Home Összeesküvés elméletek A rejtélyes Havanna-szindróma sújtja a bécsi amerikai diplomatákat is

A rejtélyes Havanna-szindróma sújtja a bécsi amerikai diplomatákat is

0

Amerikai diplomaták megmagyarázhatatlan megbetegedéseit vizsgálják az osztrák hatóságok. A betegség, amely különböző tüneteket, például fáradtságot, fejfájást, szédülést és hányingert okoz, a kubai Havannában kezdődött még 2016-ban.

Akkor úgy vélték, hogy az amerikai diplomatákat valamilyen irányított energiafegyverrel vették célba ismeretlen külföldi ügynökök azzal a céllal, hogy megszakítsák a diplomáciai kapcsolatokat az országgal. Most ismét feltűnt a jelenség – ezúttal Bécsben, és ismét amerikai diplomatákat érintve.

“Nagyon komolyan vesszük ezeket a bejelentéseket, és fogadó államként betöltött szerepünknek megfelelően az amerikai hatóságokkal együtt dolgozunk a közös megoldáson. “Az Ausztriába kiküldött diplomaták és családtagjaik biztonsága számunkra elsődleges fontosságú.” – áll a szövetségi európai és nemzetközi ügyek minisztériumának közleményében.

Az amerikai külügyminisztérium eközben szintén közleményt adott ki, amelyben azt írta:

“Az amerikai kormányzaton belüli partnereinkkel összehangoltan, erőteljesen vizsgáljuk a megmagyarázhatatlan egészségügyi incidensekről szóló jelentéseket mind az amerikai nagykövetség bécsi közösségében, mind bárhol máshol, ahol jelentik.

A dolgok jelenlegi állása szerint azonban nem találtak végleges magyarázatot a jelenségre.

Fotó: Darwin Laganzon / Pixabay