A zsidó vallás gyökerei az i.e. II. évezred elejére, a palesztinai honfoglalás idejére nyúlik vissza. E kor zsidóságának vallási nézeteit az ?s-sémi vallásosság elemei határozták meg. Isteneik között kozmológiai, vegetációs istenalakok egyaránt szerephez jutottak. Kiemelked? jelent?sége volt Jahve Vihar Istennek.
Az ? kultusza kapcsolta egybe a honfoglaló törzseket, és ? lett az új, a honfoglalás utáni Izrael védistene is. Hívei azonban más, zömmel kanaani eredet? istenségeknek (baaloknak) is hódoltak és ismerték a közel-keleti földm?ves kultúrák termékenység kultuszait is.
Az ?si hagyomány szerint a Jahve kultusz színhelye kezdetben a népével együtt vándorló Szent Sátor volt. Itt ?rizték az isten, és választott népe a zsidóság közötti szövetség dokumentumait, és itt gyakorolták Jahve számos mágikus elemeket is tartalmazó kultuszát. Itt voltak a szövetség k?táblái.
A vallási élet egészének az alapja is a szövetségmotívum volt. Egy az istenek közül (Jahve) szövetségre lépett a néppel. A nép kötelezte magát e szövetség vallási szabályainak (Tízparancsolat) megtartására, amiért a cserébe az isten új hazát és benne boldog jöv?t ígért választottai számára. Jahve ily módon nem egyedüli, de kiemelked? jelent?ség? istenné lett a zsidóság szemében, hiszen ? garantálta a honfoglaló törzsek egységét, a honfoglalás sikerét.
A honfoglalás után, már az els? királyok kísérletet tettek a Jahve kultusz kisajátítására. E folyamat a harmadik zsidó király Salamon idejében vezetett el a jeruzsálemi állandó szentély felépítéséhez, ahhoz, hogy e kultusz az új zsidó állam “hivatalos” vallásosságának a középpontjává váljon. A zsidó királyság megjelenésével, a vagyoni különbségek fokozódásával együtt járt a népi elégedetlenségek fokozódása is. Ez az ellenzéki hangulat összefonódott Jahve kultuszával, hiszen a széles néptömegek számára ez a hit jelentette az ?si Izrael harmonikus világát. E gondolat jegyében jött létre a “próféta mozgalom”, amely a szociális, politikai és vallási elégedetlenség megfogalmazásának egyaránt eszközévé vált.
A próféták által bírált szociális igazságtalansággal együtt járt a politikai kudarc, mivel az i.e. 6. században, a zsidóság mezopotámiai hódítók támadásának esett áldozatul. E kudarc nyomán a próféták úgy vélték, hogy mindez Isten szándéka szerint való, egy olyan isten m?ve, aki egyedül kormányozza a világot, és irányítja a történelmi eseményeket. E gondolatok hatására jelent meg Izrael vallási felfogásában a monoteizmus gondolata, hogy Jahve az egyetlen isten. Ez min?ségi fordulatot hozott a vallástörténelembe. Ekkor született meg a zsidó vallás Szent Könyve, a bibliai gy?jtemény.
Az ókori zsidó vallásosság, csaknem egy évezredes története során, közel 50 Jahve szavait tolmácsoló irat került megfogalmazásra. A legkorábbi szövegrészek az i.e. II. évezred végén fogalmazódtak. Az utolsó iratok keletkezésének az ideje i.e. 2. század. E két id?pont között alakult ki a klasszikus zsidó vallásosság. Ebb?l az anyagból származott a Mózes neve alatt fennmaradt, az els? évezred derekán összeállított gy?jtemény.
Az öt mózesi könyv tartalmazza a világ és az ember teremtésének – más közel-keleti népek hagyományaihoz igen hasonló – történetét. Ádám, és Éva, Káin és Ábel, a vízözön vagy a bábeli torony építésének a története, a zsidó nép ?satyáinak (Ábrahám, Jákob és József) történetével folytatódik, majd a szövetségköt? Mózes életét és a zsidóság honfoglalásának eseményeit meséli el. Az anyagnak ez utóbbi része a szó valódi értelmében is törvény: az elbeszél? részek tartalmazzák a zsidó vallás kultikus és erkölcsi elveit is.
Az ószövetségi gy?jtemény második részét a történeti iratok alkotják, amelyek a zsidó királyság bukásáig (az i.e. 6. századig) dolgozzák fel a nép történelmét.
Az Ószövetség harmadik részét a prófétai könyvek alkotják. Ezek a zsidóság ókori történelmén kívül az egyistenhit kibontakozásának is beszédes dokumentumai.
A gy?jtemény iratainak negyedik csoportja vallásos költeményeket, bölcseleti, és szertartásokra vonatkozó szövegeket tartalmaz. Mindezek együtteseként jött létre az id?számítás kezdete körül a zsidó Biblia, az ószövetségi gy?jtemény, amely a keresztény Európa vallási világát és kultúráját is meghatározta.
A hív? zsidó életét számos vallási el?írás szabályozza. Ezek között vannak általános vallási elvek, mint az egyistenhit követelménye, vagy erkölcsi nézetek, mint pl. az emberölés, a nemi szabadosság tilalma, és a tulajdon védelmének szabályai, stb. A korabeli zsidó hitben el?írásokat találunk az étkezési szokásokra vagy a rituális tisztaságra vonatkozóan is. A vallás el?írásai, szinte az élet minden területére kiterjednek.
A köznapi vallási életet a családf? irányította. A kultusz központja a jeruzsálemi szentély volt, és egyre növekedett a gyülekezeti házak (zsinagógák) szerepe. Állandó zsidó ünnep volt a szombat, az év ünnepkörének a középpontjában pedig a húsvéti id?szak, az egyiptomi kivonulás emlékünnepe állt.
Az idegen hódítók uralma alatt él? zsidóság körében az i.e. harmadik századtól új vallási nézetek bontakoztak ki. Terjedt az apokaliptikus szemlélet (az a meggy?z?dés, hogy a világ egy közeli katasztrófa felé halad). Új jelenség volt az angyal hit, a túlvilágra, és a lélek halál utáni létezésére vonatkozó nézetek zöme. A vallási élet központjában továbbra is a mózesi törvény el?írásai, a Tízparancsolat elvei álltak.
A zsidóság politikai és szellemi válsághangulatát tükrözve, egyre népszer?bbé váltak a Messiás elképzelések, hogy amikor Jahve megelégeli a szenvedéseket, megváltót küld kiválasztottai közé. A megváltó megszabadítja a zsidóságot az istenével kötött szövetség megszegésének következményeit?l. Megújítja a szövetséget, ki?zi az idegeneket az országból, és visszaállítja Izrael hajdani függetlenségét.
Ez a közhangulat nem csupán a kereszténység megjelenését készítette el?, hanem több idegen ellenes felkelés ideológiájává is vált.
A Róma ellen 66 és 70 között kirobbant zsidó háború tragikus következményekkel járt. 70-ben megsemmisült a jeruzsálemi szentély, megsz?nt az áldozat bemutató kultusz, és elt?nt a hagyományos papság. A mediterrán világban szétszóródott zsidóság vallási életének a középpontjába a zsinagógák, és az azokban tanító rabbik kerültek.
A zsidó Biblia végleges megszerkesztésén túl, ?k alkották meg a zsidó írásmagyarázatok monumentális Talmud gy?jteményeit, amelyek a kés?bbi vallásosság alakító forrásai.
A világban szétszóródott zsidó közösségek fennmaradásuk f? biztosítékát az idegenekt?l, a környezett?l való elzárkózásban, a vallási hagyományok és szabályok ?rzésében látták. Ennek is köszönhet?, hogy át tudták vészelni a kés?i ókor, és a középkor üldöztetéseit.
A modern id?khöz való alkalmazkodás szülte a mózesi törvény liberális értelmezését képvisel? neológ irányzatot.
Az európai zsidóság sorsa a modern antiszemitizmus kialakulásával és a náci hatalomra jutással tragikus fordulatot vett. A legnagyobb közösségek Izraelben, az Egyesült Államokban, és a Szovjetunió területén élnek.
Hazánkban m?ködik rabbi képzés is, ami, ha jól tudom, attól különleges, hogy a környez? országokban nincs ilyen jelleg? oktatás…