Home Földönkívüliek A necochea-i észlelések

A necochea-i észlelések

0

Ezen az éjszakán legalább négy ember volt szemtanúja egy lebegő alakzatnak és néhány különös fénynek, melyek két éjszakán át tartottak.


Az eset az argentínai Necochea tengerpartján történt 2014 május 18 és május 20-a között. Az első észlelést két férfi jelentette , akiknek a lakásuk az óceánra néz. Először különös fényeket pillantottak meg, majd ezt követte egy alak megjelenése a parton, ami a semmiből jött létre.

Az emberszerű alak a parton haladt, majd a többi fénnyel egyszerre tünt el. Két nappal később egy nő és a lénya egy fehéres, átlátszó alakot pillantottak meg, amely a part mentén járt, vagy inkább lebegve sétált. A szemtanúk szerint tiszta, de hideg éjszaka volt. A magasságát 160-165 cm-nek írták le és inkább úgy tűnt nekik, hogy az alak repült.

Elképzelhető, hogy valamelyik idegen tárgy egyik utasa lehetett? Vizsgálódott a körnéken?

A 17 éves lány a következőképp írta le a jelenséget:

?Az alak körülbelül 160 cm magas lehetett. Áttetszőnek tűnt, a testének alját alig lehetett látni.?

Az is lehetséges persze, hogy nem földönkívülit láttak, hanem szellemet és itt véletlen egybeesés is történhetett.

A szemtanúk szerint az alak 100 métert tehetett meg, miközben megállt pár másodpercre és folytatta útját további 150 méteren. Minél távolabbra ment, annál kevésbé lehetett látni. Végül pedig eltűnt.

Vajon mik lehettek ezek a jelenségek? Talán megtudjuk, ha több ilyen is előfordul a környéken és vizsgálatot indítanak ennek kiderítésére.

Seres Gábor – paranormal.hu

Felhasznált forrás