Author Archives: admin

3 millióért adták el a texasi szellemvárost

Eladtak egy kis, lakatlan várost Texasban az eBay nevű aukciós portálon valamivel több mint 3 millió dollárért. A városka San Antoniotól 60 mérföldnyire fekszik, van ott iskola, kocsma, mulató is a BBCNews szerint, csak természetesen használaton kívül. Az Albert nevű város egy ingatlanügynök tulajdonában volt eddig, az új vevőről pedig azt lehet tudni, hogy olasz.

Megnyitnák az amerikai UFO-aktákat

Egy egykori pilótákból, magasrangú katonatisztekből és kormányzati tisztviselőkből álló csoport felszólította az Egyesült Államok kormányzatát, hogy nyissák meg és tegyék kutathatóvá az UFO-észlelések archívumát. A most létrejött testület viszont azt állítja, hogy ezeket igenis komolyan kéne venni, mert olyan nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, amely fölött nem lehet elsiklani.A Légierő igen elutasító a kéréssel szemben: szerintük ugyanis […]

A gombakörök néha maguktól is létrejönnek

Nemcsak a gabonatáblák, hanem bizonyos gombafélék is formálnak titokzatos köröket a talajon. És ehhez ufókra, és/vagy tréfás kedvű emberekre sincs szükség. Ma már a kutatók rájöttek: a különleges köröket az okozza, hogy a szabadban a gomba fonalai minden irányban egyformán terjeszkednek és a gomba maga a széleken bújik ki, ahol a legtöbb a tápanyag. Így […]

Az amerikai UFO-akták megnyitását követelik

Egy korábbi pilótákból és kormányhivatalnokokból álló csoport felszólította az Egyesült Államok kormányát, hogy újítsa fel a nyomozást az állítólagos UFO-észlelésekkel kapcsolatban. A BBC értesülései szerint az adatokat gyűjtő Project Blue Book nevű műveletet az amerikai légierő, a U.S. Air Force a hatvanas évek végén zárták le. A mostani kezdeményezés egy olyan csoporthoz köthető, amelynek tagjai […]

Az UFO-k dönthetik el az amerikai elnökválasztást?

Úgy tűnik, az Egyesült Államokban az elnökválasztási kampány hevében sokakat nem az iraki kérdés vagy a korrupciós ügyek érdekelnek a leginkább. Vannak, akik számára a legfontosabb kérdés a 2008-as voksolás előtt, hogy a jelöltek vajon hisznek-e az UFO-k létezésében és a kormány vajon milyen összeesküvést sző létezésük elleplezésére. Az UFO-kérdés sokakat érdekel a tengerentúlon. Ezt […]

Szellemes amerikaiak

Minden harmadik amerikai hisz a szellemekben egy közvélemény-kutatás szerint, amely az október 31-i Halloween ünnep alkalmából készült. A kóbor szellemek éjszakája előtt négy nappal közzétett felmérés alapján az amerikaiak 34 százaléka gondolja úgy, hogy léteznek szellemek, és ugyanennyien hisznek az ufókban. Az érzékfeletti észlelések, hétköznapi néven látomások valódiságában ennél is többen hisznek: 48 százalék, csaknem […]

Vérfagyasztó fantomhinta tartja izgalomban a játszóteret

Csodájára járnak egy argentin kisvárosban az egyik játszótér hintájának. Az ülőkén nem ül senki, mégis mozog, mintha valaki vagy valami hajtaná. A tudományos magyarázat egyelőre késik. Gyorsan bejárta a bulvármédiát az argentínai hír: maguktól lengenek egy játszótéren a hinták. A csodának, paranormálisnak, de legalábbis különösnek tartott jelenség Fermat városának egyik játszóterén kezdődött körülbelül négy hónappal […]

Angol égre angol UFO

Ha meghalljuk a “repülő csészealj” kifejezést akkor vagy az 50-es évek B-kategóriás filmjei ugranak be, vagy az UFO-fanatikusok agyszüleményei. Egy angol cég a valóság térnyerése érdekében bemutatott egy robot légijárművet, ami mind külalakját, mind viselkedését tekintve a sci-fik közkedvelt elemére hasonlít. A korong alakú jármű bármilyen felszínről képes függőleges felszállást végrehajtani, ugyanez igaz a leszállásra […]

Földönkívüliek után kutatnak

Kaliforniai tudósok nagyszabású projekt keretében kezdtek módszeresen értelmes élet jelei után kutatni a világmindenségben. Kalifornia amerikai szövetségi állam északi részében helyi idő szerint csütörtökön az Allen Telescope Array (ATA) 42 rádióteleszkópja hozzálátott tudományos adatok gyűjtéséhez a világmindenség legtávolabbi sarkaiból. A Montain View székhelyű Értelmes élet jelei után kutató intézet (SETI) és a kaliforniai Berkeley Egyetem […]

A nagy visszatérés: ismét rendeznek ufó-konferenciát

Az 1990-es években a hazai ufókutatás fellegvárának számító Debrecenben többször is rendeztek témába vágó konferenciákat. Mint arról a Magyar Ufókutató Szövetség elnöke, Linszter Árpád, a debreceni székhelyű Hufon kutatóhálózat vezetője egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta: most látták elérkezettnek az időt, hogy “a föld alól felszínre jöjjenek”. Az elnök szerint ugyanis a rendszerváltás előtt a hatalom, az […]

Rejtélyes ufótámadás egy birkanyáj ellen?

Egyetlen éj alatt megzöldült egy teljes birkanyáj Romániában, és a földönkívüli külcsínű juhok csodájára járnak a környékbeliek – adta hírül a román sajtó. A mintegy 250 birkát állatorvos is megvizsgálta és gyapjuk alapján arra jutott, hogy nem “juhfók”, azaz nem idegen galaxisból érkezve cserélődtek ki földi juhokra, hanem meszes oldat okozta “kizöldülésüket”. A gazda el […]

UFO Világkongresszus 3

A III. UFO Világkongresszus az egykori inka birodalom fővárosában, a perui Cuscóban kerül megrendezésre, október 3. és 5. között. A “Divina Revelación Alpha y Omega” csoport tájékoztatása szerint a nemzetközi találkozón többek között angol, orosz, argentin és costa ricai szakértők vesznek részt. “A földönkívüliek a mi idősebb testvéreink. Azt üzenték azokkal az emberekkel, akikkel találkoztak, […]

Megfejtették a Perui meteorit titkát

Az első tudósítások között akadtak olyanok, amelyek az X-akták egy újabb epizódjának nevezték a Peruban történteket, azóta azonban a tudósok a becsapódott meteorit körüli rejtélyekre részben magyarázatot találtak. A krátert felkereső helyiek fejfájásra, hányingerre panaszkodtak. Több mint egy hete a Titicaca-tó közelében, a perui fővárostól több mint ezer kilométerre délre elhelyezkedő Carancas falu lakói előbb […]

Szellemek, élőhalottak, rémek – Párizsban komoly tudósok erednek a nyomukba

Ön találkozott már szellemekkel, halottakkal, voltak víziói? Párizsban már nem néznék bolondnak – tudományos módszerekkel vizsgálnák a tapasztalatait. Franciaországban túlléptek azon, hogy elmebetegnek nézzék, aki a mindennapi emberétől eltérő érzékeléssel rendelkezik. Nemrég megnyitotta kapuit a Természetfeletti Élmények Kutatóintézete, mely céljául azt tűzte ki, hogy a természetfelettit vizsgálja – komoly tudományos módszerekkel. Elvárják ide mindazokat, akiknek […]

Fura betegséget hagyott maga után egy meteorit

Fejfájásra és hányásra panaszkodnak annak a perui falunak a lakói, amelynek közelében meteorit csapódott a földbe szombaton – jelentették be Limában kedden. A rendőrség tájékoztatása szerint a becsapódás helyszínére veszényelt hét rendőr is hasonló tünetekre panaszkodott, a hat méter mély és húsz méter átmérőjű kráter átvizsgálása után kórházba kerültek. A falu lakói először azt hitték, […]