Home Cikkek A lélekvándorlás fázisai a tibetiek szerint

A lélekvándorlás fázisai a tibetiek szerint

522
0

A halál bekövetkeztekor a lélek kilép a testből. „Az újjászületés azonban nem jár szorosan a pusztulás sarkában. A hús-vér-test elhagyása után – így tanítják a mindenki számára járható­nak hirdetett út, a Mahájána tanítómesterei, szemben Buddha régibb követőivel – az eszmélő-lény szellem-, azaz elme-testet ölt, és az elme önnön jelenései, utak, fények, istenek, szörnyek között bolyong a köztes lét szakadékában, szurdokában.

A Közbülső Állapot, a bardo

A halál bekövetkeztekor a lélek kilép a testből. „Az újjászületés azonban nem jár szorosan a pusztulás sarkában. A hús-vér-test elhagyása után – így tanítják a mindenki számára járható­nak hirdetett út, a Mahájána tanítómesterei, szemben Buddha régibb követőivel – az eszmélő-lény szellem-, azaz elme-testet ölt, és az elme önnön jelenései, utak, fények, istenek, szörnyek között bolyong a köztes lét szakadékában, szurdokában. Több napon át tart az az állapot, leg­tovább hétszer hét, azaz negyvenkilenc napig, s az eszmélő onnan csak úgy szabadulhat vagy legalábbis úgy kerülheti ki a Rossz Ösvények, gonosz utak csapdáit, önnön teste, szíve, szava tévedései, vétkei hatását, a Rossz Tettét, ha még életében avatott mestertől szerzett intelembe, tanácsba, a nemtudást és balgaságot szüntető Tudásba fogódzva szembesül önnön jelenései­vel, és megérti, hogy mindezek – istenek, szörnyek, mennyek és poklok – önnön elméjének szülöttei.

Ha életében nem jutott volna kellő ismerethez, avatott tudáshoz, akkor most, a köztes lét napjaiban kell szellemfülébe juttatni a tanácsot, és az intelem révén szembesíteni őt önnön jelenéseivel, önmagával, hogy – ha meg nem is szabadul – elkerülje legrosszabb lehetőségeit. Ha végképp nem sikerül a születés kapuját berekesztenie, szerezhet még jobb születést, min­de­nek­­előtt emberi sorsot, „kincses emberi testet”, amelyben a legtöbb esélye van a megvilá­go­so­dásra, a Törvény megismerésére, megszabadító Tudás, intelem szerzésére.” (Kara Gy. fordítása.)

Signs-That-Life-Is-A-Reincarnation

A Köztes Lét vagy Közbülső Állapot tehát az az idő, amely a haláltól addig terjed, amíg a lélek vagy újjá nem születik, vagy pedig megszabadulva a körforgástól nem születik többé a világra.

A bardo legtovább negyvenkilenc napig tart: ez alatt az idő alatt a lélek „bolyong”: keresi jövőjét. A szerzetesek feladata, hogy segítsenek neki megtalálni azt az utat, amelyen végig­menve megfelelő újjászületést nyerhet.

A bardo három szakasza

A Köztes Lét vagy Közbülső Állapot három szakaszra tagolódik. Kara György így ír róla köny­vének előszavában:

„…háromféle köztes létről, halál és újjászületés (vagy a Forgatag elhagyása) közti háromféle közbülső állapotról van szó: elsőül a halál órájakoriról (a haldokláséról, a meghaláséról; az órát itt nem kell pontosan érteni, hisz némelykor kétszer evésnyi időre sem futja, de közönsé­gesen negyedfél napig tart), mialatt a testet-szellemet alkotó elemek fokozatosan egymásba enyésznek, s közben fények ragyognak fel, melyekkel szembesülve az »életmúlt« megismeri önnön arcát és a végső valót, a »Törvénytestet«, mellyel azonosulva kiszabadulhat a Forga­tagból. Az első fény egy istenpár gyanánt jelenik meg, mely az összes jelképistenségek, a megszemélyesített eszmék őse, ez a »legtisztább üresség«, a Törvénylényegű Egyetemes Jóság Anya és a vele való egyesülésben, az Egyetemes Jóság Apa. A második fényben a véd­isten vagy helyette a részvét, a segítőkészség jelképistene, a Nagy Irgalmú Úr, azaz Avalókitésvara megidézésével juthat az eszmélőlény szabadulásához.

Reincarnation-Angel

Ha mindez eredménytelen, akkor tovább folytatódik a köztes lét, s elkezdődik második szaka­sza, a Törvénylényegű. Benne előbb az »Öt Nemzetség« vezette Negyvenkét Nyugvó, azaz békés, szelíd isten-alak tűnik fel az »agy mélyéből«. Mindegyik többrétű jelkép. Az első a jelképoltár közepén mélykékben fehéren Vajrócsana a Fény Alkotója, a Jelenést Láttató és társnője. Ez az istenpár a »legjobb Tudás« hordozója, mely a legrosszabb rossznak, a balga­ság­­nak szüntetője. Vele egy időben támad az istenek homályos fehér fénye, mely a Forgatag­­ba csábít. Ha nem sikerült a szembesítés és az azonosulás, akkor a köztes lét másodnapján a jelképoltár fehér napkeletén támad a mélykék Gyémántszellemű, Mozdulatlan, azaz Rendü­­letlen Aksóbhja és népesebb nemzetsége. Társnője a felserkent, megvilágosult látás jelképe, kísérőjük két megvilágosult szellemű, azaz bódhiszattva, és társnőik. E csapat a »tükörszerű Tudás« hordozója, mely a gyűlölség, harag szüntetője. A vele versengő füstszínű jelenés a pokolé. Harmadnap délen támad a sárga Kincsforrású, Ratnaszambhava nemzetsége, az »egyenlő lényegű Tudás« hordozója, mely az önösség, gőg szüntetője. A vele vetélkedő kékes fény az emberi világé. Negyednap napnyugaton a vörös Mérhetetlen Fény, Amitábha jelenik meg nemzetségével. A »külön-külön értő Tudás« hordozója, mely a birtoklás, görcsös ragasz­kodás, a szenvedélyes vágy szüntetője. Vele verseng az éhségszörnyek sárgás fénye. Ötödnap északon a zöld Amóghasziddhi, a Haszonnal Véghezvivő nemzetsége fogad, a »cselekvő Tudás« hordozója, az irigység szüntetője. Vele verseng a félistenek vöröses fénye. Az eszme-buddhák Öt Nemzetsége, az Öt Mérget semlegesítő öt Tudás, az Öt Elem, az Öt Érzék és az Öt Halmaz párhuzamos, s a személyiséget és a mindenség egészét átfogni kívánó rendet alkot.

reincar

Hatodnapon (az eredeti több szövegében hetednap) még egyszer feltűnnek a Nyugvók, ezúttal együtt az öt Nemzetség minden tagja, de mellettük megjelennek már a kapuőrök és kapu­­őr­nők, az első jelképoltár záródásának jeléül, s kívülebb a Hat Létalak Felserkentjei, a Negy­­ven­­két Gyönyörtestű istenség, és velük versengve a Forgatag hatféle fénye, köztük (és itt először) az állatlét zöldes világa, mely a következő, hetednap főszereplője az Ismeretőrzőknek, a titkos igék tudóinak immár félelmetes alakja mellett.

Nyolcadnap kezdődik a Haragvók jelenés-sora, élükön Buddhahérukával, mely az Öt Vérivó istencsapatát bevezeti; ezek sorra az előbbi szelídek rémületes alakváltozatai, melyek ugyan­úgy az elme szüleményei, s ugyanúgy jelképlények, mint az előzők. A tizenharmadik napon váltják fel őket a temető istennői, a Gauri vezette Nyolc Haragvó Némber, s követi őket az Oroszlánfejű vezette Nyolc Boszorkánynémber, a Lóképű vezette Négy Kapuőrző Némber, az égtájak hat-hat démoni istennője, végül a Kakukkfejű vezette Négy Kapuőrnő, az utóbbi két csoport együtt: a Huszonnyolc Hatalmas Némber. Velük ér véget a Törvénylényegű köztes lét jelenése, mely a Törvény, a fényeszme síkjából támasztotta a Gyönyörtestet, a működés síkját.

Buddha-Weekly-Rebirth-reincarnation-starstuff-we-are-made-of-stardust-Buddhism-700x245

Eztán, ha mindez nem elég, s nincs felismerés, nincs szembesülés, akkor támad a Holtak Ura, a Tett bírája, következik az ítélet, majd az itt harmadik köztes lét, a Létel köztes léte, a For­gatagba való visszajutásé. Még itt is lehetséges a szabadulás, de nehezebb (mindig nehezebb), mint előbb, és a gyöngeség, gyarlóság miatt szükség lehet az »anyaméh kapujának berekesz­tésére«, az újjászületés elkerülésének kísérletére. Ha ezek sem sikerülnek, s mindenképp új testet-szellemet követel a Tett hatalma, akkor még egy intelem igazít el az egeket hordozó Óriáshegy körüli világok és az anyaméh megválasztásában…

A második köztes lét kétszer hét napig tarthat (az utolsó számolt nap, mint láttuk, a tizen­har­­madik), s újabb négyszer hét nap lehet a Létel köztes létének tartalma, ennek napjait azonban nem különíti el a leírás.”

A komoly figyelmet igénylő tibeti szövegekből kiderül, hogy a testet elhagyó lélek sorsa nem irigylésre méltó. Azalatt a negyvenkilenc nap alatt, ami engedélyezve van számára a halál és a kötelező érvényű újjászületés (vagy a Forgásból való megszabadulás) között meg kell pró­­bálnia a „legvonzóbb eredményt elérni”: legelőnyösebben újjászületni, ha már a szenvedések körforgásából nem is szabadulhat meg. Az ember azonban tudatlan, legtöbbje nincs felkészül­ve a távozásra. Váratlan halál idején fogalma sincs róla, mit kell tennie, hogy megmentse lelkét.

Démonok és varázslók Tibetben
Lőrincz L. László
Budapest, 1988.