Home Beszámolók A rejtélyes “ERŐ” nyomában…

    A rejtélyes “ERŐ” nyomában…

    0

    Lényegében két megtörtént valós eseményről szeretnék beszámolni, hogy másokhoz is eljusson ez az üzenet:

    I. A titokzatos fény és a robbanó felszabadító energia

    2015-ben történt még velem egy olyan, hogy valamikor hajnalban felriadtam egy nagy fényes jelenségre ami eléggé meglepett, annyi jelenlétem a hirtelen felkelésből mindenesetre volt, hogy kihúzzam a függönyt és kinézzek; Majd közelített egy ismeretlen fényes robbanás felém, amibe beleremegett minden, hasonló volt egy atom robbanáshoz, de valahogy mégis más volt, mikor elért ez a “nagy energia” robbanással és robajjal minden megszakadt nálam és arra ébredtem, hogy reggel van mintha misem történt volna, lehetséges, hogy egy azonos dimenzióba kötöttem ki? Lényegében minden úgy megy ahogy eddig, annyi különbséggel, hogy az “Univerzum Ereje” azóta hív magához és ez alapján próbálok emberi életem során cselekedni legjobb meglátásom szerint, mások szerint; ez egy dimenzió váltás és a halál állapotának keresztezése, ugyanakkor egy nagyon különös eset, más rajtam kívül meg aligha tapasztalt volna ilyet, nem lehet csak úgy elhallgatni a nyilvánosság előtt, de én nem számoltam be erről egy jó darabig, mert az ember sajnos van úgy, hogy nem hiszi el a valós igazságot és előítéletekkel meg képzelgéssel tekint másokra… Ehhez még annyit űznék hozzá, hogy nem álom volt, mert az nem ennyire valós, ez valami több és nagyobb esemény volt amit átéltem…

    II. Egy “saját” külön álló világ megteremtésének spirituális átélése

    Ezt egy valóságos álmon túli eseményhez tudom hasonlítani, ugyan is ennél csodálatosabb élményt kevés ember él át, kivéve akkor, ha eljön a végzet beteljesítésének a napja, amikor az ember eggyé válik a “Végtelen Erővel” De hogy a tárgytól ne térjünk el, ez az eset úgy fél éve történt velem, mikor is tanúja voltam spirituálisan egy világ teremtésének, amit meglepő módon én formáztam meg és alkottam azzá, amilyenné szerettem volna, egy “saját tökéletes világ” egy ismeretlen univerzumban lévő bolygót alkottam spirituálisan, ami hihetetlen és leírhatatlan volt, tulajdonképpen szavakkal nem lehet elmondani… Hogy végre a saját világom elém tárul a végtelen szabadság és az az érzés, amit ott átéltem felfoghatatlan volt, ezt is ehhez a bizonyos “Erőhöz” kötöm amíg csak élek e világon, mert jelen van, hisz az “Erő” a világmindenség egyben tartó ereje, manapság nagyon kevés ember fűződik ehhez a meglátáshoz, de sosincs késő visszatérni az elfeledett tudáshoz, ami valami újjá alakíthatja még ezt a világot… Mindenesetre miután felkeltem ebből nagy szomorúság és bánat volt rajtam, mivel ez egy betekintés és szavakkal mint mondtam leírhatatlan esemény volt, de az emberi élet rövid, utána meg jön a valós szabadság!

    Akit érdekel az ilyesmi elmélkedés, és egy “Új Eszme” felfogása, filozofálgatás, titkok, rejtélyek kifejtése, és maga a “Világmindenség” és azon is túl annak ajánlom a WordPress blog oldalamat, ahol Alexius elméletek címmel publikálok érdekességeket.

    ,,Az igazi élet, az csak az előélet után fog beteljesedni!”

                                                                                                                                   Herosz Alexius