Home Cikkek A Világbank egyik bankára szerint Földünket egy másik faj irányítja

A Világbank egyik bankára szerint Földünket egy másik faj irányítja

13

imagesA csoport, amely az irányító hálózat mögött áll emberszerű, de nem földi eredetű lényekből áll. Nagyon okosak, de nem kreatívak és meglehetősen materialisták. Sokkal nagyobb hatalmuk volt a korai jégkorszak idején, nyújtott koponyával rendelkeznek. Utódot úgy hoznak a világra, hogy emberi nőkkel közösülnek, de maga az utód nem lesz termékeny. Egy titkos társaság világában élünk, ennek az információnak nyilvánosnak kellene lennie, mégsem az.

Ez csupán néhány információ azokból a kijelentésekből, melyet Karen Hudes mondott röviddel azután, hogy Vilábank egyik befolyásos emberévé vált. Közölte továbbá, hogy világunk árfolyamháborúban áll, a Szövetségi Jegybank a semmiből állítja elő a pénzt és ha a nyomtatás a jelenlegim ütemben zajlik tovább, az országok nem fogják többé elfogadni a pénzt.

A Paracas-i Koponyáknak köze lehet ahhoz az emberek mellett élő fajhoz, melyekről Karen Hudes beszél.

images PPP

Ez a második faj lehet az az idegen csoport, amelyik kontrollt gyakorol a világ és annak gazdasági infrastruktúrája felett, hogy nagy küzdelmek árán elpusztítsa majd azt és ennek ürügyén rabszolgává tegye az emberiséget anélkül, hogy ezt észrevennénk.

chapter-5-figure-5

A beszámoló sok kérdésre adhat választ, különösen a földönkívüli fajokkal kapcsolatban. Ahogy egy francia író, Baudelaire mondta egyszer: “A Gonosz legnagyobb megtévesztése, hogy elhiteti az emberekkel, hogy nem létezik”.

paranormal.hu

13 COMMENTS

  1. “Azokban a napokban nem volt kígyó, nem volt skorpió,
    nem volt hiéna,
    Nem volt oroszlán, nem volt vadkutya, sem farkas,
    Nem volt félelem, sem rémület,
    Az embernek nem volt ellenlábasa.
    Azokban a napokban Shubur (Kelet) földje, a bőség helye,
    az igazságos végzéseké,
    Dallamos nyelvű Sumér (Dél), a “fejedelemség rendeleteinek” nagy országa,
    (Ki)Uri (Észak), az ország, melynek megvan mindene, ami szükséges,
    Martu (Nyugat) országa, biztonságban nyugovó,
    Az egész világegyetem, a nép egyetértésben,
    Enlilnek egy nyelven mondott dicséretet.”
    (Kramer)
    ..mindezek előtt a rózsának sem volt tövise…

    “Szakállas férfiak hosszabb szoknyaszerű öltözetben, vagy éppen ágyékkötő jellegű rövid bőrszoknyában már akkád hódítások utáni ábrázolásmód. Az akkád sztéléken a győztesek (a király), mindig szakállasak, hosszú hajjal, míg a legyőzött, elhurcolt ellenség mindig szakáll nélküli. A szakáll a felsőbbrendűséget, az erőt fejezte ki.”

    …Dumuzi isten pedig, a pásztor,
    36 000 évig uralkodott.” 10 sárig.
    (M.Hegyi Márton fordítása)…

    Itt vannak több százezer éve. Uralkodnak,minden általuk,de kimondottan a nem általuk teremtett “embereken”. Kedvencük a harc az életben maradásért,meg a foci….
    http://www.youtube.com/watch?v=m4N2PapxXnw

  2. Meg a sör is….

    Idejött Enki 450 000 éve, de aztán mégis Enlil vette át a hatalmat, mert őt küldte Anu (az anunnakik királya) a Nibiruról….
    Mind a 2 Anu fia, de ha jól tudom, akkor Enlil származott Anu törvényes feleségétől.
    Gondolom, ezért adta neki itt a hatalmat Anu.
    De a Vízözönkor Enlil hagyni akarta az emberiség kipusztulását. Enki azonban nem hagyta. Ő szólt Utnapistim-nek (Noénak) hogy építsen bárkát.
    És Uriel arkangyal is szólt neki; megmutatta Noénak a közeljövőben bekövetkező eseményeket (a Vízözönt.)
    Enki pedig — aki mérnök volt — szerintem ő adhatta meg az adatokat Noénak, hogy milyen bárkát építsen. Ő taníthatta meg a bárkakészítésre.

  3. A sör inkább a a te kedvenced szpacsek. Talán nem véletlen volt tiltott és vigyázott gyümölcs a papi kertben a szöllő.
    És nem biztos,hogy mindent,amit leírtak a táblákra szó szerint kell értenünk.
    A bárka. Nagy vagy kicsi,belefért minden élőlény….és a vízszükséglet? A koszt és kvártély? Egy nagyobb menekülő objektum esetén sosem az a probléma,hogy mennyi a befogadó képessége. Hanem akik belefoglaltatnak,valameddig éljék is túl. Ennek feltétele a víz,és az ennivaló. Jelen esetünkben már a tiszta levegő is.
    Na és a bárka kifejezés…

    • Én még életemben nem ittam egy korty sört sem, kigabe.

      De annyiból igazad van, hogy nem az (csak) az anunnakik itták annakidején a sört, hanem a munkásaikkal, az emberekkel itatták!
      Hammurápi törvénykönyvében (Óbabiloni kor) is esik szó a sörről, sörfogyasztásról.

  4. Én kíváncsi lenne mégis honnan szedik mindezeket? Úgy tudom, hogy némelyik tojásfejű ember így születik, mivel ez náluk egy veleszületett rendellenesség nem pedig földönkívüli és ember szerelmem gyerekei. De régen némelyik kultúrában a csecsemőknek a fejét szándékosan megnyújtották, hogy hasonlítjanak az isteneikre viszont szerintem ehhez nincs közük az idegenekhez. 😀

    • Hát, annyi közük mindenképpen lehet, hogy az idegenek voltak az isteneik….

      Földönkívüliek, ufonauták….

      Bár pl. fontos tudni azt, hogy a Nibiru-beli földönkívülieknek, tehát az anunnakiknak (az ‘őrzőangyaloknak’) is voltak/vannak isteneik. Egyik istenük pl. maga Jahveh (Jehovah).
      Ő alá tartozik Anu (az anunnakik királya), fia, Enlil (aki itt a Földünkön uralkodott)… Aztán, Enlil fia, Ninurta (az “istenek segítője”).. stb. ….. 🙂

  5. De igazad van, J2saw !!
    Mert az anunnakiknak tudomásom szerint nem volt ilyen megnyújtott koponyájuk!
    Más földönkívüli lényekről lehet tehát szó!
    (Mindenesetre Egyiptomban és Dél-Amerikában is divatban voltak ezek a hosszú koponyás emberek.)

    De nem az anunnakiknak van közük hozzájuk, szerintem sem, hanem valamely másik földönkívülieknek. Nem tudom, kiknek.

  6. A kreativitás és az utódnemzés hiánya csupán az egész egy része, talán nem véletlenül terjedt el a “megrekedtek” kifejezés sem, hiányzik onnan még sok minden más is… Mondjuk logikusan felmerül(ne) a kérdés, ha van egy hatalmas tudású, de szellemileg és ezzel párhuzamosan érzelmileg is korlátolt faj, az hogyan képes uralni egy tudatlan, de mérhetetlenül intelligens fajt… Talán nem is ez a nagy kérdés, hiszen a “hogyan”ban élünk, hanem inkább az, hogy meddig… Egyáltalán honnan szerezte a tudását, ha a képességei hiányoznak hozzá? A válasz pedig roppant egyszerű, a fajok keresztezésével próbálja felszabadítani a korlátait (melyre már van bőven elegendő bizonyíték, hiába hamísítanak lényegtelen évszámokat) és miközben ezt teszi, beolvad az aktuális fajok közé, hogy a “tűz” (hatalom-technológia) közelében legyen, így irányítva, terelgetve őket a megfelelő úton. Másrészt visszatérve a “…meddig?” kérdésre, talán itt jön képbe a többlépcsős emberiség is, amelyet eddig nem tudtak (és nem is akarnak) megmagyarázni. Hiszen elérkezhet egy olyan pont, ahol már nem elég a korlátozás, jobb újraindítani a “projektet”, mielőtt a biztonságos határt átlépjük. Persze itt egy újabb kérdés következne, hogy teljes törlés, avagy “legyünk” (ők) engedékenyek és maradjon kiválasztott faj, akik érzelemmentesen képesek majd évekkel, évszázadokkal (ezredekkel…) később is utasításokat végrehajtani, gyilkolászni a kedvezményekért, az életbenmaradásért, a “kiválasztott” pozícióért… Ezek nem tények, csupán logikus gondolatfoszlányok, melyek tökéletesen ráillenek a mi világunkban zajló eseményekre. Amennyiben így van, teljesen mindegy ki mennyire áll ellen, hiszen bizonyosan lehet egy határ, ahol még bőven biztonsággal ki lehet iktatni minket. Én azért továbbra is hajlok arra, hogy semmi sincsen ok nélkül és nem véletlenül vagyunk itt, ahol és amikor… Lehet valaki csupán azért “érkezett”, hogy legurítson egy pofa sört és ahogy lutyo fogalmazott, “pisiljen” egy sort, mert az sok minden másra nem alkalmas, ahogyan az én gondolatfoszlányom sem, de ez legalább nem hajt meg… 😀