. Az elfogadást finom mesterkedésekkel igyekszünk kicsikarni: manipuláljuk környezetünk gondolatait, véleményét.

Ha megnézzük a dolog gyakorlati részét, ráismerhetünk az élményre. Magunkra maradva gyakran szorongunk, gondolataink összezavarodnak, saját érdekeinket, helyzetünket bizonytalannak látjuk. Amikor azonban olyasvalakivel vagyunk aki figyel ránk,aki érdeklődéssel hallgatja mondanivalónkat, erőt érzünk, emelkedett könnyedség vesz rajtunk erőt. Elménkben simán áradnak a gondolatok, tisztán érezzük ön azonosságunkat. Ez az érzés egyszerre mozgat és csalogat bennünket. Kis gyermek korunk óta tanuljuk az emberi kapcsolatok fortélyait, hogy minél hatékonyabban vehessük rá az embereket: a mi akaratunknak vessék alá magukat. Mindannyian átéltünk már olyat, hogy valaki igyekezett megérteni önazonosságunkat, felmérni tudásunkat, de csak azért, hogy összezavarjon és a hatalmába kerítsen. Amikor pedig ellenálltunk a leértékelődésünket célzó törekvésének, nézeteltérés, sőt tartós rosszviszony lett az eredmény.

Ez a negatív interakció gyakori az emberi kapcsolatokban, de ma már, az energia dinamikája szemszögéből nézve, jobban értjük, mi történik ilyenkor. Amikor arra kényszerítünk valakit, hogy beadja nekünk a derekát, valójában megcsapoljuk az energia készletét, hogy önmagunk számára energia bőséget teremtsünk. Most már tudjuk azonban, hogy ha energia többletre van szükségünk, nem kell feltétlenül másoktól elnyernünk. Rendelkezésünkre áll egy másik forrás. A spirituális energia kiapadhatatlan forrása, tökéletes biztonságunk záloga.

Az ötödik felismerés:

A MISZTIKUSOK ÜZENETE

A bizonytalanságnak, az erőszakosságnak egyszeriben vége, ha rácsatlakozunk az isteni (univerzális) energia belső forrására – ezt a kapcsolatot minden vallás (lélek) ismeri, a misztikusok régen leírták már. A kapcsolat meglétét könnyedség, lebegés és az állandó szeretet érzése jelzi. Ha ezek az ismérvek megvannak,a kapcsolat valóságos. Ha nincsenek, színlelt kapcsolattal van dolgunk.

Minden lelki eszmefutatásban megtalálhatók a misztikus gondolkodók, akik a dogmák mögé tekintve igyekeztek felderíteni ezt a gyakorlati, belső igazságot. E misztikusok üzenete közös: mindenkinek módjában áll kapcsolatot teremteni az univerzumi energiával. Meg kell hoznunk a tudatos döntést, hogy nyitottá vállunk e kapcsolat számára, de ez a döntés csak egész mélyről fakadhat és teljesen át kell éreznünk.

A misztikusok leírást adtak e kapcsolat élményéről és ránk hagyták a pontos ismérveket, amelyekhez saját élményünket hozzámérhetjük. Először is a könnyűség érzéséről beszélnek: arról, hogy az ember úgy érzi, mintha lebegne. Egyes misztikusok az elragadtatás állapotában állítólag levitáltak, azaz fölemelkedtek a földről.

Az élmény másik ismertető jegye az eufória, mámoros öröm és béke- olyan béke, amely független az ember életkörülményeitől, amely felszabadítja a lelket mindenfajta kötődés vagy következmény alól. Az így felszabadult ember a lelkiismerete szerint cselekszik, aszerint alkot.

Végül pedig a mindenséghez fűződő igazi belső kapcsolat leggyakrabban emlegetett ismérve: a szeretet érzése. Ez az élmény nem pusztán annyit jelent, hogy az embernek “szeretnie kell valakit”, hanem szeretet állapotának tényleges átélését jelenti ezt az élményt sokan félreértik. Az emberek többnyire úgy gondolják, hogy a szeretetnek mindig van tárgya. Szerethetjük a házastársunkat, gyermekünket, szerethetünk egy ételt, egy tevékenységet?

A misztikus szeretet érzésének azonban nincs tárgya. A misztikus szeretet a mindenséggel való állandó kommunikáció.
Ezek az ismertető jegyek árulják el, hogy nyitottak vagyunk-e a belső forrásból áradó energiára. Ha ezt a kapcsolatot meg tapasztaljuk, többé nem lehet félreismerni. Erőt és energiát merítünk belőle és nem a többi embertől felénk irányuló figyelemből, megbecsülésből, hanem saját belső forrásunkból, amely spirituális feladatunk megtalálásában segít bennünket

A hatodik felismerés:

TISZTÁZNI A MÚLTAT

Minél többet merítünk ebből a forrásból, annál jobban érzékeljük azokat az időszakokat, amikor a kapcsolat – többnyire stresszhelyzetben – mégis megszakad. Ilyenkor megfigyelhetjük önmagunkat, megállapíthatjuk, milyen eszközökkel igyekszünk energiát lopni másoktól. Ha manipulációnkról tudomást szerzünk, az energia forráshoz fűződő kapcsolatunk tartósabbá válik, így több alkalmunk nyílik felfedezni életfeladatunkat, spirituális küldetésünket – azt a lehetőséget, amely egyedül reánk vár, amellyel csak mi járhatunk hozzá a világ fejlődéséhez. Ha egyszer megtaláltuk önmagunkban a tiszta energia belső forrását, azonnal megismerjük azokat a pillanatokat, amikor a kapcsolat elvész. Ez általában olyankor fordul elő, ha stressz alatt állunk, vagy szorongás vesz erőt rajtunk, ha úgy érezzük, hogy életünk irányítása kicsúszik a kezünkből.

Ilyen alkalmakkor, ilyen körülmények között fedezhetjük fel önmagunk működésében azt a jellegzetes stílust, ahogyan megpróbáljuk irányítani a többi embert – a “hatalmi drámák” valamelyikét, vagy egyszerre többet is. A különböző stílusok a passzivitástól az agresszivitásig terjedő skálán helyezkednek el. Ha például bűntudatot akarunk ébreszteni valakiben és arra hivatkozunk, hogy nem törődik velünk eleget (ő pedig bedől ennek és lelki ismeretét úgy igyekszik csitítani, hogy minden figyelmével felénk fordul), ezt a működési módot nevezzük “szegény én”-nek.

Használhatunk kevésbé passzív eszközöket is a mások feletti hatalom megszerzéséhez: távolságtartással, titkolózással, homályos célozgatással – abban a reményben, hogy ezzel felkeltjük valaki kíváncsiságát, aki majd érdeklődni, kutatni, faggatni kezd, így meríthetünk energiát az illető ránk irányuló figyelméből. Ez a “zárkózott” hatalmi drámája.

Ennél több agresszivitás van a harmadik fajtájában: az ilyen ember kötözködik, állandóan a hibát keresi másokba, zavarba hozza az embereket és arra készteti őket, hogy mindig résen legyenek, különben éles megjegyzéseknek teszik ki magukat – ez a “vallató” módszer. Végül pedig a hatalmi drámák közül a legagresszívabb a “megfélemlítő” aki félelemben tartja környezetét, hogy mindenki rá figyeljen és elszedhesse energiájukat.

Ha elakarjuk kerülni, hogy a drámák csapdájába essünk, fel kell ismernünk saját módszereinkben a hatalmi drámát, nemritkán egyszerre többet is és minden egyes alkalommal, ha ilyenhez folyamodunk, tetten kell érnünk önmagunkat. Hogy miért? Mert,ha teljesen tudatosítjuk módszereinket, megszabadulunk a tudattalan beidegződésektől, s így egyre tovább maradhatunk kapcsolatban a belső energia forrással, egyre tovább a bizalom és a szeretet állapotában. Így leszünk nyitottak arra, hogy felismerjük igazi életcélunkat, spirituális küldetésünket.

Ha hatalmi drámánkat már teljesen tudatosítottuk és belső energia forrással tartós a kapcsolatunk, akkor már eléggé szabadok vagyunk ahhoz, hogy őszintén vegyük vizsgálat alá önmagunkat és életünket. Először meg kell állapítanunk, hogy gyermekkorunkban a családi kapcsolatok dinamikája miként erősítette hatalmi drámánkat: hogyan zajlott a hatalmi harc a családtagok közt. Ez után gyerekkorunk vizsgálatában meghatározhatjuk a harcok hátterében rejlő spirituális célt.

Kissé távolodjunk el gondolatban és tegyük fel a kérdést: miért éppen ott voltam? Az élet mely területei iránt váltam érzékennyé? E kérdés teljes feltárásához szüleink életét is szemügyre kell vennünk. Kérdezzük meg önmagunktól: mi az, amit apám képviselt? Mit ért el, miben volt erős? Mi az, amit szeretett volna elérni az életben, de soha sem sikerült?

Ugyanígy meg kell vizsgálnunk anyánk életét is, vele kapcsolatban is fel kell tennünk ugyanazokat a kérdéseket? Miről szólt az élete? Mit akart elérni, függetlenül attól, hogy végül sikerült-e?

Ezekből az elemzésekből meghatározhatjuk azt a közeget, amelyben születtünk: megismerhetünk két nézőpontot, amelyeket eredeti szándékunk szerint még gyermekkorunkban akartunk magunkévá tenni. Sprituális szempontból két életszemlélet tárul elénk, amelyek bizonyos mértékig eltérnek egymástól, sőt talán éppen ellentétesek. Mi pedig pontosan azért születtünk ide, hogy feloldjuk a két szemlélet ellentéteit és magasabb szinten szintetizáljuk őket.

Ez az a spirituális folyamat, amelyben a nemzedékek tovább fejlesztik és igazabbá formálják az elődeiktől örökölt valóságot. Egész életünk arról szól, hogy egységbe hozzuk a gyermekkorunkban megismert igazságokat és folyamatosan egyre magasabb szintre fejlesszük, míg végül a magunk igazságának tovább adása válik küldetésünkké. Ha megértjük ezt az igazságot, belátjuk, hogy életünk minden élménye, az összes szinkronisztikus esemény mind-mind erre a küldetésre készített fel bennünket. Ez a mi saját módszerünk a világ felemelésére.

A hetedik felismerés

BEKAPCSOLÓDNI A FOLYAMATBA

Személyes életfeladatunk megismerése által haladhatunk tovább sorsunk beteljesítésében, így bővül életünkben a jelentős véletlenek folyamata. Megfogalmazódik bennünk, egy kérdés, majd álmaink, képzeletünk, intuícióink elvezetnek a válaszig, amelyet általában egy másik ember bölcsessége ad a kezünkben.

Ha felfedeztük az igazságot, amelynek továbbadása a mi feladatunk – ez a mi egyéni válaszunk arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb az életben – a szinkronicitás hatása rendkívüli mértékben felerősödik. Van, aki küldetése megismerése után pályát változtat. Mások azt tapasztalják: épp a megfelelő helyen vannak ahhoz, hogy igazságukat tovább adják. Ismét mások megmaradnak régi szakmájukban és hivatásukat mellék tevékenységgént teljesítik be. Akármilyen stádiumban találjuk magunkat, látni fogjuk, hogy a szinktonisztikus események egytől egyig az életfeladat teljesítésének irányába terelnek bennünket.

Egyre világosabban látjuk, hogyan jönnek létre ezek a titokzatos véletlenek. Először az intuíció jelentkezik, valamiféle mérgezés, talán egy mentális kép arról hogy valamit mondunk valakinek, vagy elmegyünk egy bizonyos helyre,elkezdünk valamit. Néha nem is látjuk át a teljes képet. Amikor azonban a megérzést követve cselekedni kezdünk, amikor újabb, sorsszerűnek érzett események történnek, fokozatosan kirajzolódik, miért is sugallta intuícionk, hogy tegyük meg azt az első lépést. Minden esemény újabb intuíciókat teremt, szinte kézen fogva vezetnek bennünket oda, ahol elmondhatjuk igazságunkat, ahol sok embernek éppen a mi üzenetünkre van szüksége és az is önként kínálkozik, hogy milyen kommunikációs módszert használjunk.

Utunk meghatározásában különösen sokat jelentenek az álmok. Minden álom történetet mesél el, van cselekménye, szereplői, vannak benne események. Bármilyen különös legyen is az álom, a cselekménye mindenképpen kielemezhető. Mit mondtak a szereplők? Milyen érzelmeket nyilvánítottak meg? Mire törekedtek? Ki vagy mi elől menekültek? Vetítsük az álom eseményeit saját életünkre. Milyen hasonlóságot fedezünk fel? Vajon ugyan ez történik az életünkben is, csak nem vettük észre? Az álom cselekménye talán olyasmit jelez, amit meg kellene próbálnunk? Vagy éppen ellenkezőleg: olyasmit mutat, amit minden körülmények közt el kell kerülnünk,
Mindig, mindenütt várjuk felkészülten az üzeneteket.

A nyolcadik felismerés:

AZ INTERPERSZONÁLIS ETIKA

Az útmutató véletlenek áramlatát tovább fokozhatjuk, ha “felemelünk”, energiával gazdagítunk mindenkit, aki belép az életünkben. Vigyáznunk kell, nehogy szellemi kötődéseinkben elveszítsük a belső kapcsolatot. Mások felemelése különösen csoporthelyzetben hatásos, amikor a csoport minden egyes tagja érezheti a többiek energiáját. Különösen fontos ez gyermekek esetében, biztonság érzetük fokozása, fejlődésük elősegítése érdekében. Ha mindenki arcán megtaláljuk a szépséget, legbölcsebb énjükig emelhetjük az embereket és megnöveljük az esélyét annak, hogy újabb szinkronisztikus misztikus üzenet jut el hozzánk.

Életünk véletlenjei küldetésünk beteljesítése felé vezetnek és egy idő után arra is felfigyelünk, hogy a szinkronisztikus üzenetek többsége más emberektől érkezik. Amikor épp a legjobb pillanatban jut el hozzánk a leginkább szükséges információ, akkor leggyakrabban a mások kimondott vagy leírt szavai által és néha egészen valószínűtlen körülmények közt jut a tudomásunkra.

Felmerül azonban a kérdés: vajon hány véletlen találkozást szalasztottunk el csupán a félszegségünk miatt, mert kínosnak érezzük, hogy reagáljunk egy idegen ember barátságos megjegyzésére, vagy magunk kezdeményezzünk beszélgetést?

Megtanuljuk hogyan figyeljünk a legapróbb lehetőségekre is, amikor fontos üzenetet kaphatunk, mert tudjuk már, hogy ilyen akárhonnan jöhet.

Sőt ezen túl még azt is megtanuljuk, hogy figyelmünk erejével felemelhetjük azokat, akiknek útja keresztezi a miénket- energiát adhatunk nekik, hogy maguk is nyitottabbá váljanak, tisztábban láthassák eszméiket, s így nagyobb eséllyel adjanak át fontos igazságokat nekünk. A “felemelés” technikája abból áll, hogy különleges módon tekintsünk az illető arcára. Képesek vagyunk ugyanis ember társaink arcán meglátni a felsőbb ént, az ihletett személyiséget a mindenség jelenlétét. Ezt az interperszonális etikát csoport helyzetben is alkalmazhatjuk. Ha a csoport minden tagja ezzel a módszerrel emeli fel azt, aki éppen beszél, rendkívüli energia szint érhető el, bámulatos tisztánlátás lehet az eredmény. Ha be felismerést követjük,szülőként, tanítóként, sőt szerelmi kapcsolatainkban is magasabb, spirituális tartalmakat jeleníthetünk meg. Ha az emberek tudatosan helyezik spirituális alapokra az egymás közti érintkezést, a kultúra egyre növekvő intenzitással válik teljesen spirituális jellegűvé.

A kilencedik felismerés:

AZ ÚJ KULTÚRA

Mi közben mindannyian a spirituális küldetésünk beteljesítése felé vezető úton járunk, a fennmaradásunkat szolgáló technikai eszközök egyre fejlettebbé válnak az automatizálás egyre magasabb szinten működik, így az emberek személyiségük fejlődésére fordíthatják figyelmüket. Ez a szinkronisztikus fejlődés egyre magasabb energia szintre emeli az embereket, míg végül testünk is spirituális formát ölt és a létezésnek ez a dimenziója egyesül a túlvilág dimenziójával, így a születés és a halál körforgása befejeződik.

Miután megtanultuk,hogyan maradjunk kapcsolatban a felsőbb energia belső forrásával és hogyan kövesük spirituális küldetésünket, az emberi kultúra is tovább fejlődik. A kilencedik felismerés annak tudatosítása, hogy milyen pályán halad a kultúra fejlődése.

Egyes szakértők előrejelzései szerint a 21. században a kultúra olyan gyorsan változik, hogy az átlag ember is többször változtat pályát, esetleg egész karrierjét is többször újra kezdi élete során. A számítógépek és a többi technikai eszközök jóvoltából az információ kor köszönt ránk, az ipari termelés korát magunk mögött hagyjuk. Figyelmünket nem a civilizáció fenn maradásához szükséges javak gyártására összpontosítjuk majd, hanem arra, hogy gyorsan eldönthessük, mit mikor állítsunk elő és hogyan állíthatjuk elő gyorsabban.

Spirituális fejlődésünk további folyamán egyre nagyobb mértékben növekszik majd a közszükségleti cikkek előállításának automatizálása, így az egyes emberek mind többet foglalkozhatnak spirituális céljuk elérésével. Intuíciónkat követve megtanuljuk, hogyan legyünk a megfelelő időpontban a megfelelő helyen, hogy saját igazságainkat átadhassuk a többi embernek. Azokat akik szinkronisztikus információt hoznak nekünk, megjutalmazzuk. Mire az automatizálási folyamat befejeződik, az adakozás spirituális gyakorlata válik a gazdasági élet fő hajtóerejévé.

Az élet ekkor már teljesen a másokkal való szinkronisztikus kölcsönhatásban folytatott, személyes spirituális fejlődésről szól majd. Ahogy egyre magasabb energia szintre lépünk az “interperszonális etika” által, testünk is egyre magasabb rezgés állapotot ér el, míg végül itt a földön válunk tisztán spirituális lényekké. Amikor ez bekövetkezik, már nem csak a fizikai dimenzióban élünk majd, hanem a túlvilág dimenziójában is. Ilyen formán a két dimenzió eggyé válik, a születés és a halál körforgása véget ér.

A JÖVŐ KÉPE

Mi, emberek döntjük el, milyen jövőt teremtünk magunknak. Választhatjuk a bennünk élő spiritualitás útját, megtalálhatjuk célunkat annak kutatásában, hogy kik vagyunk és milyen lehetőségek állnak elöttünk, de megtehetjük azt is, hogy a félelem falai közé zárjuk önmagunkat.

A tudomány lépten-nyomon figyelmeztet arra, hogy az emberi társadalom nem haladhat tovább a jelenlegi, felvilágosulatlan úton: hogy ha továbbra is a megszokott módszereinket alkalmazzuk, a Föld végül túlnépesedik, a természeti környezet elpusztul, testünk megtelik mérgekkel és végzetes éghajlati változások mennek végbe bolygónkon. A tudósok súlyos földrengéseket és fokozódó vulkáni tevékenységet jósolnak. A gazdasági visszaesés következtében a kormányzatok rendelkezésére álló összegek meg csappannak, emiatt növekszik az erőszak, a bűnözés, az elidegenedés.

Mind ezekkel egy időben, miközben a világ a legrosszabbra számít, egyre növekszik azoknak a száma, akik megértették az alternatívát: a spirituális út lehetőségét. Bizonyos értelemben a szemben álló vélemények polarizációja megy végbe és egyértelmű lett a kérdés: megadjuk-e magunkat az apokaliptikus jövőképnek és a rövidtávú, önérdekű gondolkodást folytatjuk-e, vagy tudatosan vállaljuk a szeretetben épülő, spirituális célokban megtestesülő jövőt? Közeledünk a nagy vízválasztóhoz, a főszereplők már a helyükön vannak.

James Redfield