Home Cikkek A Yanagawa incidens

A Yanagawa incidens

203
0
Megosztás

Fukuoka városában több mint húsz tanuló lett rosszul 2014 július elején egy japán középiskolában egyazon időben.

Előre kijelenteném, hogy nem mérgezésről volt szó. Délelőtt tíz órakor a Yanagawa Középiskolában egy első osztályos tanuló hirtelen sikított egyet és a földre dobta magát az óra közepén. Röviddel ezután két másik lány is ugyanezt tette, a többiek csak nézték mi történik.

A különös jelenség ekkot megfertőzte a teljes, 26 tagú osztályt ami oda vezetett, hogy mindenkit hazaküldtek. A beszámolók szerint a tanulók, mielőtt összeestek, arcuk fehérré vált és elterjedt az a magyarázat is, miszerint gonosz lelkek szálhatták meg őket.

A következő két nap bezárt az iskola. A tanulók eközben teljes mértékben meggyógyultak. Az ügyben megszólalt egy Rika Kayama nevű pszichiáter is, aki szerint a tanulók tömeghisztéria áldozatai lettek, amelynek oka a stressz és feszültség fertőző jellege fiatal felnőttkorban.

Ezt erősítheti az okkult tanokba vetett hit is. A pszichiáter szerint az egyetlen dolog amit tehetünk, hogy ez ne forduljon elő velünk sem, hogy távol tartjuk magunkat azoktól az emberektől, akik kiváltják az eseményt. A pánik gyorsan terjed manapság. Lehet, hogy ez lenne a magyarázat?

The Japanese Times | paranormal.hu