Home A múlt rejtélyei Atlantisz nyomai

Atlantisz nyomai

0

A legendás Atlantiszt már régóta sokan próbálják megtalálni annak ellenére, hogy még az is kérdéses, létezett-e.

A görög filozófus, Platón szerint a sziget nagyobb volt mint Líbia és Ázsia együttesen. Platón természetesen nem ismerte pontosan Ázsia méreteit, az arányokat képletesen kell elképzelnünk. Mondta ezt időszámításunk előtt 360-ban. Állítása szerint a város Herkules Oszlopai előtt helyezkedett el, mely a mai Giblaltári Szorosnak felel meg. A kutatások szerint ezt a területet öntötte el tengervíz Krisztus előtt 9000-ben. Plátón elbeszélései alapján sokan keresték már Atlantisz a századok alatt, de még senki sem erősítette meg teljes bizonyossággal, hogy hol lehetett pontosan az egykori város.

Platón beszámolt arról is, hogy ezt a vidéket termékeny gazdagság jellemezte, ahol egy magasan fejlett társadalom élt. Aztán jött egy nap, amikor földrengések és áradások kíséretében teljesen eltűnt a hely a Föld színéről.

Az utóbbi évtizedekben talán a modern technológia adhat némi reményt arra, hogy rábukkanjunk valamire.

Így történt ez 2009 februárjában, amikor internet használók egykori város szerkezetét vélték látni Afrika partjai közelében az Atlanti Óceánon. Sokan úgy vélekedtek, hogy megtalálhatták azt a helyet, melyről egykor Plato, a híres görög filozófus is beszélt.

A Google válaszolva a felfedezésre ugyanakkor azt közölte, hogy a kérdéses terület különös alakzatai csupán a szonáradatok feldolgozása során keletkezett anomália. A vonalak csupán az adatgyűjtést végző hajó nyomvonalai.

A jelenség talán nem is olyan bonyolult: hullámok, mint a napfény, lézer vagy elektromásgneses sugárzások nem tudnak olyan messzire eljutni a víz felszíne alá ellenben a hanggal, ami képes lemenni egészen a tengerfenékig. Abból, hogy mennyi idő telik el aközött, hogy a hang lemegy, majd visszajut a hajóra, le ehet mérni, mekkora a víz mélysége. Csakhogy a hangról meg tudjuk, hogy lassan terjed, így az oda-vissza terjedés folyamatosan a térképen nyomot hagy, követve a hajó útját. A Google Maps térképein sok ilyet találunk.

2009-ben többen feltették a kérdést, hogy vajon Dél-Spanyolországban van elrejtve Atlantisz maradványa? Akkor ugyanis úgy vélték, hogy az egykori misztikus Atlantisz városát rejtheti egy akkoriban felfedezett terület.  Egy nemzetközi kutatócsoport Richard Freund, a Hartfordi Egyetem professzorának vezetésével úgy hitte, hogy megtalálták az elveszett szigetet, melyet egy özönvíz által elsüllyedt területnek gondolnak.

Richard Freund szerint a legendás Atlantisszal cunami végezhetett, amely akkora erejű volt, hogy egyszerre söpörte a föld alá ezt a hatalmas régiót.. Kissé nehéz ezt elképzelni, a professzor és csapata azonban próbálja megérteni ennek folyamatát.

A feltárások 2009-ben kezdődtek egy műholdkép alapján, melyen egy egykori város maradványai látszottak egy dél-spanyolországi mocsaras vidéken.

A radarképek, a digitális topográfia és a műholdképek alapján Freund csapata úgy vélte, hogy Atlantisz a mostani Dona Ana Parkban helyezkedik el. Mindezt az is alátámasztja, hogy szokatlanok az itt található felszíni alakzatok.

A professzor szerint emberi kéz alkotta épületekről van szó, melynek maradványai fennmaradtak a természeti katasztrófa után is. Úgy tartotta, hogy a környéken körülbelül száz emlékhely van, melyet az egykori lakosok létesíthettek az elpusztult városra való megemlékezés céljából.

A környékbeli kutatások azonban nem támasztották alá egyértelműen, hogy valóban Atlantiszról van-e szó. Mindenesetre Atlantisz dél-spanyolországi feltételezett elhelyezkedése egybecseng azokkal az ókori legendákkal, melyek erről a mesés birodalomról szólnak. Több kutató is megerősíti, hogy valahol az Atlanti Óceán keleti oldalán kell keresgélnünk. Ez a terület éppen ebben a régióban fekszik. Ez jócskán megkönnyíti a helyzetet mintha a tenger alatt kellene keresgélnünk. Egy tengeri expedíció évtizedeket venne igénybe.

Amennyiben valóban sikerül egyszer Atlantiszt megtalálni, az lehet akár az évezred addigi legnagyobb felfedezése. Ebben az esetben egy sor régészeti munka és ásatás következne, hogy újra a felszínre kerüljön az egykori város. Csak gondoljunk bele, mi mindent találhatnánk ott? Feljegyzések, szobrok, írásos leletek, kulturális emlékek mesélnének erről a letűnt történelmi korról. Olyan eseményeket tudhatnánk meg, melyek akár alapjaiban véve írhatnák át történelmünket. Atlantisz felfedezése kiszámíthatatlan következményekkel járna társadalmunkra nézve. Elképzelhető, hogy ismeretlen technológiák nyomaira bukkannánk. Egyes elméletek szerint ugyanis az atlantisziak rendkívül magasan fejlett civilizáció volt. Bebizonyosodna az is, volt-e az atlantisziaknak kapcsolatuk földönkívüliekkel, melyet több elmélet is állít.

Talán többet megtudhatnánk arról, honnan jöttünk és hová tartunk. Talán megtudhatnánk mi az emberiség célja. Megtudhatnánk, mi vezetett Atlantisz tragédiájához és hogy hogyan kerülje el az emberiség hogy nehogy újra egy hasonló hibába essen.

Mindez azonban még hátravan. Ha találunk is nyomokat, a kutatóknak először teljes bizonyossággal meg kell állapítaniuk, hogy biztosan a kérdéses birodalomról van-e szó. Az ásatások csak ekkor indulhatnak meg igazán. Ehhez azonban rengeteg munkára van még szükség.

2018 áprilisában viszont egy Youtube használó állította, hogy megtalálta Atlantiszt. Az általa készített videóban azt magyarázta, hogy az óceán fenekén lévő különös struktúra nem lehet természetes. A felfedezés 4500 méteres mélységben fekszik Afrika partjai mentén. A felhasználó szerint a struktúra igen furcsa geometriai alakzatot mutat.

A kommentelők észrevétele pedig az volt, hogy a kérdéses alakzat körülbelül akkora lehet, mint Wales. A probléma azonban ezzel a felfedezéssel az, hogy Plato leírásában Atlantisz körkörös szerkezetű, nem pedig párhuzamos vonalakból áll, mint ez a felfedezés. Ráadásul, ez a hely nem esik olyan messze a 2009 februárjában felfedezett vonalaktól. A Google itt is kijelentette, hogy csupán hajók térképezési nyomvonala látható a képeken.

2018 szeptemberében szintén találtak valamit, ezúttal Amerika partjai mentén. A felvételeken piramisok láthatók mélyen az óceán fenekén.

Egy Marcelo Irazusta nevű internet felhasználó Kalifornia partjait vizsgálta a Google alkalmazásokkal, amikor észrevett valamit a víz felszíne alatt. Ekkor úgy döntött, hogy benéz a felszín alá is, ahol több különös kő és sziklaformát fedezett fel. A felhasználó szerint több tucat piramist lehet felfedezni Amerika partvonala mentén, melyek olyan, mintha tudatos elrendezést mutatnának.

Lehet, hogy ismét a Google Earth egy technikai problémájával szembesülünk? Vagy a NASA rejteget valamit? Vagy valóban Atlantisz maradványait láthatjuk?

Úgy tűnik, hogy az óceánok sok titkot rejtenek még, így sok felfedeznivaló van előttünk. Egy nap pedig talán találunk valamit, ami kétségtelenül bizonyítja, hogy a legendás Atlantisz létezett.

ArtTower képe a Pixabay -en.