Home Összeesküvés elméletek A rejtélyes madárpusztulások

A rejtélyes madárpusztulások

0

Ennek a cikknek az olvasása 9 percig tart

Már több éve előfordul szerte a világban, hogy madarak – látszólag minden ok nélkül – egyszerűen lehullanak az égből és elpusztulnak. Többféle magyarázat is született már ennek az okára, melyek leginkább a mérgezést, környezetszennyezést és egyéb emberi tevékenységet okolnak, de egyik magyarázat sem egészen kielégítő. Talán kicsit jobban belelátunk ebbe a rejtélybe, ha áttekintünk néhány esetet. Meg fognak lepődni, mennyira gyakori ez az eset, sajnos.

Madarak az égből

Egy nagyon korai madárpusztulás, amely megjelent a sajtóban még 1904 márciusában történt, amikor Lappföldről induló madarak a Minnesota állambeli Worthingtonban hullottak le az égből. Sok madár épületekkel ütközött, egyesek fennakadtak villanyvezetékeken, további madarak egyszerűen becsapódtak a jeges talajba. Ez meglehetősen nagy tragédia volt, ugyanis több százezer madárról beszélhetünk.

2009-ben p Somerset megyében 150 madár tetemére leltek rá, melyek szintén az égből hullottak alá. És ez az eset is januárban történt, csakhogy nem az évfordulóhoz közeli napon, hanem január végének egy hétvégéjén. Itt már aligha lehetett szó tűzijátékról. Ugyanebben az évben májusban az ausztráliai Perth közelében 160 körüli madártetemre bukkantak, ahol több madártípust azonosítottak. Az állatok pusztulására nem találtak megfelelő magyarázatot.

2001-ben New Orleans városában 500 madár zuhant le élettelenül a felszínre. 2011 január 1-én feketerigók százai hullottak le a földre csoportosan egy Arkansas állambeli kisvárosban. Az eset mindössze pár órával éjfél előtt történt Beebe-ben. Egy helyi állatgondozó, Hearst Taylor szerint a madarak halálának oka ismeretlen volt. Érdekesség, hogy 2010-ben ugyanebben az időben mintegy 4000 feketerigó szintén ugyanitt hullott le. A hivatalos magyarázat szerint valamilyen hirtelen trauma okozhatta a madarak halálát, melynek oka minden bizonnyal a tüzijátékok és a petárdák voltak. Az azonban még nem egyértelmű, hogy az újévi ünnepséget kell-e okolni az esetért. A beebe-i rendrség mindenesetre aznap éjszaka tüzijáték és petárda tilalmat rendelt el. De ha valóban újévi ünneplés okozta a madárhullást, hogyhogy nem fordult elő gyakrabban?

2011 januárjában Svédországban is döbbenetes látvány fogadta a helyieket. Itt több méteren át madártetemek borították az utcát Gotheburgban. Az eset olyannyira felkavaró volt, hogy több napig erről az esetről beszéltek a lakosok. Szemtanúk szerint a madarak már halottak voltak, amikor lehullottak az égből. Ami érdekes, hogy nem lehetett rajtuk látni semmilyen sérülés ami a halálukat okozhatta volna. Először egy helyi sofőr fedezte fel a tetemeket, aki nem talált magyarázatot az esetre. Később tudósok is próbáltak magyarázatot találni rá, akik szerint tűzijáték lehet a legvalószínűbb ok.

Egy másik jelentősebb madárpusztulás 2016-ban történt Bostonban.
2020 februárjában szintén Perthben több mint 50 madár tetemét találták meg, a pontos okokat itt sem tudni.

2013 júniusában is különös dolgot figyeltek meg egy bolgár városban, Pernikben: többször előfordult, hogy galambok hullottak le a földre, miközben a levegőben “furcsa táncot jártak”. A jelenségre nem találtak magyarázatot, de többen attól tartottak, hogy egy közelgő földrengés előjele lehet a jelenség. Úgy tartják ugyanis, hogy a madarak képesek érzékelni a közelgő természeti katasztrófákat, ami összefügg az érzékeken túli érzékeléssel. Földrengés ugyanis már fordult ott elő, mégpedig 2011-ben, aminek a hatására sokan sokáig nem térhettek vissza otthonaikba.

De jelentettek már madárpusztulást Japánból, Thaiföldről és Brazíliából is.

Egy holland eset kérdőjelei

Az esetek közül kiemelnénk és részleteznénk egyet, mert sok a kérdés vele kapcsolatban. 2019 januárjában és februárjában 20000 elpusztult madarat figyeltek meg Hollandia partjainál. Egy szombat éjszaka Mardik Leopold tengerbiológus telefonja megszólalt, aki éppen Hollandia egy távoli szigetén, Texelen töltötte idejét. Egy önkéntes hívta fel azzal hogy több száz lumma hever a parton. Ezt követően még többen hívták, hogy valami baj van. Valami ugyani nagyon nem volt rendben azzal, hogy január eleje óta több ezer madár hevert a parton. A tengerbiológus szerint az első szembetűnő dolog az volt, hogy éhezésnek voltak kitéve az állatok és nem tudni miért.

Hozzá hasonló más tudósok is azt állították, hogy a sötétben tapogatóznak, mert nem tudták mi okozta ezt a magas számú pusztulást. Felmerült a gyanú, hogy olajszennyezés lehet a felelős az esetért, amit egy MSC Zoe nevű, panamai fennhatóságú hajó okozhatott.

Az esetet megelőzően szemét öntötte el a holland és német partvonalat, mely többek között olyan veszélyes anyagokat tartalmazott mint műanyag játékok, polisztirén, cipők és legalább egy, szerved peroxidot tartalmazó zsák. Az összefüggésre azonban nem találtak bizonyítékot. Annál több volt viszont a kérdés. Például, hogy miért éppen csak a lummákat érintette a pusztulás? És miért nem volt hasonló eset a partvonal mentén, Belgiumban és Németországban?

A lummák életmódja alapján sem lehet levonni következtetéseket: ezek a madarak Skócia, Norvégia és Németország sziklás partvonalán élnek és olyan halakkal táplálkoznak, mint például az oroszhal vagy a hering. Alapvetően kisszárnyú madarakról van szó, amely lehetővé teszi számukra a repülést.

Voltak azonban olyan madarak is, melyek még éltek, amikor rájuk találtak. Ezeket mesterségesen etették és elektrolitottak táplálták. Csak hát mivel a madarak nem beszélnek, így aligha tudták elmondani, mi történt. Közben a figyelem a tengerre irányult, több tudós úgy vélte, hogy valami baj van a vízzel. Mardik Leopold állatnyomozókhoz is fordult segítségért, időközben pedig több elmélet született.

Az egyik szerint olyan viharos volt az idő, hogy az erős szelek és a tenger hullámai kifárasztották a madarakat és azok nem voltak képesek halászni, így éhen haltak. Ezzel viszont az volt a baj, hogy 2011 eleje nem volt a tél szempontjából olyan kemény. De még ha az is lett volna, miért miért csak ezeket a madarakat érintette és máshol miért nem történt hasonló eset?

A vizsgálatok nem mutattak ki műanyag szennyeződésre utaló nyomokat a gyomorban. Azt a következtetést is levonták, hogyha vegyi mérgezés történt, akkor más állatoknak is tüneteket volna produkálnia, vagy el kellett volna pusztulnia. A madarakat nem borította olaj sem, nem volt rajtuk olajszennyeződés, így ez kizárja azt, hogy olajkifolyás történt.
Nem tudni azt sem mennyire idevágó, de az 1980-as és 1990-es években is pusztultak lummák arrafelé, a tengerbiológus szerint.

De térjünk kicsit vissza az életben maradt madarakhoz. Akik elvitték az állatokat, csak kemény, megfeszített munka árán tudták őket életben tartani. Nagyon gyengén és betegen érkeztek meg az Ureterpi Madármenhelyre.

Sajnos csak 14-et tudtak megmenteni a nagyfokú küzdelem ellenére. Hetty Sinemma, a menhely vezetője szerint számos tényező állhatott a háttérben, amely a madarak pusztulásáért felelhetett mint például halhiány, vagy az időjárás.

Magyarázatok

Születtek olyan magyarázatok, miszerint a madarak láthatatlan UFO-kkal ütköztek, vagy ezek működése zavarta meg az állatokat. Olyan elmélet is született, miszerint titkos fegyvert tesztel valamelyik kormány és ez okozza a madarak vesztét.

Szakértők azonban azt mondják, hogy a jelenség egyáltalán nem szokatlan és nem kapcsolódik a fenti elméletekhez de mégis vannak, akik szerint ez egy olyan természeti rejtély, amelyet még nem fejtettünk meg. Nem világos az sem, hogy globális vagy lokális problémáról van- e szó. Továbbá egy oka van a madárhullásnak vagy több?

Olasz tudósok már vizsgálták az elhullott madártetemeket. A vizsgálatok elsősorban fertőzés vagy betegség keresésére irányultak. Az arkansasi esettel kapcsolatban Graham Madge környezetvédő azt nyilatkozta, hogy szerinte mérgezés történhetett, mégpedig mezőgazdasági vegyszer lehetett a felelős. Miután ezeket a madarakat megvizsgálták, nem találtak betegségre vagy hirtelen fizikai behatásra utaló nyomokat.

Ennél az esenél a már említett másik magyarázat, miszerint tüzijáték okozta a halálukat, szintén tartotta magát. Ezt legfőképp Martin Flowlie, a (Nemzetközi Madártani Egyesület) hangoztatta, aki szerint a tüzijáték megzavarhatta tájékozódó képességüket.

Greg Butcher ornitológus 2011-ben úgy vélekedett a madarak halálával kapcsolatban, hogy évente körülbelül 10 milliárd madár pusztul el Észak Amerikában természetes okok által. De van-e a lehetséges magyarázatokon kívül valamilyen fizikai bizonyíték a pusztulások okára?

A 2011-es arkansasi esetet követően a madarak tetemét megvizsgálták a Nemzeti Vadegészségügyi Központban (National Wildlife Health Center) és azt állapították meg, hogy a madarak vesztét ütés okozta ugyanis azok fákkal, épületekkel és más tárgyakkal ütköztek. Karen Rowe ornitológus szerint a tüzijátékból eredő zajok zavarhatták meg a madarakat, majd ezt követően ütköztek neki a felsorolt dolgoknak. A magyarázat szerint a tüzijáték arra kényszerítette a madarakat, hogy repüljenek alacsonyabban, de mivel nem túl jó a látásuk éjszaka, így könnyen nekiütközhettek tárgyaknak.

2011 januárjában viszont egyértelműnek tűnt, hogy a madarak halálát villanyvezeték okozta Louisiana államban. A svéd esetben azt állapították meg az esetet követően, hogy szintén ütözés érte a madarakat.Greg Butcher szerint azonban nem csak ütközés okozhatja a madarak halálát. Víz is terjeszthet olyan kórokozókat mint például botulizmus, szalmonella vagy madárhimlő.

Láthatjuk, hogy az emberi tényező nagymértékben hozzájárul a madarak halálához. Karen Rowe elgondolkodtató kérdést tett fel: tényleg megéri sok madarat elpusztítani csak hogy jobb legyen a térerő?

BBC | National Geographics | phys.org | Sveriges Radio | Mabel Amber képe a Pixabay -en