– Próbáltam nyugtatni ?ket, hogy biztos csak egy helikopter vagy egy repül?gép, de mivel ragaszkodtak hozzá, hogy ilyenhez még csak hasonlót sem láttak soha, úgy döntöttem, eléjük megyek és bebizonyítom, hogy tévednek, úgyhogy rögtön fogtam a kamerámat és elindultam – írja az édesanya, aki saját állítása szerint mindig is szkeptikus volt az UFO-k létezését illet?en. – Vezetés közben levágtam az utat, hogy gyorsabban odaérjek hozzájuk és amikor már közel jártam hozzájuk, hirtelen megláttam azt az er?s fényt, amint ott lebegett két istálló között az égen – mesélte tovább az édesanya.
Ekkor rögtön a kamerájáért nyúlt, ám hiába kapcsolta be, az egyszer?en nem akart m?ködni, mintha nem is kapott volna áramot. Ekkor az UFO hirtelen alább, elmondása szerint alig valamivel a n? kocsija fölé ereszkedett és ott lebegett. Újra megpróbálta elindítani kameráját, ezúttal sikerrel, ám a szemét közben folyamatosan a furcsa jelenségen tartotta. Állítása szerint közben végig halk zajt lehetett hallani fel?le. – Alig hallottam a hangját, de az olyan volt, mint amikor egy autó motorja alapjáraton búg – fogalmazott a szemtanú.
– Az objektum fénye nagyon világos volt, a mérete pedig az én Nissan Versa típusú autómnak körülbelül a duplája.Az édesanya ezután a telefonjával videóra akarta venni a jelenséget, de miután felemelte, döbbenten látta, hogy szétesett a kijelz? képe. Néhány másodperc múltán azonban megjavult, ám ekkor már inkább segítséget kért rajta:
– Visszaültem a kocsiba, és elindultam a lányom édesapjáért. Út közben felhívtam és arra kértem, hogy jöjjön ki.
Miután beszállt, együtt kezdték el keresni az UFO-t.
– Amikor újra megtaláltuk az égen, elkezdtük az autóval követni. A hosszú utakon át tartó kocsikázás alatt igyekeztünk olyan közel kerülni hozzá, amennyire csak lehet. Megpróbáltuk videóra is venni, de sajnos annyira rázkódott a kamera, hogy nem sikerült használható képet csinálni róla – zárta beszámolóját az észlel?.
Hol az “alábbi fotó” ?
Nem vagyok szkeptikus, s?t! De számomra túl sok véletlent tartalmaz ez a történet!
így van, melyik az alábbi fotó? :DDD
Itt megtalálható a fotó: -link-