Home Összeesküvés elméletek A nácik, az Antarktisz és a bigfoot

A nácik, az Antarktisz és a bigfoot

0

Ennek a cikknek az olvasása 12 percig tart

Nácik. Van-e hasonló olyan gonosz csoport, mint amilyenek ők voltak? Tanultuk az iskolában, mennyire kegyetlenek voltak, mennyire semmibe vették az emberi méltóságot, tudjuk mennyit ártottak sok millió embernek. Azonban a nácik nem csak kegyetlenségükről híresek. Amennyi történet szól szörnyű tetteikről, legalább annyi történet kering különös és bizarr küldetéseikről és terveikről. Az egyik ilyen történet szerint a náci katonáknak Déli Sarkon való tartózkodása során nem csak a dermesztő hideggel, faggyal és a természet zord viszontagságaival kellett szembenézniük, hanem valami egészen mással is. Ha tehát bizarr történetet keresünk a nácikkal kapcsolatban, ez biztosan az lesz.

Náci bázisok az Antarktiszon

Mielőtt azonban belevágunk abba mi történt, fontos tudnunk néhány előzetes eseményről. A nácik expedíciót terveztek a Déli Sarkra abból a célból, hogy tudományos kutatómunkát végezzenek, új állatfajokat fedezzenek fel, hogy feltérképezzék a területet és hogy átvegyék a bálnavadászati területeket, melyet akkoriban az angolok és a norvégok uraltak. Az expedíció 1938-tól 1939 áprilisáig tartott egy Swabenland nevű kutatóhajóval, közvetlenül a Második Világháború előtt. Arra viszont nincs semmilyen bizonyíték, hogy valaha is építettek volna ott bázist. A tervek visszavonásra kerültek a háború kezdetével, a következő expedíció pedig 1959-ben történt a szovjetekkel. Immár hivatalosan.

Az expedíció kezdetével egyidőben szóbeszédek meg is indultak: beszéltek arról, hogy a Déli Sarkon német okkultisták, őrült tudósok és sötét szervezetek tagjai, mint az illuminátus gyűlik össze. Ezek a szóbeszédek egyrészt Karl Dönitz admirális homályos utalásai alapján születtek meg, aki kijelentette, hogy Hitler halálával ő lesz majd Németország új elnöke. Azt állította, hogy sérthetetlen erőddel rendelkeznek a végtelen jégmezőkön. Olyan szóbeszéd is volt, mely szerint Argentínában 1945-ben elfogtak egy U-boat-ot, melynek rendeltetése Hitler és más vezető politikusok az Antarktiszra való menekítése volt.

Innentől kezdve más elméletek is szárnyra kaptak, mint például hogy a nácik UFO technológiával kísérleteztek, vagy hogy ősi civilizációt fedeztek fel, kapcsolatban álltak egy jégréteg alatt álló idegen fajjal, hogy műkincseket halmoztak ott fel, vagy hogy Hitler is oda menekült, hogy ott alkossa meg új tervét. A legendákat terjedését leginkább az amerikaiak váltották ki, de nem közvetlenül. Ez egy 1947-es katonai művelethez, az Operation Highjumphoz köthető. Az amerikaiak nagy erőket mozgósítottak a jeges földrészre abból a célból, hogy megfelelő kiképzést adjanak katonáiknak barátságtalan körülmények között és mintegy felkészülve egy esetleges konfliktusra az oroszokkal. Több ezer ember, rengeteg repülő és hajó vett részt a műveletben.

Az amerikaiak és a britek szerepe

Na, hát egy ilyen nagyszabású művelethez természetes, hogy rögtön kapcsolódnak összeesküvés elméletek. Eszerint az amerikaiak azért mentek oda, hogy felszámolják a náci bázisokat, de a nácik UFO technológiát felhasználva ellenálltak az amerikaiaknak, akiket térdre kényszerítettek. Minderre azonban nincs bizonyíték és sokan kritizálták az újságírókat, amiért felelőtlenül és ellenőrzés nélkül terjesztették az elméletet. A tény, hogy a britek is a földrészen voltak azt a szóbeszédet is kiváltotta, hogy a nácik túlerőben voltak ezrt szükség volt rájuk is, hogy erősítsék az amerikaiakat.

Konkrét személyek is voltak azonban, akik megerősítették, hogy az állítások igazak. 1962-ben egy Albert Bender nevű férfi aki korábban az Amerikai Légierőnél dolgozott azt állította, hogy idegenek elrabolták őt és egy titkos antarktiszi bázisra vitték, ahol egy reptilián földönkvüli faj állomásozott. Ők elmondták neki, hogy a németek valóban oda menekültek a Második Világháború után és technológiát adtak át nekik.

Egy titkos küldetés

Az ehhez hasonló elméletek egésze napjainkig is kitartanak, annak ellenére, hogy számtalanszor megcáfolták azokat. Van azonban egy egészen különleges történet, amely 2005-ben jelent meg a Nexus magazinban és magába foglalja a náci bázisokat, a brit SAS erőket és a Bigfootot is.

A történet egy volt SAS tiszthez kötődik, aki állítása szerint 1945-ben Giblaltárnál feladatot kapott: el kellett mennie egy egységgel a Falkland szigetekre, de meg volt tiltva nekik, hogy bárkinek is szóljanak a küldetésről, vagy hogy egyáltalán beszélgessenek egymás közt a küldetés céljáról. A  megérkezést követően intenzív képzést kaptak hideg körülmények között, hogy a sarkvidék környezetét utánozzák. A kiképzést a Norvég Ellenállási Mozgalom egy volt tagja vezette. Végül a kiképzés végén közölték a katonákkal, hogy mi a küldetés célja: el kell majd menniük az Antarktisz keleti részére, ahonnan különös eseményeket jelentettek a brit bázisról Maudheimnél, melyeket fel kell deríteni. A küldetés másik célja megtiszítani a környéket a németektől, akik földalatti bázissal rendelkeznek.

A területen korábban tudósok voltak, akik szintén Maudheimnél állomásoztak. Elmentek felfedezni a környéket, miközben kapcsolatban maradtak a bázissal és találtak később egy alagutat, melyet ősi eredetűnek írtak le és valamiért a náciknak tulajdonították. Az egyik pillanatban azonban megszakadt a rádiókapcsolat, melyet a következő üzenet előzött meg:

– A sarki emberek megtaláltak minket!

A tudósokról innentől kezdve nem lehetett hallani, a bázis nem érte utól őket. Az, hogy mi történt velük, ennek a kiképzett csapatnak a feladata volt. Titokban, teljes rádiócsendben lerakták őket nem messze a bázistól, feladatuk pedig annak kiderítése, mi történt a tudósokkal és hogy kik az úgynevezett sarki emberek. Mondani se kell, hogy egyikük se érezhette magát biztonságban a küldetés kezdetekor. Arra is figyelmeztették őket, hogy sem az amerikaiak, sem az oroszok nem tudhatnak arról, hogy náci bázis lehet a környéket, mint hogy azt a tudósok állították. A katonák megkapták tehát a felszerelést és néhány hójárművet, majd a bázis felé vették az irányt a jeges szélben. Ekkor érte őket az első meglepetés: a náci bázis elhagyatottnak tűnt, különös módon egy lelket sem találtak ott, pedig számítottak egy ellenséges támadásra.

Fokozatosan egyre nőtt a gyanú a katonákban, egyre nyilvánvalóbb volt számukra, hogy valami egészen rendkívüli zajlik a háttérben, de követniük kellett a parancsot és a küldetés utasításait.

Amikor a csapat bejutott a területre, valamelyik tag véletlenül beindította a helyi riasztórendszert és egy hang utasította őket, hogy azonosítsák magukat, mindezt hangszórón keresztül. Kiderült, hogy a személy, aki felszólította őket erre, az egyetlen túlélő volt. Ez volt az a pont, amikor a csapat azt kívánta, bárcsak többen lennének. A túlélő közölte velük, hogy volt még valaki, aki szintén életben maradt, egy Bunker One nevű helyen, ahol viszont csapdában rekedt mert a sarki ember a közelben ólálkodik. A csapat eljutott erre a helyre és a bejáratnál tanakodni kezdtek, ki lépjen be először.

A választás a csapat legfiatalabb tagjára esett, aki belépett a bunkerba. Ekkor pár perces síri csend lett, majd hirtelen két lövést hallottak az odakint várakozó katonák. Egy lény szabadult ki a bunkerból, a katonák legnagyobb döbbbenetére, akik megpróbálták őt fegyverrel megállítani, sikertelenül. Jobbnak látták, ha bemenekülnek inkább a bunkerba és nem maradnak kinn a lénnyel. Odabent azonban a társuk hevert a földön, torka átvágva, a túlélőre pedig ruhájától megfosztva, meztelenül találtak rá.

A történet háttere

Mivel a csapat egyre nyugtalanabbá vált – főleg most, hogy megölte valaki (vagy valami) egyik társukat –  alaposan kikérdezte a túlélőt, hogy mi folyik itt. A túlélő elmondta nekik, hogy egykor ez a hely melegebb volt mint most, nem borította se hó, se jég. A földalatt egy hosszú ősi alagút húzódik, ami egy hatalmas üregbe vezet, melyet feltehetőleg geotermikus energia melegít. Az expedíció megpróbálta felderíteni ezt az ősi struktúrát, de szembesülniük kellett azzal, hogy a németek már ott voltak: mesterséges világítást építettek ki, tavakat alakítottak ki az U-Boatok számára, valamint további járatokat vájtak a földbe ismeretlen célból. Amikor a nácik rájöttek, hogy britek vannak a környezetükben, elkezdték megölni őket. A maradék túlélő menekülésbe kezdett és megpróbálták eltorlaszolni az alagutat. Ekkor támadtak rájuk az úgynevezett hegyi emberek és ekkor hangzott el az a bizonyos üzenet. A lényeket úgy írták le mint erős testfelépítésű szőrös, ember-majom tulajdonságokkal rendelkező valamik, melyek ráadásul elképesztő erővel és sebességgel rendelkeztek.

A csapat szétszéledt, egyes tagok elmenekültek a helyszínről, ez a túlélő viszont ebben a komplexumban maradt ezzel a lénnyel. Mivel belülről nem lehetett kinyitni az ajtót, ezért mindketten bennrekedtek. Ezért volt az, hogy a lény annyira ki akart jutni a szabadba amikor az ajtót kinyitotta az egység. A túlélő elmesélte nekik, hogy ezek a lények náci kísérletek eredményei. A csoportot vezető náci tudós le akarta állítani a kísérletet, de a csoport többi tagjai kíváncsiak voltak arra, hogyan viselkednek ezek a lények, ez lehetett az oka annak, hogy nem pusztították el azokat.

Amikor a britek megtudták mindezt, gyorsan felállítottak egy készenléti őrséget és egy bázist, majd úgy döntöttek, folytatják az alagút ellenőrzését. A csapat meg volt döbbenve azon, hogy mennyire meleg ez a terület, már-már a Szaharára emlékeztetve őket. Az alagút további vizsgálata során kiderült, hogy valójában nem ősi alagútról van szó, hanem egy olyan folyosóról, ami gránitból van felépítve és végtelen hosszúnak tűnik. Ezt követően eljött az éjszaka megtámadták őket ezek a lények; az egyiket sikerült lelőni. A test szemügyre vétele során kiderüt, hogy szőrös, hideg éghajlathoz alkalmazkodott lényről van szó. A tetemet őrizni kezdték, további vizsgálatok céljából. Másnap az egység visszament az alagtba, hogy robbanóanyagot telepítsen a földalatti komplexumba, miközben ügyelniük kellett arra, negogy a németek vagy a sarki emberek észrevegyék őket.

Sajnos azonban mindkét ellenség észrevette őket és visszavonulás közben harc alault ki. A robbanószerek felrobbantak, részben betorlaszolva az alagutat, amiből viszont még ki tudtak jönni a nácik és a sarki emberek, így azok üldözték az egység tagjait. Végül a tíz tagú egységbő összesen hárman maradtak életben: egy norvég, egy tudós és a túlélő, aki ezt a történetet elmesélte. A csapat többi tagja hősiesen elesett, hogy néhányan meg tudjanak menekülni.

A küldetés sorsa

Az odaküldött brit egység feltehetően felrobbantotta az alagút bejáratát végérvényesen, megsemmisítve bármilyen bizonyítékot, hogy ott volt valamit. Ezt követően a csapat tagjai szétszéledtek és utasították őket, hogy ne beszéljenek az esetről. Hivatalosan soha nem létezett a küldetés és a befejeztével a szőnyeg alá söpörték azt.

Az itt leírt történet bizonyára sok olvasó számára fimszerűnek tűnik. Ezt én se tagadom. A történetet lehet kitalált, de akár lehet alapja a náci összeesküvés elméleteknek is némi igazságtartalommal. Akármelyik is igaz, a történet maga szórakoztató és egyike azon náci összeesküvés elméleteknek, melyre szintén rányomhatjuk a bizarr jelzőt.

Mysterious Universe | Michelle Maria képe a Pixabay -en