Home Földönkívüliek Amerika első UFO észlelése

Amerika első UFO észlelése

0

1639 március 1-én John Winthrop kinyitotta a naplóját, hogy feljegyzéseket készítsen a puritánok győzelméről és dícsőségéről, amely új életet hozott Amerikába. Azonban John Wnthrop, aki Massachusetts állam kormányzója volt, nem csak a politikai eseményeket vetette papírra: valami olyasmiről is írt, ami hosszú évtizedeken át éles vitákat váltott ki az angol telepesek körében.

Winthrop szerint egy James Everell nevű férfi két másik társával együtt pár héttel korábban ugyanebben az évben a Muddy River nevű folyón haladtak csónakukkal. A Muddy River a Charles River folyóba torkollik és egy mocsaras területen folyik keresztül. Ahogy a három férfi haladt a folyón, hatalmas fényt láttak az égen. Amikor a tárgy fellobbanó fényként ragyogott az égen, amikor pedig repült, “hattyú alakját vetette fel”.

A férfiak három órán keresztül beszéltek a jelenségről. A tárgy olyan gyors volt, akár a nyíl és oda-vissza száguldott a csónakuk és Charlestown között, amely mintegy 3 km messze volt. Winthrop szerint ugyanakkor nem csak ők, hanem további szavahihető személyek is látták a jelenséget.

Itt azonban még nem ért véget a történet. Miután a tárgy elillant, a három férfi 2 km-el arrébb találta magát, a folyó sodrásában. Arra a kérdésre, hogy hogyan kerültek oda, nem tudtak válaszolni mert nem emlékeztek semmire. Nem volt emlékük arról, hogy az áramlat ellen eveztek volna; persze elképzelhető, hogy egy ellenáramlat vagy szél alakult ki, amely aztán odavitte őket, de erről nem volt tudomásuk.

Néhány UFO kutató szerint, mint Jacques Valee vagy Chris Aubeck, UFO eltérítésről lehetett szó. Egyesek szerint a jelenség egy ignis fatuus lehetett. Mocsarakban néha szerves anyagok bomlása során gáz keletkezik, amely fényjelenség kíséretében láthatóvá válik. Ezt  magyarázatot azonban cáfolja az a tény, hogy a fény nem emelkedett fel a mocsárból.

An odd sight returned to the skies of Boston five years later, according to another entry in Winthrop’s diary dated January 18, 1644. “About midnight, three men, coming in a boat to Boston, saw two lights arise out of the water near the north point of the town cove, in form like a man, and went at a small distance to the town, and so to the south point, and there vanished away.”Egy héttel később Winthrop egy másik jelenségről ír, amely a Bostoni Kikötő felett történt. A fény igen változatos alakzatokat vetett fel és többen látták a jelenséget. Nem csak fényt lehetett hallani, egy hang is kísérte a jelenséget, amely a következőt mondta: “Fiú! Távozz innen! Távozz innen!”. A hangot Dorchesterben is hallották. 14 nap múlva ugyanezt – az általa rettenetesnek leírt – hangot ismét lehetett hallani, Nottles Island környékén.

John Winthropnak azonban volt magyarázata a jelenségre, még ha nem is túlzottan földhözragadt is: a kormányzó megjegyezte, hogy korábban egy John Chaddock kapitány által üzemeltetett hajó a közelben felrobbant miután egy tengerész véletlenül puskaport gyújtott meg a fedélzeten. A kapitány ugyan nem volt akkor a fedélzeten, de a robbanás megölt öt tagot a legénységből. A mentőegység megtalálta a testeket, kivéve azét a férfiét, aki a robbanást okozta. Ezt a férfit korábban gyilkossággal gyanúsították és azt mondták róla, hogy a gonosz megszállta a testét, a hang pedig a tengerészeké volt, akik riadtan kiabáltak a férfira.

History | paranormal.hu | Patricia Alexandre képe a Pixabay -en