Home Cikkek A RYUFOR Alapítvány Közleménye

A RYUFOR Alapítvány Közleménye

0

20 évvel ezel?tt nem kis feladat volt a RYUFOR Alapítvány számára megteremteni annak lehet?ségét, hogy létrejöhessen a Magyar Ufókutatók Szövetsége. Heteken, hónapokon át egyeztettünk a Magyar UFO Kutatási Központ tucatnyi helyi és megyei képviseletének tagjaival, vezet?ivel, az országban m?köd? kisebb-nagyobb klubokkal, szervezetekkel, UFO-kutatókkal és a téma elkötelezett támogatóival, újságírókkal, kiadókkal. 20 évvel ezel?tt e közös munka eredményeként született meg Ózdon az Ufószövetség.

A sors azonban úgy hozta, hogy más és más célokat követve az Ufó-szövetség és a RYUFOR Alapítvány útjai elváltak egymástól. 20 év nem kis id?. Ez alatt megismertük egymás hibáit, erényeit. Megtanultuk tisztelni, becsülni a másik munkáját. A maga 25 éves múltjával a RYUFOR Alapítvány mára az UFO-kutatás egyik meghatározó szervezetévé vált, miként a 20. születésnapját most ünnepl? Magyar Ufószövetség is. Ez alkalomból szeretnénk gratulálni a Magyar Ufókutatók Szövetségének valamennyi volt és jelenlegi tagjának, tagszervezetének, vezet?ségének egyúttal további, sikerekben gazdag, eredményes 20 esztend?t kívánunk. A RYUFOR Alapítvány nevében üdvözlettel

Kriston Endre
a Magyar UFO Kutatási Központ vezet?je


kaposhotelryufor.jpg