Azok a gyermekek, akik majd marsi kolóniákon születnek, szó szerint ők lesznek a marslakók. Egy jelenlegi tanulmányban tudósok azt vizsgálták, milyen biológiai, szociális és etnikai problémákkal kell majd megküzdeni a gyermeknemzés során. Ezek mind elkerülhetetlen problémák lesznek a nem túl távoli bolygón.
“Az utódlás szükséges lesz a Marson ahhoz, hogy sikeres legyen a küldetés” – mondja az egyik szerző.
A központi probléma az lesz, hogyan tartsa majd fenn a marsi kolónia a gyermeknezmés jogi egyensúlyát és hogy egyáltalán hogyan fog történni az utódlás a mostoha körülmények mögött.
Ráadásul a Föld védelmező karjain kívül a gyermeknek alkalmazkodnia kell majd a vörös bolygó gyengébb gravitációs mezejéhez is, amitől gyengébbek lesznek mint a Földlalkók.
Egyesek aggódnak amiatt is, hogy a Marson született gyermekek számos egészségügyi problémáktól fognak majd szenvedni, legfőképp a folyamatos és ártalmas sugárzástól, amely születés előtt és után is hatással lesz rájuk.
Ugyanakkor kijelenthető, hogy a marslakók az emberiség új alfaja lesz.
Tech Times | paranormal.hu
Nem lesz mindaddig amíg a Földön lévő gravitációt nem tudják megoldani az utazás alatt!Meg persze a Marson is!Az Ember a Földre lett tervezve!Lehet hogy a Marsot egyszer “Földiesítik”,de amíg nem lesz a gravitáció “Földi”addig nem leszünk képesek megélni más világokban!Az utazások hossza pedig súlytalanságban eleve kizár minden nagyobb emberi lehetőséget még a Naprendszeren belül is!
UfoCompany/Facebook