Home Cikkek A SILVER BUG PROJECT

A SILVER BUG PROJECT

362
0
Megosztás

Frank Batts, a kaliforniai Santa Barbarában székel? AIDS Központ munkatársa az 1997. április 30-ról 31-re virradó éjjel barátjával, Joe-val a Nellis légitámaszpont felé autózott. Az odafelé vezet? úton érdekes dolgokat láttak, amir?l azonban semmi bizonyítékuk sincs. A videokamera elromlott, a fényképez?gép nem m?ködött. Korábban viszont mind a két szerkezet kifogástalan volt… Ám amennyiben hihetünk neki, biztonyítást nyer, hogy az 1955-ben állítólag befejez?dött lezárt Silver Bug Project még távolról sem ért véget.

Batts és barátja úgy tervezték, megnézik maguknak azt a terepet, amit az UFO-vadászok Fekete Postaláda (Black Mailbox) névvel illetnek ? ez a 375-ös út mellett helyezkedik el, körülbelül húsz mérföldre a nevadai Rachelt?l. A poros földdarab mintegy nyolc mérföldre van a bázistól, az UFO-k iránt érdekl?d?k itt szoktak letáborozni. A bázist kerítés övezi, fegyveres ?rjáratok vigyáznak, nehogy illetéktelen civilek bejussanak a szigorúan ?rzött kísérleti területre. Biztonsági kamerák is pásztázzák a környéket, távcsöves megfigyel?k is ellen?rzik azt. De vajon mire ügyelnek ennyire? Milyen titkokat rejt ez a légibázis?

Frank és Joe különös repül? fényeket láttak, ezek olyan légi man?vereket végeztek, amikre hétköznapi repül? szerkezetek egyszer?en nem képesek. A fények megszakított man?vereket produkáltak, hihetetlen sebességgel emelkedtek és süllyedtek, és némelykor úgy pulzáltak, mint a repül?gépek fényei éjszakai repülés során. Frank Batts és barátja, Joe már láttak hasonló videofelvételeket, de saját szemükkel is meg akartak gy?z?dni azok valódiságáról. 1997. április 30-án este tízkor érkeztek Rachelbe, ám eltévesztették a fekete Postaláda felé vezet? utat és rossz felé indultak. A Nellis légibázis északi részénél kötöttek ki a déli oldal helyett, s szemtanúi lettek annak, hogy az 1955-ös Silver Bug Project még igenis folyik.

A Silver Bug Project

Maga a projekt a sugárhajtású repül? csészealjak tervezésével és megvalósításával foglalkozott. Ezek a szerkezetek képesek lettek volna helyb?l felszállni és landolni, sebességük pedig meghaladta volna 3,.48 Machot, tehát gyorsabbak lettek volna, mint az SR?71Blackbird.

Amit Batts és cimborája körülbelül 200 méter távolságból láttak, az egy kb. száznyolcvan méter átmér?j? repül? korong volt, aminek az alják fények forogtak. Ezüstszín? volt és Batts szerint nem volt összetéveszthet? izzó mocsárgázzal vagy hasonlókkal, amit UFO-nak szoktak nézni. A Silver Bug Projectr?l szóló, 1955. február 15-én kelt jelentés pont ilyesmir?l számolt be. Az adott szerkezet utánéget? alkalmazásával 2300 km/óra sebességet tudott elérni, 25 000 méter magasságot és 1,76 másodperc alatt süllyedt 11 000 méterre. 1955-ben ez meglehet?sen fejlett technikát jelentett, s manapság sem rossz eredmény. Az 1955-ös amerikai elfogó vadászgépek 1000 km/órával repültek, ám maximális repülési magasságuk alacsonyabb volt, mint a csészealjé.

A légier? szerint viszont a korongok igazi el?nye az volt, hogy a föld alól is fel tudtak szállni, s nem volt szükség kifutópályára. A projekt hivatalosan nyilvánosságra hozott eredménye a félresikerült Avro-Car volt, aminek fejlesztését le is állították. A Wright-Patterson légibázis közleménye szerint ? amit Batts észlelése el?tt tettek közzé ? a Silver Bug Projectet végleg felfüggesztették. Az eredeti tervezet szerint a korong új típusú sugárhajtóm?vel rendelkezett volna, s 1 perc 45 másodperc alatt jutott volna fel 10 000 méter magasra.

A Look Magazine 1955 júniusi száma szerint a kanadai A.V. Roe Ltd. Egy 75 millió dolláros prototípust mutatott be, ami sikeresen a leveg?be emelkedett. Benjamin Kelsey dandártábornok, a légier? kutatási-fejlesztési részlegének vezet?je szerint manapság a repül?gépek túl sok id?t töltenek a földön, hogy felgyorsuljanak és nincsenek eleget a leveg?ben. A függ?leges felszálláshoz ? folytatta Kelsey ? nincs szükség hosszú kifutópályára, ezért a repül?terek elhelyezhet?k a föld alatt is. Ide lehet telepíteni a karbantartó m?helyeket, az üzemanyagraktárakat és a legénység szállását is. Ráadásul ezek a helyek bombabiztosak, s a csészealj egység rejtve marad az ellenséges felderít?gépek el?l is.

A Look cikke szerint ezek a korong alakú gépek csupán egyszemélyesek lesznek, a pilóta egy plexibuborékban üldögél, ami nagyszer? kilátást biztosít számára.

A fejlesztés azonban nem érte el a kívánt eredményt, ezért 1960-ban hivatalosan bejelentették, hogy a projektet felfüggesztették, s az úgynevezett Avro repül? csészealj prototípusát a légier? Virginiában lév? Fort Eustis-beli múzeumában helyezték el.

De akadtak még titkos tervek, mint például a Pye Wacket Project, aminek keretében másfél méter átmér?j?, folyékony üzemanyagú rakétákat terveztek, amik a szovjet légtérbe behatoló amerikai bombázógépek védelmét szolgálták volna.

A Winterhaven Project

Townsend Brown amerikai fizikus és munkatársai a mesterséges gravitáció felhasználásával akarták m?ködtetni az általuk tervezett csészealjat. 1958-ra már sikerült kifejleszteni egy 40 centiméter átmér?j? szerkezetet, ami saját súlyának másfélszeresét volt képes a leveg?be emelni.

Brown csészealjának titka a pozitív és a negatív pólus között keltett magasfeszültség volt. Az el?bbit a vezérsík mellett futó vezeték, az utóbbit a kilép?élhez er?sített drót képviselte.

A leveg? ionizálódott körülötte, a szerkezet el?tt pozitív ionokból álló felh? képz?dött, míg mögötte negatív ionok keletkeztek. Az ionfelh?k gravitációs er?t képeztek, s az ebben keletkezett gravitációs hullám hajtotta, illetve fékezte a szerkezetet.

Egy tanulmány szerint az ún. antigravitációs kötelék tervezett célja a B?2 bombázók védelme lett volna. A csészealjakat szúróláng-generátor hajtotta volna, egy magasfeszültség? tápegység, ami ultrakönny? volt, de nagy teljesítmény?. Az eredményekr?l a légier? nem hozott nyilvánosságra semmit?

Egészen addig nem volt semmi információ a korong alakú repül? szerkezetekr?l, amíg Frank Batts és barátja 1997-ben nem lyukadtak ki a a Nellis légibázis déli oldalánál?

Megosztás
Previous articleA Mercury 13
Next articleDávid Fia