Home Spiritualitás A Santo-csoda

A Santo-csoda

0

A 14 éves Audrey Santo mozgásképtelen állapotban feküdt közel 11 éven át. Ez alatt olyan események történtek körülötte, melyek valóságos zarándokhellyé varázsolták otthonát, ahol emberek ezrei tettek látogatást a gyógyulás, a csoda reményében. A lakásban Mária-jelenések zajlottak le, szobrok kezdtek el könnyezni, ismeretlen fényeket és illatokat észleltek.

Valóban égi áldásnak lehettek tanúi az oda látogatók?

Az orvosok Audrey állapotát akinetikus mutizmusnak nevezik: ez egy kómaszerű állapot, amely akkor következik be, ha az agy nem kap elegendő oxigént. Audrey ugyanis három évesen a család medencéjébe esett. Mivel még nem tudott úszni, agya erős hipoxiát szenvedett, vagyis agysejtjeinek oxigénellátása akadályozottá vált, aminek következtében mozgás- és beszédképtelenné lett. A szülei nem akarták őt kórházba helyezni, és úgy döntöttek, hogy az otthonukban fogják ápolni gyereküket. A gyógyulás reményében elutaztak Medjugorjébe (Szerbia), ahonnan számos Szűz Mária látomást jelentettek már. Audrey ugyan nem lett egészséges, de az óta folyamatosan csodák történnek körülötte.

Néhány furcsa jelenség

– Bizonyos szobrok olajszerű folyadékot kezdtek el könnyezni.
– A lakás falain szintén ismeretlen eredetű folyadék jelent meg. Audrey szülei ezt gyakran zsebkendővel itatták fel, majd azt a zarándokoknak adták.
– A közösség által megszentelt ostyából a tagok szerint vér folyt.
– A kehely magától megtelt olajjal.
– Tárgyak maguktól mozogtak.
– Szemtanúk szerint Szűz Mária jelent meg többször is felhő alakjában Santoék háza felett.
– Erőteljes rózsaillat érződött (a rózsát gyakran kapcsolatba hozzák Szűz Máriával) a lakás különböző helyiségeiben.
– Gyógyulások: egy férfi állítása szerint meggyógyult a torokrákból.
– Stigmák megjelenése: Audrey kezein, lábain és testének oldalán Jézus sebeihez hasonlók tűntek fel.

Isteni kezekben

A vér- és olajmintákat laboratóriumi elemzésnek vetették alá. Az eredmények szerint a vér embertől származik, de nem a Santo család tagjától. Az olajszivárgásra több magyarázat is született. Az Audrey élete: egy csendes lélek hangja című dokumentumfilmben egy bostoni kémikus azt állítja, hogy maga az olaj meglehetősen titokzatos számára, mivel ez nem tartozik egyik kereskedelemi forgalomban lévő olajfajtához sem. Később aztán, amikor egy pittsburghi laboratóriumban is megvizsgálták az olajat, azt állapították meg, hogy 80%-ban kukorica szójaolajat tartalmaz és 20%-ban baromfitól származó zsiradékot. ? közönséges anyagokat, amelyek megtalálhatók bármelyik amerikai konyhában. Az eredmény viszont még nem jelenti azt, hogy csalás történt volna: csupán arra utal, mit tartalmaz az olaj.

28618_santo1

Nem tudjuk biztosan, hogy ebben az ügyben a tudományos kutatások eredményeire mennyire támaszkodhatunk, de a sorban álló emberek számára, akik arra vártak, hogy lássák Audreyt (a túljelentkezés miatt 11 hónapig is várólistán lehet valaki) teljesen egyértelmű, hogy a körülötte zajló csodák valóságosak voltak. Úgy tűnik, a Santo családnak egyáltalán nem állt szándékában profitálni a helyzetből. A Washington Post szerint a család csupán folyamatos, 24 órás egészségügyi ellátást igényelt. Tény továbbá, hogy a lány igencsak nagy hírnévre tett szert, ráadásul a róla készült dokumentumfilmen kívül számos cikk jelent meg különböző magazinokban, nem beszélve egy könyvről, melynek címe: Isteni kezekben: Audrey Santo és a csodák.

Audrey Santo végül otthonában, 2007. április 14-én halt meg, szívizomleállás miatt. Családja, barátai, az egyház munkatársai vele voltak. A temetést rá három nappal később tartották. Hatalmas tömeg gyűlt össze a worcesteri Szent Pál Katedrálisnál (Massachusetts). A megemlékezés nyilvános volt, de a temetés privát jellegű.

Ha figyelmen kívül hagyjuk az ügy vallási irányultságát, megállapíthatjuk, hogy a Santo házban történt jelenségek párhuzamba állíthatók olyan esetekkel, amikor poltergeist-jelenségeket tapasztalnak, vagy démoni megszállást ? sokszor ezeket a furcsaságokat is szivárgó vér és egyéb anyagok, maguktól mozgó tárgyak, megmagyarázhatatlan szagok jellemzik. Vajon elképzelhető, hogy egyforma az erők működnek mindezekben az esetekben? Erők, amelyeket még nem ismerünk igazán?

Csodák keresése

A lánnyal kapcsolatban több kutatás is indult. A worcesteri egyházkerület hivatalos nyomozást indított a halála előtti években. Ezzel kapcsolatban Daniel Reilly püspök adott ki egy tanulmányt A csodák keresése terén elért eredmények címmel. Tanulmányában Reilly azt mondja, egyelőre még nem jelenthetjük ki, hogy valóban csodák történtek a lánnyal, és azt sem állíthatjuk, hogy a csodákat a látogatások okozták. Habár valóban folyt olaj és vér a házban lévő tárgyakból, nincs bizonyíték a jelenség mibenlétére. Ugyanakkor a katolikus egyháznak nem is feladata, hogy bizonyítékot keressen a paranormális jelenségek és a csodák létezésére.

Hihetetlen Magazin – Seres Gábor