Home A múlt rejtélyei A finnugor hazugságot 1821-ben találták ki!

A finnugor hazugságot 1821-ben találták ki!

293
0

Előző cikkünkben említettük meg, hogy Heribert Illig könyvét a magyarok történelmével is igyekeztek cáfolni. Az a baj ezzel, hogy a mi történelmünk is lehet hamisítvány! Természetesen, ha egyről kiderül, a többi is megkérdőjelezhető. Egyik sincs tisztázva, tehát nem lehet egyiket a másikkal sem igazolni, sem cáfolni! Hogyan függ ez öszze az idegenek létezésével? Egyszerű! Komplexen kell kezelni a világegyetemet, nem szabad különválasztani, külön-külön kezelni a népek történelmét!

Ebbe beletartozik a Magyarok és Európa, Ázsia, Amerika történelme is. A Maják megjósolták a „Nibiru” érkezését − sokak szerint ez a világ végét jelentette volna −, ami a jelenlegi időszámításunk szrint nem érkezett meg. Ezért aztán félre is dobtuk az egészet. „Nolám, ugye, hogy semmi nem igaz belőle!” Nem biztos, hogy szabad lett volna egyből sutba dobni mindent!

1
Ha sikerülne pontosan kideríteni a Magyarok történelmét, ha sikerülne bebizonyítani, hogy a 297 évet tényleg csak kitalálták, akkor érdekes következtetést vonhatunk le! Először is, nem is biztos, hogy ellent mond egymásnak ez a két tényező. Ebben az esetben nem 2012-ben várható a Nibiru érkezése, hanem háromszáz évvel később! Természetesen határozottan egyik sem állítható, de nem lehet cáfolatként felhozni — talán egyik történelmet sem —, hiszen egyik sincs egyértelműen sem bizonyítva, sem cáfolva.

Ebben az esetben talán mégis látni fogják utódaink azokataz idegeneket, akik idetelepítettek bennünket… Háromszáz év múlva…

Mindenképpen érdemes ebből a szemszögből is figyelembe venni ezt a néhány rövid írást:

Kiszely István magyarságkutató megtalálta a levéltárban a bécsi kancelláriának azt a levelét, amelyben leírják, hogy a rebellis magyaroknak olyan őstörténetet írjanak, amelyre nem lehetnek büszkék.

Meg is találták céljukhoz a megfelelő embert a Magyar Tudományos Akadémián két német anyanyelvű nyelvész, Budenz József és Hunfalvy Pál (született Paul Hunsdorfer) személyében. Hunfalvy kezdetben a török-magyar nyelvrokonságot támogatta, majd Budenz hatására a finnugor nyelvrokonság mellett tette le voksát.

2

Tudományos körökben éles vita indult a török és finnugor eredet kérdésében. Megjelent Vámbéry Ármin: “Magyar és török-tatár szóegyezések” c. könyve. Ezzel szemben Hunfalvyék érdemi érvek helyett csak a Magyar Tudományos Akadémia tekintélyét használták fel, ahol köreik a Bach-korszakban hatalomra jutottak. A Vámbéry elméletét hangoztató tudósok nem kaptak állást az Akadémián. Az akadémista nézet szerint őseink az Ob partján, az Uraltól Keletre együtt éltek a finnekkel. Tehát a magyarság eredetét bizonyító történelmünk a monarchia politikájának része volt! Ezek szerint őseink az Ural-hegységen átkelve halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. A szlávoktól tanulták a földművelést, állattartást. Attilának kutya szarva volt, fosztogatott és embervért ivott.

Ez a nézet ma is tartja magát a hivatalos tudományos körökben. Nem rendítette meg a hatalmukat féltő tudósokat az sem, hogy a finnek 2003-ban átírták tankönyveiket, mert a modern genetikai vizsgálatok rámutattak, hogy nincs rokonság a két nép között.

Kiszely István őseink eredetét kutatva rátalált a sárospataki levéltárban olyan négyszázhatvan éves történelem tankönyvre, amely azt állítja, hogy a magyarok három hullámban jöttek be a Kárpát-medencébe: 361-ben, mint hunok, 568-ban, mint avarok, majd 895-ben Árpád népe. Végül az 1200-as években a jászok és a kunok is elfoglalják a kárpát-medencei területeiket. Ugyanabból a törzsszövetségből származnak, amelyből az őseink.

Ugyanolyan kinézetűek, mint mi vagyunk, ugyanaz a motívumviláguk, ugyanaz az írásuk. A rovásírással nem volt szabad foglalkozni. Nem volt szabad a tizenkilencedik században propagálni! Aki a közép-ázsiai eredetű, turáni magyarságról beszélt, az már mindenféle -ista volt. Ugyanis Turánban lejegyezték a kultúránkat, leírták az öntözéses gazdálkodásunkat, a kereskedelmünket, a hangszereinket.

Ezzel szemben a Monarchia történészeinek felfogásában nekünk űzött, hajtott, gyűjtögető, halászó népnek kellett lenni!

163 finnugor szavunk van és 2700 török szavunk. Magna Hungárián 50 évet tartózkodtunk, ahol átvettük ezeket a finnugor szavakat. Ötven év alatt mi is átvettünk százhatvanhárom szót az angolból: flopy, disc, meg winchester!

A mitokondriális DNS vizsgálatok kimutatták, hogy a magyarságnak semmi köze a finnugorokhoz, legközelebbi rokonaink a belső-ázsiai török népek.
(Kérem, nézze meg a videókat is!)

 

 

Látogatók