Az angol antropológia úttörője. Sir Edward Tylor (1832?1917) a latin anima, ?lélek” szó után ?animizmusnak” nevezte el a mágikus és vallási gondolkodás legkorábbi szakaszát. Tylor szerint ebben a korban már olyannyira általános érvényű volt a szellemi világ létébe vetett hit, hogy a prehisztorikus ember nem csupán a saját, hanem az állatok és növények lelkében is hitt.
Lehetett lelkük a köveknek, a fegyvereknek, az élelemnek és az ékszereknek, az emberi lélek pedig megszállhatta és birtokába vehette akár egy másik ember, akár egy állat vagy tárgy testet. Tylor úgy vélte, az animizmus az álmokból ered, amelyek azt a látszatot keltik, hogy az ember a testén kívül, attól függetlenül is létezhet. Egyes őshonos népek ma is ugyanazt a szót használják az ?árnyak”, ?szellemek” és ?kísértetek” leírására, ami az ember kettős lényébe vetett hitet tükrözi. Az algonkinok például otahcsuknak, azaz ?árnyéknak” nevezik az emberi lelket, a kicse-maják natubnak hívják az ?árnyat” vagy ?lelket”, a zuluk pedig a tunzi szóval írnak te minden árnyat, szellemet vagy kísértetet.
Tylor úgy vélte, a prehisztorikus ember felfogásában az egyénnek két énje volt: az élet szelleme és a fantom. Szerinte mindebből logikusan következik az a gondolat, hogy a testet elhagyván e szellemi lények különféle túlvilági utazásokra kelhetnek. E nézet első bizonyítékait azon temetési rítusok nyomaiban találjuk meg, amelyek során szolgákat áldoztak fel, hogy azok a halál után is uraik rendelkezésére állhassanak, ezzel is állandósítva az evilági társadalmi rendet. Tylor azt vallotta, hogy a törzsi népek (illetve ahogyan kissé lekezelően nevezte őket, a ?vademberek és ?kezdetleges fajok”) viselkedésében ma is ugyanez az animizmus jui kifejezésre. Ezek a népek a szellemi lényekbe vetett hit révén képesek beszédbe elegyedni a vadállatokkal, a bocsánatukért esedeznek, mielőtt zsákmányul ejtik őket, s úgy tartják, az állat lelke korábbi élete során egy ember ? minden bizonnyal egy elhunyt barát vagy ősatya ? testében lakozott.
Jóllehet Tylor elképzeléseit ma is nagyra tartják, a tudományos életben több bírálója is akadt. A kiváló francia szociológus, Emilé Durkheim (1858?1917), aki hosszasan kutatta a különféle kulturális típusokat, úgy tartotta, hogy az emberi tár-s adatom legkorábbi tormáját jellegtelen hordák alkották. Később a hordákból klánok formálódtak, amelyeket Dnrkheim szerint még a családi szálaknál is alapvetőbb kötelékek tartottak össze. Durkheim nem osztotta Tylor pszichologizáló nézetét, miszerint a mágikus-vallásos gondolkodás eredete az álmokban keresendő. Az ő meglátása szerint a klán azért volt szent, mert ezt tekintették a legalapvetőbb társadalmi egységnek, amely mindent magában foglalt, és az egyénnél magasabb rendű valóságot képviselt. Rámutatott arra is, hogy amiket a klánok totemállatokkal különböztették meg magukat, ezeket a szimbólumokat sokkal nagyobb tisztelettel övezték, mint magukat az állatokat. Elméletének alátámasztására Durkbeim a ma élő törzsi népek legalaposabban tanulmányozott csoportja, az ausztrál őslakók körében keresett bizonyítékot.
Durkheim szerint a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató ausztrál őslakosok körében a totemállat vagy totemnövény nem csupán a klán azonosítására szolgált, hanem a rokoni kapcsolatok megállapítására is, hiszen a klán tagjai mind rokoni viszonyban álltak egymással. Durkheim azt is megfigyelte, hogy egyes közép-ausztráliai törzsek ? például az arunták vagy arandák ? olyan rituális, a klán által szentként tisztelt tárgyakat, úgynevezett csurungái vagy aunngái őriztek, amelyek nevét soha nem árulták el idegeneknek.