Home Cikkek A testen kívüli élmény agyi illúzió

A testen kívüli élmény agyi illúzió

765
1
Megosztás

Ennek a cikknek az olvasása 6 percig tart

Az az érzés, hogy a testünkben tartózkodunk, ugyanolyan törékeny belső elmeszülemény, mint bármely más érzékelésünk. A szakemberek sokáig képtelenek voltak magyarázatot találni a testen kívüli élményekről szóló beszámolókra. Sejtették, hogy agyi mechanizmusok állnak a jelenség hátterében, de ezekről csak az utóbbi években szereztek pontosabb ismereteket.

Miért láthatjuk kívülről a testünket?

A racionális gondolkodású ember valószínűleg meg van győződve arról, hogy “énje” a saját testéhez rögzül. Az a személy, akit önmagunknak érzékelünk, itt és most létezik, sehol másutt. A dolog azonban nem ennyire egyszerű, írja Vilayanur S. Ramachandran és Diane Rogers-Ramachandran, a San Diegó-i Kalifornia Egyetem két agykutatója a Scientific American Mindban. Az az érzés, hogy a testünkben tartózkodunk, ugyanolyan törékeny belső “elmeszülemény”, mint bármely más érzékelésünk.

535729_538958016120490_622514096_n

Teljesen normális embereknél is tökéletes testen kívüli élményt lehet előidézni például egy kábítószernek minősülő érzéstelenítő szerrel, a ketaminnal. A ketaminnal kezelt emberek ugyanolyan élményekről számolnak be, mint amilyenekről a halálközeli élményt átélt személyek. Úgy érzik, mintha a testük fölött lebegnének, és kívülről néznék azt. Ha valaki megszúrja őket, az mondják: “a testem odalent érzi a fájdalmat, de én magam nem”. Mivel az így kezelt embereknél az “én” elválik az általa lakott testtől, nem tapasztalnak semmilyen agóniát vagy érzelmi szorongást.

A jelek szerint az, hogy testünket a magunkénak és elhatárolható entitásnak érezzük, részben az úgynevezett tükörneuronok hálózatának működéséből fakad. Az agy úgynevezett premotoros kérgében elhelyezkedő hálózat kölcsönhatásban áll a prefrontális kéreggel (a homloklebeny elülső része), amely az agy tervező és döntéshozó központja. Normális esetben, ha kinyújtjuk a kezünket például egy ceruzáért, az agy motoros (mozgató) kérgében kisülnek bizonyos mozgást vezérlő neuronok. Olasz kutatók kimutatták, hogy e neuronok egy része akkor is kisül, amikor csak nézzük, amint más ember végrehajtja ugyanezt a cselekvést.

A tükörneuronok teszik lehetővé azt is, hogy más helyébe képzeljük magunkat. Az agyunk azt mondja: “ugyanazok a neuronok sülnek ki, amikor mozgatom a kezem, tehát tudom, hogyan érez a másik, miben töri a fejét”. Ráadásul bizonyos neuronok, amelyeket “tapintó tükörneuronoknak” nevezhetnénk, kisülnek, amikor megérintenek bennünket, vagy látjuk, hogy valaki mást megérintenek. Ezeknek az emberi tulajdonságoknak köszönhető például, hogy másokat nézve bizonyos ösztönös mozdulatokat teszünk. A kisgyerek például önkéntelenül összeszorítja és elernyeszti állkapcsát, amikor az ollóval serénykedő anyját figyeli. Ebben a jelenségben az utánzás képességének – ami a tudás kulturális átadásának alapja – evolúciós előzményét fedezhetjük fel.

Amikor azonban felnőtté válunk, már nem érzünk ellenállhatatlan kényszert arra, hogy utánozzuk azok cselekedeteit, akiket éppen nézünk. Mások tudat alatti utánzásának hajlamát normális esetben a prefrontális agykéreg (az agy evolúciósan legfejlettebb része) gátolja meg. Ennek a rendszernek a zavara vezethet testen kívüli élményekhez, ami magyarázhatja a ketamin működési mechanizmusát is. Ennek hatása alatt ugyanolyan módon “éljük bele” magunkat a testünkbe, ahogy beleéljük magunkat más emberek helyzetébe, és egyben képesek vagyunk elkülöníteni magunkat testünktől, éppúgy, ahogy elhatároljuk magunkat másoktól.

jjg

Vilayanur S. Ramachandran és Diane Rogers-Ramachandran érdekes kísérletet végzett azzal kapcsolatban, hogy milyen erősen hat ránk mások nézése. Normális esetben nem utánzunk másokat, illetve nem érezzük át a szó szoros értelmében mások érzéseit, részben azért, mert a prefrontális kéreg megakadályozza a tükörneuronok jelének átvitelét. A másik ok, hogy még ha aktívak is a tapintó tükörneuronok, a bőrreceptorok azt a tényt közvetítik: nem érintettek meg bennünket. Ez a nulla jel megakadályozza, hogy a tükörneuron-aktivitás elérje a tudatos átéléshez szükséges szintet.

A kutatók érzéstelenítő szerrel elzsibbasztották a kísérleti alany kezét, aki ekkor ugyanazt érezte, mint az általa nézett személy, akinek megbökték a kezét. A hideget is érezte, amikor az illető jégkockát fogott a kezébe. Ha tehát megfosztjuk az ép kezet a tapintási jelektől, akkor az alany nemcsak beleképzeli magát a többiek helyzetébe, hanem valóban érzi, mit érintenek a többiek. Ugyanez történik a fantomvégtagok esetében is, ilyenkor az amputált végtagú személy úgy érzi, mintha még meglenne az adott végtag, és sokszor fájdalmat is érez a hiányzó testrészben. Enyhül azonban a fájdalom, ha más ember karjának vagy lábának masszírozását nézi. Az ilyen “tükörkezeléseknek” nagy jövőjük van a klinikai fájdalomcsillapításban.

pizap.com13985295979041

A megfigyelések azt sugallják, hogy amit mi tapintóérzékelésnek, fájdalomnak hívunk, illetve a test, sőt maga az én is három forrásból eredő jeleknek a dinamikus kölcsönhatásából jön létre, állítja szerzőpáros. Ez a három forrás a bőrből, az izmokból és a belső szervekből érkező érzőjelek, a prefrontális kéregből jövő gátló jelek és a tükörneuronokból (amelyek a mások agyában lévő neuronok kiváltotta viselkedésre reagálnak) származó jelek. Az agytevékenység ezen állandóan változó mozaikjából emelkedik ki a testbe zárt én érzéke, és a működésben bekövetkező zavarok vezethetnek olyan furcsa érzésekhez, amilyen a testen kívüli élmény.

Próbálja ki a testen kívüli élményt!

Fogjunk egy farsangi maszkot, és tegyük fényes üveglap mögé úgy, hogy arcunk tükörképe a maszk fölé kerüljön. A maszk és az arcunk megvilágítását változtassuk addig, amíg mindkettőt egyformán jól látjuk. Ekkor a két kép különös, hibrid kreatúrává (“arccá”) olvad össze optikailag. Most vágjunk grimaszokat, és az az érzésünk támad, hogy a lény tökéletes összhangban utánozza fintorainkat. A kísérlet átmeneti lefejezés érzését kelti, és fogalmat alkothatunk arról, milyen lehet a testen kívüli élmény.

 

origo.hu

1 COMMENT

  1. Valamikor rég, volt egy élményem. Délelőtt nagyon sokáig elaludtam és anyukám ébresztett fel. Ekkor történt a következő élményem: Egy olyan helyen voltam, ahol mindenütt fehér fény volt. Mindenütt. Nos ez a mindent kitöltő fény, egy pillanat alatt olyan pici lett, mint egy gombostűnek a feje, s mindezt én úgy éltem át, hogy hihetetlen sebességel repülök egy alagútban, amit egy felszántott talajjal tudnék összehasonlítani, csak henger alakban feltekerve. Nos én olyan sebességgel repültem, hogy tisztán emlékszem rá, mintha belevágódtam volna a testembe! Így fel is pattanva az ágyról, mint egy labda a földről. Anyukám pedig azt látta az egészből, hogy abban a pillanatban, amikor hozzám ért, teljes testemmel felugrottam az ágyról (nem felülve, stb., hanem egyben), s nagyon meg is ijedt. Azóta sem tudom hova tenni az emléket, olvastam már hasonlóakat, azokról, akik klinikai halálból tértek vissza… Az biztos, hogy ez megtörtént és így, ahogy leírtam.