Miért számolnak be egyesek arról, hogy halálközeli élmény során a szemük előtt lepergett az életük? Steve Taylor – a Leeds Beckett Egyetem pszichológia vezető oktatója – ennek a különös jelenségnek járt utána.
Ehhez először nézzünk meg egy esetet:
16 éves korában, Tony Kofi, egy Nottinghamben élő építőmunkás-tanonc lezuhant egy épület harmadik emeletéről. Számára ez a pillanat úgy tűnt, mintha az idő lelassúlt volna és képek összetett sorozata villant fel a szeme előtt.
Ahogy ő maga leírta: “A lelki szemeim előtt sok-sok dolgot láttam: gyerekeket akiket nem ismertem, barátokat, akiket soha nem láttam, de akkor a barátaimmá váltak. Ami viszont igazán megragadt a fejemben, az egy hangszer csodálatos dallama volt.” Aztán Tony a fejére esett, és elvesztette az eszméletét.
Amikor a kórházban magához tért, más embernek érezte magát, és nem akart visszatérni korábbi életébe. A következő hetekben a képek újra és újra felvillantak a fejében. Úgy érezte, hogy valakik “mutattak neki valamit”, és hogy a képek a jövőjét jelképezik.
Később Tony meglátott egy képet egy szaxofonról, és felismerte, hogy ez az a hangszer, amelyen látta magát játszani. A baleset után kapott kártérítési pénzéből vett is egyet. És lássunk csodát: ma Tony Kofi az Egyesült Királyság egyik legsikeresebb jazz-zenésze, aki kétszer, 2005-ben és 2008-ban megnyerte a BBC Jazz Awards díját.
Bár Tony meggyőződése, hogy látta a jövőjét, mégis az a megszokott, hogy az emberek a másodperc töredéke alatt a múltból látnak jeleneteket. Innen származik a “szemem előtt lepergett az életem” kifejezés is.
De mi magyarázza ezt a jelenséget? A pszichológusok számos magyarázattal állnak elő, de én azt állítom, hogy a kulcs Tony élményének megértéséhez magának az időnek a másfajta értelmezésében rejlik.
Amikor az élet lepereg a szemünk előtt
A szemünk előtt lepergő élet élményéről már jóval több mint egy évszázada folyamatosan számolnak be. 1892-ben egy Albert Heim nevű svájci geológus hegymászás közben lezuhant egy szakadékba. A zuhanásról szóló beszámolójában azt írta, “mintha egy távoli színpadon az egész elmúlt életem számos jelenetben játszódna le”.
Nemrégiben, 2005 júliusában egy Gill Hicks nevű fiatal nő a londoni metróban felrobbant egyik bomba közelében ült. A balesetet követő percekben a halál küszöbén lebegett, ahol, ahogy ő maga leírja: “az életem lepergett a szemem előtt, végigvillant minden jelenet, minden boldog és szomorú pillanat, minden, amit valaha tettem, mondtam, tapasztaltam”.
Bizonyos esetekben az emberek nem egész életük visszatekintését látják, hanem múltbeli élmények és események egy sorát, amelyek különleges jelentőséggel bírnak számukra.
Az élet visszatekintésének magyarázata
Ezt a jelenséget nagyon keveset tanulmányozzák, az ezzel kapcsolatos elméletek pedig meglehetősen rozoga lábakon állnak.
Izraeli kutatók egy csoportja például 2017-ben felvetette, hogy életünk eseményei kontinuumként létezhetnek az elménkben, és a pszichológiai és fiziológiai stressz által ezek az események előtérbe kerülhetnek.
Egy másik elmélet szerint, amikor közel vagyunk a halálhoz, emlékeink hirtelen “kirakják” magukat, mintha egy kuka tartalmát kidobnák. Ez összefügghet a “kortikális gátlás megszűnésével” – az agy normális szabályozási folyamatainak felbomlásával túlságosan stresszes vagy veszélyes helyzetekben, melyek a mentális képek ömlesztett megjelenését okozzák.
De az élet visszatekintéséről általában derűs és rendezett élményként számolnak be, ami teljesen ellentétes azzal a fajta kaotikus élményáradattal, amely a kérgi gátlás felbomlásával társul. És egyik elmélet sem magyarázza meg, hogyan lehetséges, hogy ilyen hatalmas mennyiségű információ – sok esetben egy személy életének összes eseménye – néhány másodperc, gyakran jóval kevesebb idő alatt megnyilvánuljon.
Gondolkodás “térbeli” időben
Egy alternatív magyarázat az idő “térbeli” értelemben való gondolkodása. A józan eszünk szerint az idő egy olyan egyenes, amely a múltból a jelenen keresztül halad a jövő felé, amelyben csak a jelenhez van közvetlen hozzáférésünk. A modern fizika azonban kétségbe vonta az időnek ezt az egyszerű lineáris felfogását.
Einstein relativitáselmélete óta egyes fizikusok az idő “térbeli” szemléletét fogadták el. Azt állítják, hogy egy statikus “blokk-univerzumban” élünk, amelyben az idő egyfajta panorámában terül el, ahol a múlt, a jelen és a jövő egyszerre létezik.
A modern fizikus Carlo Rovelli – Az idő rendje című bestseller szerzője – szintén azt a nézetet vallja, hogy a lineáris idő nem létezik egyetemes tényként. Ez az elképzelés Immanuel Kant filozófus nézetét tükrözi, aki szerint az idő nem objektíven valós jelenség, hanem az emberi elme konstrukciója.
Ez magyarázatot adhat arra, hogy egyesek miért képesek egy pillanat alatt áttekinteni egész életük eseményeit. Számos korábbi kutatás – beleértve az enyémet is – azt sugallta, hogy a normális időérzékelésünk egyszerűen a normális tudatállapotunk terméke.
Sok módosult tudatállapotban az idő olyan drámaian lelassul, hogy a másodpercek percekké tűnnek. Ez a vészhelyzetekben, valamint a mély meditációs állapotokban, a pszichedelikus drogok hatása alatt átélt élményekben jellemző.
A megértés határai
De mi a helyzet Tony Kofi nyilvánvaló jövőképével? Valóban látott-e jeleneteket a jövőbeli életéből? Azért látta magát szaxofonozni, mert valahogyan a jövőbeli, zenészi karrierje már eleve meg volt rendelve?
Nyilvánvaló, hogy Tony élményének vannak más értelmezései is. Lehet, hogy például egyszerűen azért lett szaxofonos, mert látomásában látta magát szaxofonozni. De nem tartom lehetetlennek, hogy Tony valóban megpillantotta a jövő eseményeit.
Ha az idő valóban létezik térbeli értelemben – és ha igaz, hogy az idő az emberi elme konstrukciója -, akkor talán valamilyen módon a jövőbeli események már most is jelen vannak, ahogyan a múltbeli események is jelen vannak.
Kétségtelen, hogy ennek nagyon nehéz értelmet adni. De miért is kellene mindennek értelmet adnia számunkra? Amint azt egy nemrégiben megjelent könyvemben felvetettem, a valóságnak biztosan vannak olyan aspektusai, amelyek meghaladják a felfogóképességünket. Elvégre mi csak állatok vagyunk, korlátozott valóságérzékeléssel. És talán minden más jelenségnél jobban igaz ez különösen az időre.
Ez a cikk a Creative Commons licenc alapján került teljes fordításra.
Okan Caliskan képe a Pixabay -en.