Home Cikkek A Vénusz-kapcsolat 1

A Vénusz-kapcsolat 1

457
0
Megosztás

?Ott, a csermely melletti sziklán, a leggyönyör?bb n? ült, akit csak rövid életemben láttam. A meleg napfény megcsillant aranyló haján, mely vállára omolva keretezte arcát. Testének valamennyi porcikája finoman megformázva ? melyeket kiemelt a leginkább síruhára emlékeztet? öltözet áttetsz? anyaga? Szinte sugárzott és izzott, ahogyan ott ült a sziklán, én pedig elt?n?dtem azon, hogy ez ruházatának szokatlan anyagának köszönthet?-e, a fényl? szövetnek, mely nem hasonlított, csak távolról emlékeztetett a nylonra. Az öltözéken nem volt gomb, kapocs vagy illesztés, amennyire meg tudtam ítélni. Nyomát sem láttam sminknek, mely egyébként is szükségtelen lett volna finom, kaméliaszer? b?rének törékeny áttetsz?ségére??

A fenti szavakat Howard Menger ( 1922 ? 2009 ) írta, egy vénuszi hölggyel való els? találkozásával kapcsolatban, melyre a New Jersey-i High Bridge-ben került sor 1932-ben, amikor még ? egy 10 éves fiú volt.

A bájos vénuszi hölgy elmondta Mengernek, hogy ?hosszú utat? tett meg azért, hogy ?t lássa, miután ? és a többi vénuszi megfigyelés alatt tartották és már régóta ismerik Howardot. ?A sajátunkkal teremtünk kapcsolatot?, tette hozzá, arra utalva, hogy Mengert kapcsolat f?zi saját vénuszi társaihoz. A hölgy azt is kifejtette a serdül?korban lév? fiatalnak, hogy habár most sok mindent nem érthet mindabból, amit elmond neki, de az életének kés?bbi szakaszában tisztán fog látni.

Mengernek fogalma sem volt róla, hogy ki a látogató és hogy honnan érkezett : nem is hallott még földönkívüliekr?l, bár már számos esetben látott repül? korongokat ? ezek egyike még rövid id?re le is szállt el?tte ? többnyire a testvérbátyja társaságában. Aztán a hölgy megadta a szükséges információkat Menger jöv?beli ténykedésével kapcsolatban, melyben jócskán jut szerep a vénusziakkal való találkozásnak is, majd a hölgy megkérte a fiút, hogy ? távozzon els?ként. Menger elsétált a helyszínr?l, de még egyszer visszafordulva búcsút intett a szépséges jelenésnek.

További korai találkozások

Howard Menger második találkozása a vénusziakkal 1942-ben történt, amikor az USA hadseregében szolgált, egy páncélos-hadosztálynál, a texasi El Paso közelében. A közeli mexikói város Cuidad Juárez utcáit rótta éppen, amikor hirtelen egy taxi húzódott le mellé az útról, melynek vezet?je a hátsó ülés felé mutatott.

A sof?rnek hosszú, sz?ke haja volt, mely rálógott a vállára, és napbarnított b?re. Az átlagos mexikóinál magasabb és testesebb férfi enyhe mexicói akcentussal beszélte az angolt, és meghívta Mengert a taxijába, miután sürg?s mondanivalója volt számára. Menger ezt visszautasította, de kés?bb elt?n?dött rajta, hogy vajon nem követett-e hibát ezzel. Lehet, hogy ez a férfi is a ?többiekhez? tartozott, akikre a sziklán ül? n? is utalt?

Nem sokkal ezután, amikor a kaliforniai Camp Cookban szolgált, Mengert egy egyenruhába öltözött ember üdvözölte, el?ször telepatikusan, majd verbálisan is, utalva rá, hogy tudomással bír a korábbi találkozókról a többiekkel. Megjelenését tekintve a férfi meglehet?sen szokatlannak t?nt :

? Kellemes külsej? férfi volt. Jóllehet volt valami végtelenül szokatlan benne, elment volna ? ahogy el is ment ? szokványos közkatonának. Sajátossága nem is annyira a nemesen metszett vonásokban és szemének szinte cseppfolyós tisztaságában nyilvánult meg, hanem a kommunikáció során. Érzékelni lehetett, hogy kedves, bölcs, értelmes és szellemileg fejlettebb, mint akivel korábban találkoztam. Bár bizonyos tartózkodással viseltetett, mintha lényének egy része idegenkedett volna az átlagember szerepét?l, valahogy mégsem lep?dtem meg a felszín alatt bujkáló, mégis természetes humorérzék bizonyos megnyilvánulásain??

A Juarez városi kontaktusra utalva a vénuszlakó elmondta neki, hogy teljességgel megérti Mengert vonakodását, hogy beszálljon abba a taxiba, egy ilyen ember mellé, és humorosan megjegyezte: ? Mondtuk neki, hogy vágassa le haját.?

A vénuszlakó a továbbiakban azt is elmondta, hogy népe több évszázaddal ezel?tt már létesített kapcsolatot a Mexikóban lakó emberekkel.

?Jóval a konkvisztádorok megjelenése el?tt kapcsolatot létesítettünk az aztékokkal. Sok mindenben segítettünk ezeknek az embereknek, és nagy kár, hogy a hódítók jó szándék és barátság helyett háborút hoztak, mert számos olyan dolog volt, amit megtanulhattak volna az aztékoktól, akik így magukkal vitték a titkaikat, melyek sírba szálltak, civilizációjukkal együtt.

Ezen titkok egy része feltehet?leg a hang és a fény energiaként és meghajtóer?ként történ? felhasználásával volt kapcsolatban. Számos ?rlakó jött el saját bolygójáról ( melyet nem nevezett meg ), hogy kapcsolatba lépjen ?saját népének túlél?ivel, akik még mindig a Földön laktak, az ?si faj leszármazottaival, mely eredetileg a saját bolygójukról származott?.

A vénuszlakók továbbá elmondták Mengernek, hogy alakulata hamarosan Hawaiira költözik, ahol ?t különleges feladatok elvégzésére osztják be, mely elegend? szabadid?t biztosít majd számára ?bizonyos feladatok? végrehajtására, és ahol további kontaktusra számíthat velük.

Hawaiion Menger a század térképész írnokaként tevékenykedett. Kés?bb áthelyezték az ezred f?hadiszállására, és különleges szolgálatra osztották be, melynek során a haditengerészet hírszerzésével együtt számos titkos találmánnyal kapcsolatba került. Aztán egy este, egy sugallat hatására kölcsönvett egy terepjárót, és elhajtott a f?hadiszállásról néhány mérföldnyire fekv? barlangos területre, ahol egy újabb gyönyör? lánnyal találkozott, aki viszont a Marsról jött:

?Egy pasztell árnyalatú laza viseletet hordott. A tunikaszer? fels?rész alatt pedig áttetsz? rózsaszín, lazán illeszked?, pizsamához hasonló hosszú nadrágot. Nagyjából 165 cm magas lehetett; sötét, hullámos haja a vállára omlott, tunikája bájosan lengte körül finoman megformált alakját? ez a lány szintúgy a spirituális szeretet és a mély megértés auráját árasztotta magából. Félelemmel vegyes tisztelet és alázat töltött el a jelenlétében, ugyanakkor nem voltam híján az er?s fizikai vonzalomnak, melyet lehetetlen lett volna magamba fojtani egy ilyen teremtmény társaságában.?

Ugyanakkor Menger hangsúlyozta, hogy ?rtestvérei jóllehet fizikális, mentális és spirituális képességeiket tekintve jócskán magasabb rend?ek voltak nálunk, mégis nagyon hasonlítottak hozzánk. Kezdetben zavarónak találta, hogy a látogatók olvasni tudnak minden gondolatában, de ?amikor valaki ráébred, hogy semmit sem rejthet magába, TELJESSÉGGEL ?SZINTÉVÉ VÁLIK, MIND MAGÁHOZ, MIND A LÁTOGATÓIHOZ?. A hosszas beszélgetés után a marsi lány el?re megmondta, hogy Mengert 1945 áprilisának elejére Okinawára helyezik, ahol egy páncélos-hadosztálynál szolgál.

Menger itt, Okinawán találkozott els? ízben a háború borzalmaival, amikor egy repeszgránát szilánkja a szemébe csapódott, ami fert?zést és átmeneti vakságot okozott neki. A kórházi tartózkodása alatt az egyik n?vér, aki róla gondoskodott, és feltehet?leg az ?rtestvérekhez tartozott, biztosította róla, hogy látása vissza fog térni. Pontosan megjósolta egy másik kapcsolatfelvétel bekövetkeztét is, mely nagyjából egyezett azzal az id?ponttal, amikor kiszabadul a kórházból.

Két héttel azután, hogy kiengedték, Mengert kis híján ledöfte szuronyával három japán katona, de végül sikerült felülkerekednie. A csetepaté alatt végig az az er?s meggy?z?dés munkált benne, hogy nem ölheti meg ezeket a katonákat ? ezt a találkozások mentális befolyásának tulajdonította.

Mengernek ekkor újabb találkozásban volt része, ezúttal Okinawa északi részén, egy nagyon magas, khakiszín? egyenruhába öltözött férfival, aki többek között azt is közölte vele, hogy a Vénuszról származik. Megjósolta továbbá, hogy a japánok hamarosan meg fogják adni magukat, ?miután megadásra kényszeríti ?ket egy olyan er?, mely megrázkódtatja az egész világot?. Néhány héttel ezután ledobták az atombombát Hirosimára és Nagaszakira.

Menger a háború után, 1946 júniusában már egy földet ért hajóval és személyzetével is találkozott, amikor meglátogatta a New Jersey-i High Bridge-ben él? szüleit. A hajó, mely az Adamski-típushoz hasonlított ( Megj: ez a ?jár?rhajó? látható a Felemelkedés-fórum f?oldalán is ) , el?tte landolt a földön. Két kékesszürke síruhaszer? uniformisba öltözött, hosszú, sz?ke hajú férfi lépett ki az ajtón, ?ket pedig az a lány követte, akivel már 1932-ben találkozott. ?A csodálatos teremtés semmit sem változott?, mondta Menger. Bár csak 25 év körülinek t?nt a lány, valójában 500 esztend?s volt! Az ezután következ? beszélgetés során tudatták Mengerrel, hogy további kapcsolatfelvételek várhatók, melyek során újabb instrukciókat kap.

1947 végén még két ?rbéli lény találkozott Mengerrel; e találkozó során mutattak neki egy félrees? farmot, egyikét azoknak a helyeknek, melyeket a jöv?ben bekövetkez? leszállásokhoz és kapcsolatteremtésekhez használni fognak, miután ott senkiben nem tehet kárt a hajóból kiáramló elektromágneses er?tér. Mengert ezekr?l a landolásokról mindig el?zetesen, telefonon értesítették.

Menger mint közvetít?

Howard Menger hihetetlen kalandjai folytatódtak az 1950-es években is, miközben ? egyre jobban belebonyolódott a nekik való segédkezésbe, hogy a vénusziak megtelepedhessenek a földön. Ez a feladat nem nélkülözte a humort sem, ahogyan err?l Menger visszaemlékezett :

?Gyakorta én vásároltam meg a ruháikat, melyeket elvittem magammal a találkozók helyszínére. A más bolygóról érkez? látogatóknak földi öltözetbe kell bújniuk, ha el akarnak vegyülni a földi emberek között? Emlékszem egy alkalomra, amikor megkértek, hogy vásároljak néhány teljes n?i öltözetet. Miután féltem, hogy kínos és nehéz lenne elmagyarázni, miért is akarok ilyen sok ruhát venni, különböz? boltokban szereztem be ?ket.
Olyan ruhákat vettem, melyeket megfelel? méret?nek gondoltam, és elvittem ?ket a találka színhelyére. A n?k elvonultak velük egy szomszédos helységbe, ahonnét hamarosan kacarászás és kuncogás hangjait hallottam kisz?r?dni. Végül kinyílt az ajtó, és a melltartók repültek ki rajta. Menteget?ztek, amiért nem hordhatnak ilyesmit, miután soha nem is hordtak? Komoly nehézségeik voltak a cip?k magas sarkaival is. Ingadoztak, botorkáltak és nagyon szenvedtek bennük, de azért nem veszítették el a humorérzéküket. Rájöttek, hogy meg kell tanulniuk ezek használatát, bár gyakorta panaszkodtak 😕 Miért nem tudnak a földi n?k normális cip?ben járni???

Más alkalmakkor Menger a borbély szerepét töltötte be a frissen érkezett hímnem? ?rlátogatóknál. Némelyik férfinek szokatlanul világos b?re volt, karsz?rzet vagy arcsz?rzet nélkül, és szemmel láthatóan nem sok gondjuk volt a borotválkozással. ? Három hónap földi tartózkodás után azonban sz?rössé váltak, és szakállt növesztettek.?

A látogatók közül néhányan sötét szemüveget is igényeltek; egyesek kimondottan vörös szín?t, bár az okát sohasem mondták el Mengernek.
?Ezáltal alkalmam nyílt találkozni más világból származó emberekkel fejlettségük minden szakaszából?, mondta Menger, ?kezdve azokon, akik egy szót sem értettek a nyelvünkön, az olyanokig, akik folyékonyan beszélték, a tudósoktól és mérnökökt?l a segít?kig és asszisztensekig. Röviden összefoglaltam számukra a szokásainkat, és nyelvi fordulatainkat. Bár voltak a nyelvek gyors megtanulását lehet?vé tév? eszközeink, ezek a gépek nem minden esetben boldogultak a köznapi nyelvvel.?

Étel

Alkalmanként arra is megkérték Mengert, hogy élelmet hozzon nekik.

? Rendszerint fagyasztott gyümölcsleveket, konzervgyümölcsöt és -zöldséget, korpás kenyeret, gabonamagokat és ilyesmit akartak. Nem voltak hajlandóak tejet inni, kerülték a friss narancsot, citromot és grapefruitot. Legjobban a túlérett gyümölcsöt kedvelték, már amikor sikerült szereznem nekik? Egyszer sikerült vásárolnom számukra kb. 200 kg fán beérett almát az egyik helyi gyümölcsösb?l. Letesztelték az almákat, és úgy találták, hogy az ásványisó- és vitamintartalmuk jóval alacsonyabb, mint az ? bolygójukon található hasonló gyümölcsöknek. Ezt, állításuk szerint, a talaj rossz min?sége okozta. Kifejtették, hogy a mesterséges vegyületekkel történ? m?trágyázás nem megfelel? válasz a problémára? mert nem pótolják azokat a szerves anyagokat, melyekben a föld oly nagy hiányt szenved.
A legtöbbször a saját ételüket fogyasztották, melyet szárított, tartósított formában hoztak magukkal. Én is megkóstoltam, és ízletesnek, bár keménynek és száraznak találtam ?ket.( Megj: akkor még Menger nem ismerte a müzlit. ) Voltak közöttük kimondottan finomak is. A száraz ételt kitették egy eljárásnak, mely során az visszanyerte a nedvességtartalmát, ugyanakkor kitágult az eredeti méretére és állagára. Megkóstoltam az egyik gumós növényt is, mely mind protein-, mind ásványanyag-tartalmát illet?en messze magasabb rend? volt az általunk ismert zöldségeknél. Ugyanez itt is megteremne, mondták, ha a talaj egészséges lenne.?

Megfigyel?korong

Az egyik leszállópályán 1956 áprilisában Mengernek a vénusziak megmutattak egy megfigyel? korongot is, hasonlót ahhoz, amelyr?l korábban Adamski is beszámolt. Az objektum a földön feküdt. ? Kör alakú, áttetsz? tárgynak látszott, mely nagyjából 30 cm vastag, és 1-1,2 méter átmér?j? lehetett. Különféle meleg színek lüktettek körülötte. Ahogyan közeledtünk felé, a színe fehérr?l kékre váltott, majd vissza fehérre, enyhe sárgás árnyalattal.?

Ezt a korongot egy közeli ?rhajóról, távirányítással m?ködtették, és képes volt valamennyi érzelem, gondolat és feltehet? szándék rögzítésére. ? Ne aggódj, most fehér?, mondta neki az ?rhajós, ? amikor fehér a színe, abból tudhatod, hogy minden rendben van?, majd hozzátette, hogy ugyanezek a színek jelennek meg a hajó m?szeres panelján is, és folyamatosan rögzítésre kerülnek.

Az ?rhajó belsejében

1956. augusztus 3-án Mengert els? ízben felvitték egy ?rhajó fedélzetére, aztán tettek egy röpke ugrást egyik leszállópályától a másikig. De közvetlenül miel?tt beszállt volna, az egyik ?rhajós egy szerkezetet Mengerre irányította, és egy kékes fénysugár vetült bel?le a férfi fejére, amit?l egy meglehet?sen kellemes bizserget? érzés futott végig a testén. Azért vetítettük rád a sugarat, hogy kondicionáljuk és el?készítsük a testedet, miel?tt a fedélzetre lépnél?, mondták neki. ?Gyakorlatilag annyi történt, hogy átállítottuk a tested rezgési frekvenciáját, hogy az megegyezzen a hajóéval.?

Két nappal kés?bb, augusztus 5-én kora reggel Mengert már egy hosszabb útra is magukkal vitték:

“Beléptünk egy nagy kör alakú terembe. Ennek közepét egy áttetsz? anyagból készült, tekintélyes méret? kerek asztal foglalta el. Az asztal lapja alatt különböz? szín? fényfoltok lüktettek. Egy ék alakú lábazat tartotta az asztallapot, mely maga egy a padlón elhelyezked? óriási nagyítólencsének látszó alapon nyugodott. Megközelít?leg a körkörös helyiség egyharmadát szentelték a m?szeres írányítópanelnek, melyen különböz? szín? fények pislákoltak. Az irányítópult el?tt egy keretben egy tévéerny?re emlékeztet? objektum feküdt.”

Az ?rlakók egyike elhúzta a kezét az asztal egyik szekciója felett, és két szék bukkant el? a padlóból. Menger és vendéglátója helyet foglaltak, az erny?n pedig megjelent egy földi kép. A felszállást követ?en a padlón fekv? nagyítólencse egy másik földi jelenetre fókuszált : két ember – akiket Menger is ismert – hajtott az országúton. ” Minden részletet tisztán láthattam ? és hallottam a hangjukat is, mintha velünk együtt ?k is a hajóban lettek volna?”

1956 augusztusának második felében a pennsylaniai Blue Mountains környékén Mengernek és két másik embernek, akiket ismert ( de nem nevezett meg ), egy másik ?rhajó fedélzetén a vetít?erny? segítségével megmutatták a Holdat, és a nagyobb meteoritokat is. Adamskihez hasonlóan Menger is színekr?l számolt be egy Hold-kráter környékén ( kékr?l és zöldekr?l ). A Földünkr?l szóló leírása meg szóról szóra egyezik az asztronauták 10-15 évvel kés?bbi ábrázolásához :

” Egyszer a távolból láttuk a Földet is : kékesfehéren tündükölt, halványvöröses árnyalattal; úgy lebegett az ?rben, mint egy teniszlabda egy tintafekete víztükrön.”

Ekkor Menger öt fényképet készített a Földr?l és a Holdról, melyb?l sajnos csak három sikerült, így a külvilág számára nem tudott az utazásáról annyi fényképes bizonyítékkal szolgálni, mint amit az alapvet?en szkeptikus földi társadalom elvárt volna t?le.

Kirándulás a Holdra

1956 szeptemberében Mengert ismét néhány földlakó társaságában ( akiket ezúttal sem nevez meg ) elvitték a Holdra. Ez az út, mutattak rá a földönkívüli házigazdái, tovább fog tartani a szokványosnál, és megkívánja az emberi testek felkészítését. “Testetek minden egyes atomja keresztül fog menni egy eljáráson, mely megváltoztatja azok polaritását, frekvenciáját és rezgését, azért, hogy átállítsuk a testeteket a Föld vonzásához szokott tehetetlenségi egyensúlyából olyanra, mely jobban megfelel a holdi gravitációnak”, magyarázták a vendéglátói. ” Ez a földi id? szerint másfél hetet fog igénybe venni”.

Mengert és a többieket elvezették a hajó hálószakaszába, mely egységenként háromemeletes ágyból állt. “Az ágy nem volt túl puha” számolt be róla Menger, ” de éppen a megfelel? mértékig torzult ahhoz, hogy felvehesse a test körvonalát. A fejemet egy puha anyagból készült lapos párnára fektettem, és magamra húztam a meleg és rendkívül könny? takarót”.

Reggel a vendégek zuhanyt vettek egy helységben, mely három vagy négy erre alkalmas kabinra oszlott; ezeket áttetsz? falak választották el egymástól.” Amikor beléptem az egyik ilyen fülkébe, az ajtó automatikusan bezáródott mögöttem, és felgyulladtak a fények. A három zuhanyrózsát – egy volt a fejem felett, kett? a derekam magasságában – külön-külön és együtt is lehetett m?ködtetni.”

“Benyomtam a gombot, mire a vízáram – melyet szemmel láthatólag meleg leveg?vel elegyítettek, mert eléggé buborékos volt – a testemre zúdult. Zuhany még soha életemben nem pezsdített fel ennyire. Körülnéztem szappan után, de nem találtam ilyet. Aztán megtaláltam egy másik gombot, amit korábban még nem nyomtam meg; rátettem az ujjamat, mire egy színtelen oldat kezdett a zuhanyrózsákból áradni, és teljesen habossá tette a testemet; ugyanakkor a vízáram leállt. Felváltva nyomkodtam hol a ‘szappan’ gombot, hol a ‘víz’ gombot, akkora örömet lelve az újdonságban, mintha kisgyermek volnék.”

A mosdótál is hasonlatos volt a földi társához, azzal a különbséggel, hogy “közelebb volt a padlóhoz, és egy kemény, áttetsz? anyagból készült kerámia lehetett”.

A mosdó feletti tükörben Menger elképedve vette észre, hogy nincs szüksége borotválkozásra. Érdekes, hogy a nagyjából 10 naposra becsült út során egyszer sem találta szükségesnek, hogy megborotválkozzék.

Az ételt a hajó központi helyiségében szervírozták.

“Instruktorunk kinyitott egy tárolórészt a falon, és néhány készételt vett el?, majd egy mély tartályba vagy edénybe helyezte ?ket, mely egy mosogatószer? egységben helyezkedett el. Megnyomott egy gombot, amir?l az edény megtelt valami folyadékkal. Ezután hagyta, hogy az étel körülbelül öt percig a folyadékban álljon, majd leengedte az edényt. Lenyomott egy újabb gombot, mire az étel külalakja szinte azonnal megváltozott, és g?zölögni kezdett. A sütés alig tartott egy pillanatnál!… Ezután egy nagy, mély sz?r? segítségével kiemelte az ételt az edényb?l, majd m?anyagnak t?n? tányérokra helyezte ?ket, melyekr?l elmondta, hogy egyszer használatosak.”

Az étel olyan zöldségekb?l állt, mint a burgonya ( jellegzetes diószer? aromával ), káposzta, répa, petrezselyem ( sokkal nagyobbak, mint a mieink ), zöld ásványi sókkal f?szerezve, különféle mogyorók, szeletelve, egy nagyjából 15 cm átmér?j? gyümölcs, mely színét tekintve narancssárga volt, íze pedig a barack és a szilva keverékére emlékeztetett.
“Nem vagyok biztos benne, hogy mennyi ideig tartózkodtunk az ?rhajón”, emlékezett vissza Menger, “az órám alapján körülbelül 10 napra becsülöm az akklimatizációt. Kés?bb gyakorta gondoltam arra, hogy az id? másképp múlott a fedélzeten, mert a szakállam sem n?t; bár ez lehetett a test kondicionálásának az eredménye is – mindenesetre minden más testi funkciónk rendje és módja szerint m?ködött.”

Társasutazás a Holdon

Megérkezve a Holdra, Menger azonnal fotózni kezdett, felhasználva a színes sz?r?ket is, melyekkel házigazdái ellátták. Ezek a polaroid-képek egy dombos vidéken emelked? kupolás szerkezetet ábrázolnak, mely felett egy csészealj lebeg.

Miután a csészealjuk leszállt ezen kupolaszer? épület mellett, melynek szélessége kb. 45 méter, magassága 15 méter, a földönkívüliek a vendégeket elvitték több csoportban egy Hold-túrára ” egy hosszú, 10-15 m?anyag kupolával borított kocsikból álló vonatszer? járm?vön ( megj : mint egy kisvasút a vidámparkban ).

” Hegyek mellett haladtunk el, völgyeken siklottunk keresztül, meglátogatunk holdalatti létesítményeket?A gigászi szirtek és hegységek árnyékában szinte hangyának éreztük magunkat. Az egyik sivatag a nevadai T?z völgyét idézte az eszembe. Itt el is id?ztünk arra az id?re, míg vendéglátónk kinyitotta a kocsi ajtaját, és lehet?vé tette számunkra, hogy egy lélegzetvétel erejéig kidugjuk rajta a fejünket ( a Holdon van leveg?! ); de nem is kívántunk többet ebb?l, mert odakint olyan iszonyatos h?ség uralkodott, mint az olvasztókemence közelében. Biztos voltam benne, hogy szabad leveg?n nem bírná ki sokáig az ember?Végül elérkeztünk egy másik kupolaszer? épülethez, ahol a vezet?nk megállj parancsolt, és elmondta nekünk, hogy itt kiléphetünk a Hold felszínére. Itt ugyanis könnyedén, vagy legalábbis minimális nehézség nélkül belélegezhetjük a leveg?t is? Az els? benyomásom ezen a helyen az volt, hogy egy sivatagban vagyok. A leveg? meleg volt és száraz. Kis széltölcsérek szántották fel a talajt és forgószélként magukba szippantották a por részecskéit. Felnéztem az égboltra. Sárgás szín? volt! Mindeközben olyan érzésem volt, hogy ha távolabbra gyalogolnék, egyszer csak lepottyannék, miután a látóhatár rövidülésben látszott? a talaj a lábam alatt sárgásfehér porszer? homokból állt ( megj : ez a földi lösz! ), kavicsokkal és görgetegkövekkel, valamint helyenként növényi élet (!) parányi megnyilvánulásaival.”

A vele utazó földi embereken kívül Menger még látott oroszokat, japánokat , németeket és más nemzetiség?eket is, akik társasutazást tettek a Holdon!