Home Cikkek ÁLOM VAGY VALÓSÁG?

ÁLOM VAGY VALÓSÁG?

613
2
Megosztás

Amikor az UFO − Controll stábja elindul egy helyszínre, igazából soha nem tudhatja, milyen történetbe fog „belefutni”. Előfordul, hogy nem egyszerű megítélni a hitelességet. Sejteni lehet dolgokat előre, ám biztosan tudni soha, éppen ezért fontos, hogy lehetőség szerint minden hitelesnek tűnő bejelentőt személyesen megkeressünk. Jászberénybe látogatunk egy 14 éves fiú édesapjának megkeresése nyomán. Az édesapa amatőr régész, nyitott gondolkodásának köszönhetjük, hogy gazdagabbak lettünk kettejük történetével, mert ahogyan az már lenni szokott, „menet”, azaz beszélgetés közben derül ki, hogy az édesapa hozzáállása sem véletlen…

Talán két éves lehettem, amikor megtörtént azaz eset velem − kezd bele a fiú a visszaemlékezésében. „Éjszaka felébredtem, és késztetést éreztem arra, hogy az ablakhoz menjek. Ott fel tudtam mászni a csőre (a gázkonvektor falon kívül futó csöve). A redőny le volt engedve, de nem teljesen, a lyukakon ki tudtam kukucskálni. A járdán, a ház előtt, körülbelül három méterre az ablaktól két alakot láttam. Egy méter körüli lehetett a magasságuk, egymás mellett álltak és engem néztek. Nem mozdultak és a színük halványkéknek tűnt. Rövid ideig, talán két-három másodpercig néztem őket, de nagyon féltem, ezért gyorsan visszabújtam a kiságyamba. Rövid idő múlva megfordultam az ágyban, az ablak felnéztem, és a lények ekkor már a szobámban, az ágyamtól talán másfél méterre álltak. Jobban látszottak, mint az utcán, hiszen közelebb voltak és a szobában sötét volt, ők pedig mintha foszforeszkáltak volna. Továbbra is rám néztek, de nem mozdultak. Sírni kezdtem, visszabújtam a takaró alá, majd kikukucskáltam. Amikor láttam, hogy még mindig ott vannak, kértem őket, hogy menjenek el, mert félek tőlük. Ez az egész talán két percig tarthatott, azután elaludtam”.

alien_there

Máté története nem egyedülálló a maga nemében. Az „egyszer távolabb, azután hirtelen közel” nem ritka jelenség- az UFO − Controll archívumában is található jó néhány ilyen beszámoló.

Az első eset, amelynek hasonlósága azonnal „beugrott”, egy Dunántúlon élő fiatal fizikatanárnő elbeszélésének részlete. Gabriella a kutyája által kiadott ijesztő hangokra ébredt éjszaka, és valami különös, rossz előérzet fogta el. Megpróbálta felébreszteni mellette fekvő férjét, aki azonban mintha komába lett volna, semmire nem reagált.

„Miután rájöttem, hogy hiába kísérletezem, így fedeztem fel azt a két vagy három valószínűtlen alakot, akik a szobaajtónál álltak. Bár most nem jelentkezett az éles fény, az ablakon az utcáról beszűrődött annyi fény, hogy jól kivehetőek legyenek. Igen alacsonyak voltak, körülbelül a kulcslyukig érhettek csak. Kis, vézna testükhöz képest aránytalanul nagy fejük volt, szájuk, orruk apró, az egész arcot a hatalmas, csillogó fekete szemek uralták. Ekkor már eszembe se jutott arra gondolni, hogy álmodom. Tudtam, hogy amit látok, azaz iszonyatos, megrázó valóság. Azután fogalmam sincs, hogy mi történt, de az egyik pillanatba még az ajtónál voltak, a másik pillanatban azonban egyikük már szorosan az ágy mellett állt. Nem tudom, mit csináltak velem, el veszett-e pár másodperc vagy perc, de ennek kellett történnie, mert semmiféle köztes tevékenység nem volt. Nem láttam mozogni őket, csak hipp-hopp, az egyik az ágyamnál termett”

Gabriella története itt természetesen nem ért véget, ám most nem az volt a cél, hogy újra leírjuk, mind össze annyi, hogy néhány esetet összehasonlítsunk a jászberényi fiú, Máté esetével.

Azután beugrott egy másik történet is, melynek főszereplője Tibor, aki egy laktanya gyengélkedőjén éjszakázott, ahová meglepő látogatói érkeztek.

Valahogy furcsa előérzetem támadt. Tudtam, hogy ez nem lehet véletlen. A jobb oldalamon feküdtem, és ösztönösen vissza akartam fordulni, de ekkor ért a következő meglepetés,nem bírtam megmozdulni. Ettől még izgatottabb lettem. Újra és újra megpróbáltam, és végül nagy nehezen sikerült. Mindjárt megragadtam az alkalmat, és fel is ültem. Nagyon idegesített a csend, ennél az őrjítő süket csendnél nincs rosszabb. Szinte azonnal meghallottam egy hangot, amint azt mondja, hogy nem kell félnem. Lázasan kapkodtam a fejemet, de sehol senki. Akkor jöttem rá, hogy ez a hang nem jön sehonnan, mert ez belülről szól. De igazából még végig sem gondoltam, amikor az ágyam előtt az asztalon teljesen váratlanul megjelent egy 130 centiméter körüli kis alak, akinek sárgászöld színben izzottak a kontúrjai,és teljesen mozdulatlanul állt velem szemben. G.-né Éva két gyermek édesanyja óvónőként dolgozik egy kis faluban. Hogy az ő elbeszélése hogyan kerül a képbe? Hamarosan kiderül.

− A férjem a másik szobában tv-t nézett, én aludni próbáltam. Ahogy megfordultam az ágyon az ablak felé, megpillantottam három alakot. Ott álltak az ablak előtt a varrógépasztalon, szorosan egymás mellett. Kicsit felkönyököltem az ágyon, így a fejük búbjától a lábukig jól láttam őket, körülbelül egy méter magasak lehettek. Talán pármásodpercig „szemezhettem” így velük, míg rá nem döbbentem, hogy mi is történik körülöttem. Ekkor egy óriásit sikoltottam, és felkapcsoltam a villanyt.

− Akik figyelmesen olvasták az alap történetet és a hozzá kapcsolódó idézeteket, észrevehették, hogy koránt sem véletlenül esett éppen ezekre a választás: az első részletben egyezik a hirtelen helyzetváltoztatás: a másodikban a hirtelen helyváltoztatás és a foszforeszkáló szín (igaz, más árnyalat, de ennek okába ne menjünk bele, hiszen az egy külön cikk lehetne) :míg a harmadikban a magasság. A kimaradó történetek között van olyan is, amelyik a következményt illetően egyezik meg, vagyis tulajdonképpen ilyen sok van?

− Máté ugyan is − aki saját bevallása szerint senkinek nem mondta el akkor, hiszen még beszélni sem nagyon tudott − attól kezdve félt egyedül a sötét szobában.

− Ezután néha furcsákat álmodtam: egyszer egy űrhajót láttam a fejem felett, és többször bejöttek a szobámba, és én nem tudtam megmozdulni.

− „Nos, ilyenkor szokták a szkeptikusok elkezdeni a történetek élveboncolását. Nem hagyom meg nekik a feladatot, megteszem magam. A haza úton sokszor visszajátszottam emlékezetemben mind azt, amit hallottam, láttam, éreztem. Sajnos be kell vallani, hogy voltak részletek, amelyek együtt nézve felébresztették azt a bizonyos kisördögöt.”

− Az első különös momentum számomra az életkor volt − és tulajdonképpen ebből indult ki az összes kétségem. Nem hagyott ? és máig sem hagy ? nyugodni a kérdés: vajon egy embernek lehetnek- e kétéves korából ennyire világos emlékei? Valószínűleg erre a kérdésre a választ csak egy gyermeki pszichével intenzíven foglalkozó, igen tapasztalt szakember tudná megadni. Van azonban más is, ami az életkorral összekötve kicsit zavaró. Az említett gázkonvektor csövének magassága nem szól az ellen, hogy egy kétéves kisfiú esetleg felmásszon rá, ám hogy onnan annyira fel tudja húzni magát a redőny lyukacskáig, hogy azon kilásson, számomra ilyem idős gyermektől elképzelhetetlen ügyességet és izomerőt igényel. A harmadik ?lyuk? a történeten az a rész, hogy ?mondtam nekik, hogy félek tőlük és menjenek el? ? emlékezett vissza Máté, miközben a következő mondatában arra a kérdésre, hogy elmondta-e valakinek, azt válaszolta: ? nem nagyon tudtam még beszélni?. Most akkor hogy is van ez?

− Mindez kétségkívül szólhat amellett, hogy a fiú egy később olvasott-hallott történetet alakított át a saját környezetének megfelelően ? nézőpont kérdése. Ám, ahogy említettem, nem csak a helyszínen látott dolgokat, halott szöveget figyeltem, hanem az érzéseket és egyéb körülményeket is.

− Máté mellett szól, több keresztkérdés után sem bonyolódott ellentmondásban. A rekonstrukció alatt pontosan elmagyarázott és megmutatott mindent: mit tett, hogyan viselkedett. Tudom, ez bizonyítéknak önmagában talán kevés, ám játszunk el képzeletben egy másik forgatókönyvvel!

− Mondjuk, hogy a fiú nem kétéves, időérzéke megcsalta, és az események idején nem kettő, hanem négy éves volt. Ez már azaz életkor, amikor megfelelő lehetett az izomereje − pláne, ha rendszeres szórakozása volt, hogy a konvektor csövére fellépve, az ablakpárkányba kapaszkodva lesse az utcát. Megfelelő lehetett a magassága is, hogy a csőről a szeme már a redőny lyukainak magasságában legyen. Bár egy ilyen korú gyerek annyit már világosan ki tud fejezni, hogy fél, és el tudja küldeni a látogatókat, csak kevésnek van olyan szókincse, hogy egy ilyen találkozást elmeséljen? Az emlékeket ebből az életkorból már könnyen fel lehet idézni. Ezzel tulajdon képen meg is oldódna a dolog, a történet ettől kezdve szinte kikezdhetetlen, hiteles. Emellett szólnak még különös, álomszerű emlékei is blokkolásról, valamint az égbolton látott nagyméretű idegen objektumról.

− Mint gyakran kiderül, ebben a családban sem a fiú volt az egyetlen érintett. Édesapjának gyakran voltak olyan élményei, amelyek megmagyarázhatatlanok, és lehetetlen eldönteni, vajon mi generálja őket: az elme vagy a valóság?

− Az első furcsa emlék 1989-ből jut eszembe. Akkor még máshol laktunk. A feleségem fürdött, én az ágyon olvastam. A következő pillanatban éreztem, hogy a könyv kiesett a kezemből és én valami álomszerű állapotba kerülök. A testemen bizsergés kúszott végig, én pedig meg akartam mozdulni, mert furcsának találtam az egészet. Ez azonban nem sikerült, egyfajta bénultsági állapotba voltam. Nagyon rosszul reagálok minden olyan szituációra, amikor szűk térben vagyok, vagy nem tudok mozogni, ezért egyre rosszabbul éreztem magam. Kiabálni akartam a feleségemnek, de közben próbáltam arra is rájönni, mitől kerülhettem ilyen állapotba, és ahogyan az ablak irányába néztem,láttam meg, hogy a behúzott sötétítő függöny mögött egy alacsony kis alak áll. Bár csak a kontúrját láttam, éreztem, hogy engem néz, és tudtam azt is, hogy belőle árad valami, amitől nem tudok mozogni. Aztán hirtelen azt a nehéz, bénult mozdulatlanságot egyfajta kellemes lebegés váltotta fel. Nem mintha mozdultam volna, csak nem éreztem a testemet. Ekkorra valamelyest megnyugodtam, mert ezt az állapotot már nem éreztem kellemetlennek. A következő pillanatban ismét végig bizsergett a testem, majd minden „visszaállt” a normális állapotba, hallottam a zuhany hangját, éreztem magam alatt az ágyat, tudtam mozogni és a könyv is előttem volt. Amikor a feleségemnek elmondtam, csak annyi volt a reakciója, hogy más is szokott furcsákat álmodni…

− Kérdés, vajon Ny. Norbert is álmodott-e, amikor egy reggelen átélte élete egyik legmegrázóbb blokkolásos „élményét”.

− A ball oldalamon feküdtem, a fal felé fordulva, a szemem már nyitva volt. Fel akartam kelni, de úgy éreztem, hogy nem bírok, egy, az enyémnél erősebb akarat megakadályoz ebben. Teljesen le voltam bénulva, bármimet szerettem volna megmozdítani, egyszerűen nem sikerült. Közben olyan érzésem volt, hogy valaki áll mögöttem az ágy mellett és figyel. Mivel háttal voltam, nem láthattam, de éreztem, hogy ott van, a két keze kinyújtva felettem, és ő akadályoz a mozgásban. Nem ért hozzám, valami módon mégis „lefogott”. Megpróbáltam vele kontaktust teremteni, megfordulni, hogy megnézzem, de egyik próbálkozásom sem járt sikerrel. Körülbelül öt percen keresztülerőlködtem, hogy akárcsak a legkisebb mozdulatot is megtegyem, de semmi. Teljesen magatehetetlen voltam, iszonyú érzés volt. Aztán mintha az alak elvette volna a kezét és eltűnt volna. Ekkor egy áramütésszerű érzés futott végig rajtam, és a blokkoltság azonnal feloldódott.

− Az álmodás képessége különös adottság. Szakemberek máig vitáznak azon, vajon e képesség kizárólag az ember sajátja vagy az állatok is álmodnak. Sokan utóbbi lehetőséget − mint az emberi agy legfejlettebb voltát − megkérdőjelező teóriát vetik el, ám biztosat még ők sem állíthatnak. Kutatók felfedezték, hogy a madarak és emlősök agyhullám mintázata alvás közben hasonló az emberekéhez, így feltételezhető, hogy az említett gerinceseknél már létezik az álomlátásos alvás. Azon viszont már rég nem vitáznak, hogy az álom szerepe az élet szempontjából kulcsfontosságú. Van viszont egy érdekes kérdés, amely engem már az óta nem hagy nyugodni, mióta a kollektív tudattalannal kezdték magyarázni az ufós élményeket. Nos, had kötözködjek kicsit…

A kollektív tudattalan lényege, hogy bármely, az emberiség akár egyetlen tagja által látott kép, hallott hang, érzett illat stb. hozzáférhető lesz az összes többi ember számára a tudatalatti szintjén. Amikor ezzel kezdtek cáfolni egyes ufós beszámolókat, már akkor felmerült bennem a kérdés, hogyan lehet ez cáfolat? Ez a nagybetűs „Bizonyíték”. Ha most eltekintünk attól, hogy az idegenek napjainkban is látogatnak bennünket és felveszik pár emberrel a kapcsolatot, marad a kollektív tudattalan. De ahhoz hogy valaki a kollektív tudattalanból hozzáférjen efféle élményhez, valahol valakinek valamikor azt át kellett élnie… Hasonlattal fogalmazva, a számítógép memóriájából (mi több, a világhálóról is) csak azt az információt tudom kinyerni, amit egyszer oda valaki már „feltöltött”. Ez a találkozás megtörténhetett az őskorban, az ókorban, bármikor, de valamikor kétségkívül lennie kellett legalább egyetlen első alkalomnak. (Mielőtt valaki a filmekkel vagy irodalommal vágna vissza, szólok, hogy az alkotóknak ezek a dolgok „eszébe jussanak”, valahonnan meríteni kellett az ötletet. Az elsőnek is!)

− Nem háborgatnám tovább a pszichológiai ingoványos talaját, inkább visszatérek interjú alanyunkhoz, akinek még van egy igen különös − Sós Tibor kutató szavaival élve némileg horrorisztikus − emlék a tarsolyában. Álom vagy emlék? Mindkettő lehet, talán sosem derül ki…

− Egy hatalmas helyiségben vagyok. Először a bevásárló központ jut eszembe, mert nagyon sokan vannak, és senkit nem ismerek. Mintha egy búra venné körül az egészet. Az emberek mozognak, járkálnak. Nekem az jutott az eszembe, hogy már megint olyan helyzetbe keveredtem, amit nem értek, ebben a pillanatban az emberalakok hirtelen megdermedtek a mozgásnak abban a stádiumában, amelyben voltak. Én is lebénulok, és lebegve valamilyen zselészerű anyagba kerülök bele. Érzem az egész testemen ezt a kocsonyás, gélszerű anyagot, akkor egy film szakadás következik, majd feleszmélek, és akkor már megint ott mászkálnak körülöttem azok az emberek, rajtam pedig ott a kocsonyás anyag, viszont a ruhám sehol sincs, és nagyon szégyellem magam a meztelenségem miatt. Ekkor egy újabb filmszakadás következik, és vége.

− Az álmokkal mindig óvatosan kell bánni. Az emberi agy a természet csodálatos alkotása, és mindannyian tisztába vagyunk vele, milyen fantasztikus képességekkel bír. Mindig előfordulhat azonban, hogy egy álomszerű élmény valóság, vagy fordítva, vannak nagyon valóságos álmok. Amelyek azonban csak álmok és semmi több. Mindig nehéz biztosra mondani, hogy egy álomszerű esemény mögött van-e mélyebb tartalom, húzódik-e mögötte tényleges élmény, ám a kutatónak az a feladata, hogy a valóság talaján maradva próbálja felgöngyölíteni a történteket. Ezek az álomszerű élmények klasszikus példái annak, amikor csak annyit mondhat a józan hallgató, hogy bármi lehet a háttérben, ennyi információ alapján felelőtlenség lenne állást foglalni − vallja Sós Tibor, az UFO-Controll Hálózat vezetője, aki soha nem is tagadta, hogy a racionálisan gondolkodó kutatók közé tartozik.

Latogatok.hu

2 COMMENTS

  1. Igen, lehet emlékezni egészen kicsi korra, mert nekem van olyan emlékem, -talán másfél éves lehettem – hogy ülök a babakocsiban, kék-fehér mintás pokróccal vagyok betakarva, mert nem süt a nap, és nincs nagy meleg. A babakocsit a kocsiúton tolják felfelé az utcánkban, hiszen akkor még talán két-három autó mehetett fel azon. A kocsi nagyon döcögött, mert apró kockakövekkel lerakott út volt. A város parkjába indultak velem. Nem UFO-s emlék, de nagyon korai.