A múlt század harmincas éveiben egy expedició érdekes leletre bukkant, azóta hallgat róla mindenki. A Szamojéd félsziget sokkal több rejtéllyel rendelkezhet, mint ezt korábbi tanulmányainkból ismerhetjük. Ezt egy 1936-ban, különös, különleges leletekkel visszatért egy orosz expedició is tanúsíthatja, ami feledésbe merült a tudomány számára.
Jeges-tenger A szamojéd népek a finnugorok mellett az uráli népek másik ágát alkotják. A szibériai tundra és tajgaövezet hatalmas területein szétszóródva élnek. A szamojédok története ? pontosabban őstörténete ? úgy hatezer évvel ezelőtt kezdődöt, amikor az ősuráli nyelvi terület keleti részén kialakult az a nyelvjárás, amely a szamojéd alapnyelv és az egyes újkori szamojéd nyelvek őse lett.
Az önálló nyelvi fejlődést valószínűleg a szamojédok kelet felé vonulása okozta. Ennek következtében az ősi szamojédok teljesen elkülönültek a viszonylagos területi és nyelvi egységüket még őrző finnugoroktól.
Táj Lappföldön Ezen események és az utána következők legvalószínűbb színhelye Nyugat-Szibéria tajgaövezete lehetett. A szamojédok az elkövetkező néhány ezer év folyamán is (megközelítőleg időszámításunk kezdetéig) a nyugat-szibériai tagja határain belül maradtak. Csak ezzel magyarázható, hogy nyelvükben megőrződött minden fontosabb tűlevelű fa ? a cirbolyafenyő, a jegenyefenyő és a lucfenyő ? uráli neve.
A szamojédok gazdálkodásának, csakúgy, mint uráli őseik gazdálkodásának alapja a vadászat (madarakra, rénszarvasra, prémes állatokra) és a kisebb folyókon (többek között rekesztéses módszerrel) folytatott halászat volt. Ennek valamelyest ellentmond az említett orosz expedició eredménye, amelyről magyarországon is olvashattunk egy 1936-ban megjelent ?Tolnai Világlap?-ban.
Ami a Tolnai világlapban 1936-ban megjelent:
Az orosz fővárosba most érkezett meg egy expedició, amely az utóbbi hónapokban a Szamojéd félszigeten, az Ob-folyó torkolatánál, az Északi Jegestenger partvidékén végzett kutatásokat. Ez a földrész mostanáig, a szó legszorosabb értelmében legterméketlenebb területe Észak-Szibériának és annyira ritkán lakott, hogy tíz négyzetkikóméterre alig esik két nomád lakó.
Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor az expedició ásatások útján megállapította, hogy ezen a területen a kőkorszaktól kezdve, egészen a bronzkorszakig hatalmas nép élt, amelynek igen magasfokú kultúrája volt. Az expedició néhány rövid hónap alatt 12000 darab igen fontos leletet ásott ki, amelyek között legnagyobb jelentőségűek azok a művészi rajzok, amelyeket az ismeretlen világ lakói állati csontokra véstek. Ezek a leletek semmilyen rokonságot nem mutatnak fel az európai barlangokban talált leletekkel.
A bronzkorszakben ezek az ismeretlen emberek rendkívül ügyes fémmunkások voltak és eddig teljesen ismeretlen és szokatlan díszítőmunkákat végeztek. Találtak az expedició tagjai igen kicsi, kagylóformájú olvasztótégelyeket, amelykben még fel lehetett fedezni fémmaradványokat.
A legnagyobb rejtélyt az okozza, miképp volt lehetséges az, hogy ezek az emberek, mammutnak és más régen kihalt állatfajtáknak kortársai voltak, földmíveléssel foglalkoztak, amelyeknek ezközeit nagy mennyiségben találták meg. Ez tette lhetővé különben, hogy a vidéket egész sűrűn lakták ezek a bronzkorabeli emberek, amely megfelel a mai Európa népsűrűségének.
Hogy milyen emberfajtához tartoznak, azt még nem lehetett pontosan megállapítani, csak annyi bizonyos, hogy nem mongolok voltak. Az is tény, hogy e nép művészi stílusa semmilyen kultúrával nem hasonlítható össze, annyira egyéni és sajátságos.