A halálunk előtt Belső Énünk már várja az eseményt. Az ego és a test biológiai ösztönei azonban mindvégig küzdenek a túlélésért. Az ego és a test sohasem tud megbékélni a halál gondolatával, az utolsó pillanatig kitart.
A Belső Én azonban nagyon is fel van már készülve a halálra, tudja előre, milyen körülmények várnak majd rá és előre felkészíti identitásának töredékét arra, hogy hamarosan távozni fog ebből a világból. A mi értelmezésünkben a felkészítés tudatalatti csatornákon történik, amolyan közvetítés zajlik, hogy az átmenet minél könnyebb legyen.
Ahogy egyre inkább közeledik az egyén utolsó órái felé, annál gyengébb lesz a belső kapcsolata a fizikai keretrendszerrel. Ilyenkor a tudat ösztönösen átkapcsol (a fokozatosság megtartása mellett) arra a dimenzióra, amely már a tudat nagyobb fókuszát igényli. Ha ez az átkapcsolódás nem történne meg, akkor a Belső Én képtelen lenne felismerni a körülötte lévő azon valóságdimenziókat, mely a halál után tapasztalható. Az információk áramlása belső, tudatalatti folyamatként történik, így előfordulhat, hogy az ego nincs is tudatában annak, hogy Belső énje már egy másik dimenzió felé fókuszál.
Ha azonban az ego a halálba való átmenet során elveszti saját létjogosultságát, azzal a lélek számára azonnal nyilvánvalóvá válik azoknak a határoknak a leomlása, melyeket maga az ego állított fel leszületése során. Ez nem jelenti azt, hogy az ego elvesztené a fizikai világban szerzett tapasztalatokat, csupán azt, hogy mindezen tapasztalások elraktározódnak a Belső Én mentális struktúrájába, melyek bármikor felhasználhatók újra, bármely más valóságdimenziókban. Az átmenet során tehát az ego összes tapasztalása is átjut abba a dimenzióba, amelybe a lélek éppen tart.
Nem lehet szó tehát amnéziáról, vagy bármely olyan folyamatról, amely törölné az addig összegyűjtött élettapasztalatot, hiszen mindez nem veszlik el, a Teljes Én szerves része marad és mindezzel a felhalmozott tapasztalattal tudjuk majd a halál után beazonosítani azt az én-szerepet, mely részt vett a jelenlegi életünkben. Ez azért is fontos, mert a fizikai rendszerben nem csak egy én van jelen, hanem végtelen számú lehetséges én, akikhez egy-egy élettapasztalat tartozik. Ha a lélek be akar azonosítani egy-egy lehetséges ént, akkor ezt legfőképp az adott lehetséges én fizikai tapasztalatai alapján végezheti el.
Egy adatbázisról van szó, melyben minden egyes énről más és más tapasztalatok szerveződnek. Ezek a tapasztalatok tehát elraktározódnak a Belső Énben, amely számára a halál után is elérhetők lesznek. A halál ismerete és annak pontos körülményeinek felfogása szintén meghatározó szempont abban, hogy hogyan történik az átmenetel. A hit ugyanis meglehetősen fontos szerepet játszik abban, ki milyen módon tapasztalja meg a halált. A vallás, a kultúra tehát meghatározó tényező. Vegyük kezdésként a kereszténységet. Ha valaki Jézusban és Istenben hisz, akkor ennek a kultúrakörnek megfelelő körülményeket fogja megtapasztalni.
Lehet, hogy hirtelen az Olajfák Hegyén fogja találni magát, előtte egy hatalmas fából készült kereszttel. Lehet, hogy egy templomban fogja találni magát egy oltár előtt. De az is lehet, hogy valamilyen Bibliai jelenetet fog majd látni maga előtt. Ha buddhista, akkor lehet, hogy egy Buddha szobor előtt fogja találni magát és maga a szobor lesz az a mentális segítő, aki majd átvezeti őt egy nagyobb dimenzióba, hogy a Belső Énje ki tudja terjeszteni tudatának nagyobb fókuszát. Ha valaki az iszlám vallást követi, akkor ennek megfelelő vallási jelenetek részese lehet. Minden a szemlélettől függ és attól a beállítottságtól, melyet az életünk során szereztünk és amire neveltek bennünket.
Még a hitetlenek, pogányok és tapasztalni fognak valamit. Mindez attól függ, mi a legerősebb belső hitük. Persze egy vallásos ember is tapasztalhat merőben eltérő dolgokat, mint amilyenek megfelelnének az adott vallás tárgyának. Személyes hiedelmeink sokszor erősebben hatnak ránk még akkor is, ha erősen hiszünk valamilyen vallásban.
Aki tehát balesetet fog szenvedni vagy halálos betegség következtében fog meghalni, tudattalanul, de tud róla. Az ego nem fogja befogadni azokat az üzeneteket, melyek a a halállal kapcsolatos jeleket közvetítik. Nem akar tudomást venni róla. Pedig számtalan jelből következtethetünk arra, hogy valami történni fog velünk. Ezeknek a jeleknek a többsége természetesen Belső Énünk felől jövő üzenetek és legtöbbször nem is fizikaiak. Az ego csak megnehezítené a halállal való megbékélést és magát az átkelést is, a távozás folyamatát. A félelem jelentős mértékben gátolná a halált, ami káros lenne a személyiségre nézve.
Seres Gábor – paranormal.hu
Jó a cikk