Home Cikkek A kvantumfizika nagy felfedezése: a manifesztálódott anyag a benne lévő információ alapján...

A kvantumfizika nagy felfedezése: a manifesztálódott anyag a benne lévő információ alapján hozza létre saját formáját?

439
0

A kvantumfizika egy olyan megdöbbentő felfedezés határán van, mely az egész világot, és az emberiség világnézetét is megváltoztathatja, valamint azt, ahogyan a minket körülvevő világhoz viszonyulunk.

Arról van szó, hogy az anyag, a részecskék kozmikus természetét sikerülhet megfejteni.

Az már nem vitatott, hogy mindannyian csillagporból vagyunk, így mi, emberek is ebből épülünk fel, mint minden más élő, és élettelen dolog.

Azonban valamilyen rejtélyes oknál fogva az ember a legfejlettebb, aki a legtöbb elemet képes irányítani, szabályozni, összehangolni önmagában. Mindez véletlen lenne? vagy okkal volt, mint egyfajta teremtés? Egy tudattal rendelkező élőlény térbeli “fogantatása” egyfajta manifesztációnak számít az univerzumban?

Az emberek legalább 108 különféle elemből állnak.

A fizikusok, kvantumfizikusok kimutatták, hogy ezen elemek mindegyike tartalmaz egy rá jellemző kódot, vagy egyfajta üzenetet, melyeket a feltételezések szerint az ember elméje képes irányítani, kihatni rájuk.

Vagyis az emberi elme tényleg képes kihatni a világra, és a szellemre, átalakítani az univerzum menetét bizonyos értelemben.

tehát lehet, hogy az sem véletlen, hogy valamikor az idők folyamán valaki, vagy valami hatására az ember az agykapacitásának csak néhány százalékát kezdte el használni a teljes egész helyett. Sok kutatás szerint a teljes agykapacitás hozzáférésekor a testből képes az asztráltest kiszabadulni, és elhagyni a földi porhüvelyt.

Ha így van, és ezen kutatásoknak igazuk van akkor a Földön “elhordott” testünk nem más, mint egy báb, melyből a lelkünk egyfajta pillangóként éled újjá életünk végén, mint egyfajta átalakulás során.

Vagyis a halál nem más, mint egy illúzió.

Gyakorlatilag a halál nincs is. Csupán formát, azaz alakot változtatunk, elhagyjuk a báb állapotot, és lelkünk és annak összes képessége felszabadul, és az elménknek újra a 100%-át tudjuk majd használni, a fizikai és térbeli síkokon keresztülhaladva.

Persze ez nem egzakt tudomány volt eddig, de egyre több valódi kutatás mutatja azt, hogy ezek a dolgok ténylegesen így vannak. A híres kettős rés kísérlet rejtélyét például napjainkra sem sikerült megfejteni. Egyes részecskék hullámokként képesek viselkedni attól függően, hogy megvannak-e figyelve, vagy sem.

Vagy ott van az a kísérletsorozat, melynek során az elküldött üzenetekre hatással volt a jövőből érkező információ, ami teljesen ellentmond a fizikának, ugyanis ez alapján azt lehet felvetni, hogy egy a jövőben történt esemény kihathat a múltra, azaz az időutazás lehetséges.

Az elkövetkező évek igen fontosak lesznek ebből a szempontból, mert óriási felfedezések várhatnak az emberiségre a kvantumfizika világán belül.

Avilagtitkai