Home Cikkek A földi lakosság ötöde úgy véli, az ufók emberi alakban köztünk járnak

A földi lakosság ötöde úgy véli, az ufók emberi alakban köztünk járnak

24

A sivatagban akkortájt a szigorúan titkos Mogul projektet folytatták, amelynek során különleges m?szerekkel felszerelt ballonokat engedtek fel a fels? atmoszférába, hogy azok a lehetséges szovjet atomkísérletek nyomait keressék. A helyiek pedig állították, hogy láttak alacsony, szürke testeket kiesni a ballonból, de ezek valószín?leg a tesztelésre használt próbababák voltak. Ez az egyik variáció lehet a rejtélyre. 1947. július 2-án történt a roswelli eset, amely azóta is teljesen homályba burkolózik. A tiszta látási viszonyoknak köszönhet?en többen is látni véltek egy különleges fémtárgyat. Kenneth Arnold pilóta elmondása szerint ez a furcsa jelenség háromszor olyan gyorsan száguldott, mint az akkori repül?k. A hadsereg el?ször elismerte a repül? csészealj létét és lezuhanását, azonban egy nap múlva meg is cáfolták azt.

Az összeesküvés-elmélet középpontjába a szintén rejtélyes 51-es körzet került, ahol állítólag idegen technológiákat teszteltek. Azóta bejárták a speciális támaszpontot, azonban a titokzatos támaszponthoz nem sokkal jutottak közelebb. Mint tudjuk, az ufó szó azonosítatlan repül? tárgyat jelent, amit állítólag már számtalan ember látott. Azonban sok esetben rá tudtak cáfolni arra a tévhiedelemre, miszerint valóban földönkívülieket véltek felfedezni az égen suhanva. Ilyenkor logikus magyarázatokkal érveltek a szakért?k, ami úgy t?nik, eredményes volt. Mivel az Univerzum végtelen, különböz? Naprendszerekr?l hallhatunk már és feltételezések szerint párhuzamos dimenziók is létezhetnek, így egyáltalán nincs kizárva, hogy földönkívüli életforma igenis el?fordulhat. Ha más nem, apró organizmusokként, amik elvétve akadnak különböz? bolygókon. Valahol az id?n és csillagokon túl, a végtelenben létezhet egy másik intelligenciafajta, hacsak nem több, amit a kutatók, tudósok és csillagászok még nem fedeztek fel. Azonban a mai modern technológiával elképzelhet?, hogy már csak pár év vagy évtized kérdése, és mindenre választ kaphatunk az ismeretlennel kapcsolatban.

Egyel?re nincs bizonyíték arra, hogy ufók, földönkívüliek léteznének, azonban arra sincs, hogy ez nem így lenne. Hiteles kép vagy videó még nem létezik. Amit viszont biztosan tudhatunk, hogy a Roswell eset hatalmas port kavar. Azóta az “ufó láz” elhatalmasodott gyakorlatilag az emberiség felett, és egyre többen kíváncsiak arra, vajon tényleg igaz e a hír, miszerint nem vagyunk egyedül? Az igazság egyel?re odaát van… Kalocsai Csilla

24 COMMENTS

  1. Tényleg jó csikk, de nagyot nevettem a kies? kis szürkéken 😀
    Ellrepkednek ide ezer fényévekr?l aztán a földön meg kiesnek az ufóból? 😀
    Els? dolog amit lenyúlnak az a 4 vagy 5 pontos biztonsági öv lesz tuti 😀

  2. Hát yoda, mivel az UFO balasetet szenvedett és lezuhant… ezért estek ki bel?le az ufonauták ..!
    Néhány rögtön meghalt. 😐
    1 azonban életben maradt: a parancsnok, Airl.
    Még egy néhány évig fogságban tartották az amerikaiak, de azután meghalt ? is.
    [ módosítva 20 Oct : 09:31 ]

  3. Egyébként azt én is olvastam a Színes UFO-ban , hogy az ufók ( az ufonauták = földönkívüliek ) emberi alakban közöttünk élnek.

    Próbálnak beilleszkedni a földi társadalmakba !

    A volt Jugoszlávia területén például gyakran mennek pincérnek.

    A n?k azért “hisznek” kevésbé bennük — szerintem — mert nem szeretik a gyíkszer? lényeket, márpedig a Földön jelenleg ezek a fajta földönkívüli lények a leggyakoribbak. Az utóbbi évtizedekben. Pl. Szürkék, szauroidok, repltiliánok ……..

    Szerintem ez lehet a magyarázat a cikk címére.

  4. “A volt Jugoszlávia területén például gyakran mennek pincérnek.”

    Bocsánat, de ezen én hatalmasat nevettem 😀
    Nem kérd?jelezem meg, h köztünk élnének. Elképzelhet?, h itt járkálnak közöttünk, de a szerbek közötti pincérkedés ilyen favorit lenne? Az valami kitüntetett táj és munka, h ott gyakoriak a földönkívüliek? Bocsánat, de ez számomra vicces. No meg honnan lehet ezt így behatárolni? Van valami adatbázis, h X alien Y országban dolgozik Z-ként, és ezt összegezték és a top1 az a szerb tájakon való pincérkedés?

  5. David Icke és követ?i még meredekebb témákat állítanak… Alakváltó hüll?kr?l beszélnek, akikkel a kormány, a média tele van… A youtube-on számtalan felvétel kering, ahol prezentálják, amint a hologram sérül avagy “hiba van a Mátrixban” és a riporter szeme klikkel (függ?leges hasítású pupilla) arca/b?re megváltozik, stb.
    Én találkoztam egy-két n?vel, akik szerint reptiliánok folyton meger?szakolják ?ket. S?t, szerintem néhány démoni jelenésnek tulajdonított esetért is a hüll?k a felel?sek! A ’70-es években egy Carla Moran (Doris Bither) nev? n? többször vált áldozatává (gyakran szemtanúk – a saját gyerekei és para-kutatók el?tt is) egy láthatatlan entitás szexuális er?szakának. Egyszer látta is a támadója szikrázó körvonalait és felt?n?en nagy, izmos maszkulin testet érzékelt – az arcát nem látta, csak a törzsét… Számomra ez egyértelm?…

  6. Én is elhiszem, hogy eggyes földönkivüli fajok képvisel?i akár már be is épülhettek az emberi társadalomba de azért jobb nem magabiztosan kijelenteni, hogy ” Jugoszláviában pincérkednek” mert könnyen kinevethetnek bennünket. Egy Szines UFO-ban megjelent cikket nem kell alap igazságnak venni. Én is szerettem nagyon azt az újságot elég nagy gy?jteménnyel is rendelkezem bel?le de elég sok túlzásba hajló cikket is olvastam benne. Én azt mondom, hogy legyünk obiektivek mert csak igy érhetjük el egyszer remélhet?leg, hogy az UFO kutatás komoly tudományos szintre emelkedjen.

  7. David Icke sem tudta hogy mit állít..ez már tényleg nonszensz! Micsoda összeesküvési elméletek, elképeszt?
    Klikkel a riporter szeme :O Mondjuk az enyém is szokott néha ha hülyeségeket olvasokÉn is láttam azt a youtubos videót de hát ezek olyan dolgok hogy mindennek van egy összehasonlítási alapja, nevezetesen a hüll?nek hasonló a szeme az emberéhez. Azt sem kell elfelejteni hogy azért vannak kis belenyúlások ezekbe a videókba, De hogy mindezt valaki vagy valakik készpénznek vegyék ez már tényleg röhelyes. Phe Onai! Én nagyon kíváncsi lennék azokra a n?kre csupán a tapasztalat szempontjából iaz ? tapasztalataik szempontjából :Pl
    Kész Szodoma .. bár én már fényképeztem hüll? “portrét” .. de ha tudtam volna hogy mi lehet a következmény háát 🙂

  8. Én is nagyot nevettem rajta amikor olvastam … kb. 7–8 éve, a Színes UFO-ban …

    De hát ha ott ezt írták, akkor biztos így is van. Nemcsak Szerbiában — hanem az egész volt Jugoszlávia területén. Horvátország, Szlovénia, Bosznia ….. stb. ( Macedónia, Koszovó, Montenegró.)

  9. Szerintem ez igaz pedig, mégis… a Jugoszláv dolog.

    Persze az USA-ban is élnek földönkívüliek ..!

    /Direkt azért ide írok, mert itt nem nevetik ki az embert./ 🙂

    A Föld számos országában laknak ma már szerintem földönkívüliek.
    A Színes UFO pedig jó volt–igaz voltak benne tényleg túlzásba hajló írások is–, de ez volt a ’90-es, 2000-es években a legjobb magyarországi UFO-s havilap. (Nagyon sokat olvastam.)
    Objektív volt.
    [ módosítva 20 Oct : 22:43 ]

  10. “De hát ha ott ezt írták, akkor biztos így is van. “
    Miért? Amit abban a magazinban lehet olvasni, az az igazság? Talán a szerkeszt?ség tulajdonában van egy alien-adatbázis, h melyik földönkívüli hol él és mivel foglalkozik?
    Elhiszem, h élnek köztünk, na de ilyet állítani és ilyet maradéktalanul elhinni…háááát…

  11. Lutyo, mindkét hölgy normális, mi több, bejönnek a pasiknak… Ráadásul egyikük már “rászokott” a hüll?kre, jobb neki velük, mint a földi férfiakkal.
    Várj csak, milyen hüll? portrét fotóztál???? Háziállat-hüll?t vagy reptilián idegent??? Ha az utóbbi, kérlek tedd fel ide!:O:P)

  12. Samsung te lány vagy ? 🙂

    De jó a fotód !!!! 🙂 😛

    Nem, nincs olyan statisztika és kimutatás, hogy melyik országban hány alien él és mit dolgoznak..! 😀 🙂
    De aki azt a cikket írta a Színes UFO-ban 7-8 éve.., nos ? tudhatta, biztosan valami jó, biztos forrásból.

    / De kár hogy megsz?nt az az újság, egyébként….. Én az Ufómagazint, tehát a másik havi rendszerességgel megjelen? UFO-s újságot nem is olvasom manapság. Pedig az még létezik. /
    [ módosítva 20 Oct : 22:47 ]

  13. Igen és köszi 🙂

    Én amúgy nagyon nagyon rég vettem ezeket a magazinokat. Mostanság még az újságosnál se lapozok bele. Nekem már picit átment abba a kategóriába, ami már-már túlzás, kiszínezés, a valóság felturbózása…

  14. Lutyo, Te most akkor hiszed vagy sem az egész reptilián-draco elméletet? Ez a fotó engem nagyon felpörgetett… Ha már nem is adod közre, legalább leírnád, hol, milyen körülmények között készítetted? Mi látszik rajta tulajdonképpen? El?re is köszi!

  15. Ahogy leírtad úgy nem hiszem. Engem is felpörgetett ez az elméleted de negatív szempontból. Remélem, te sem gondoltad komolyan!!
    A fotó elhamarkodott kijelentés volt számomra, legalább úgy mint a te állításod 🙂