Karen Hudes a Világbank jogi osztályán dolgozott 20 éven keresztül, így első kézből beszélt a valóságról. A jogász a Future Money Trends-nek nyilatkozott a napokban. Az interjú témája a világgazdaságot átszövő összeesküvés-elméletek voltak.
Karen Hudes felhívta a figyelmet arra, hogy a Vatikán falai mögött egy idegen faj rejtőzködik. Ha azonban egy ilyen tekintélyes szakértő ehhez hasonló állításokat tesz, akkor érdemes nagyobb figyelmet szentelni a dolognak.
A jogász nyilatkozatai mindenképpen figyelemre méltók, mert jogászként és közgadászként igen jól látja a Földön zajló folyamatokat, a tevékenységét immár az emberiség szolgálatába állította. Miután elvégezte a Yale Egyetem jogi karát, a Világbanknál dolgozott. Korrupciógyanús ügyeket leplezett le, aminek következtében elbocsátották.
Mint szakértő, tudja jól, hogyan játszanak össze pénzügyi csoportok és kormányok, kik tartják kezükben a sajtót, hogyan lopják el a szegénység leküzdésére szánt pénzeket a vezetők, kik uralják a bankrendszeren keresztül az egész világot.
Állítása szerint a Vatikán igen nagy szerepet játszik a gazdaságot irányító folyamatokban, melynek érdekcsoportja nem evilágból való, hanem egy máshonnan jött civilizáció. A faj képviselői a befolyásos politikusokkal, közgazdászokkal szövetkezve manipulálják a tőzsdei eseményektől kezdve a médián át egészen a napi eseményeket is. További feltételezések szerint azonban nem csak a Vatikán az egyetlen központja ennek a mindent átszövő szervezetnek, hanem szinte minden országban is jelen vannak.
Az interjú az alábbiakban tekinthető meg:
paranormal.hu