Bill Ryan újságíró videós előadásának szöveges átirata
Bill Ryan vagyok a Project Camelot-tól és Project Avalon-tól és a mai dátum 2010. Február 16.
Ez a videóbemutató egy kicsit szokatlan, mert én mondom el, vagyis én értelmezem az általam hallottakat. Az interjúalany, egy nagyon fontos tanú, nem régen, pár héttel ezelőtt keresett meg minket a Project Camelot-nál.
Ahogy a legtöbb tanú, ő sem szeretné felfedni kilétét, de belegyezett abba, hogy átírjuk a hanganyagot. Tehát az interjút írott formában olvashatják:[Az Angol-Szász Misszió: Tanú Audiointerjú], ezt együtt tesszük közzé a videóval, mert fontos, hogy olvasni is lehessen miközben az én interpretációmat hallják.
Ahogy jobban belemerülünk, meg fogják pontosan érteni miért fontos, hogy minden információt megkapjanak és kiértékeljenek.
Nos, ez a személy egy Brit állampolgár. Az Angol hadseregben dolgozott évekig, majd miután otthagyta a katonaságot London Városába került, egy elég magas beosztásba, egy elismert beosztásba, London Városában.
Azok számára akik nem ismerik London Városát: London Városa olyan, mint egy külön tartomány, a pénzügyi szektor London szívében. Sokan picit úgy tekintenek rá, mint a Vatikánra. Nagyon régi, nagyon ókori. A pénzügyi rendszer szíve, nem csak az Egyesült Királyságé de talán az egész világé.
Sok kutató úgy gondolja, hogy nagy valószínűséggel London Városa dönt az Amerikai pénzügyi rendszerről is. Ők tartják kézben a Federal Reservet, a Bank for International Settlements – és nagyon sok fontos dolgot, ami történik. Ez a pénzügyi világ idegközpontja. És nagyon Szabadkőműves, nagyon régi, nagyon hagyománytisztelő.
Az emberünk jelen volt több rangidős Szabadkőműves találkozón, és habár ebből több is érdekes volt, ezek rutinszerűen zajlottak London Városában – itt beszélték meg a pénzügyi dolgokat, és így tovább.
Történt, hogy 2005 Júniusban elment egy másik találkozóra, amiről azt hitte, szintén rutinszerű összejövetel lesz. De valójában ez valami nagyon furcsa volt – és ezt mindjárt az elején észrevette.
Tulajdonképpen ebben az interjúban, aminek az átirata megvan nekünk [Az Angol-Szász Misszió: Tanú Audiointerjú], látni fogják, azt mondja, hogy az volt a benyomása hogy csak véletlenül került oda. Nem igen kellett volna ott lennie, nem tudta, hogy mi történik, és így nem is tudott belefolyni a témába. Úgy érezte magát egy kicsit, mint egy légy a falon. Csak hallgatta, hogy mi történik, és az elején nem is értette, hogy miről van szó.
Most, mindenki ott Szabadkőműves volt. Magas rangú Szabadkőművesek. Olyan 25 vagy 30 ember lehetett ott, beleértve magas pozícióban lévő politikusokat, akiket a legtöbb ember az Egyesült Királyságban név szerint megismernének. Én nem tudom, hogy kik voltak. Ő nem mondott neveket, én meg nem kérdeztem meg. De azt mondta: Ezek jól ismert nevek.
Ott volt a rendőrfőnök, az Egyház képviselői is, a hadi erőktől is jelen voltak – 25 vagy 30 ember.
És ahogy hallgatta az ott vitatott történetet… ez egy nem hivatalos, kötetlen találkozó volt. Nem egy nagy asztal körül ültek, jegyzetekkel, meg vizespoharakkal, meg beszédidővel, meg napirenddel, meg üléselnökkel. Csak emberek egy szobában akik ezekről a dolgokról beszélgettek.
Amiről beszélgettek, az egy terv volt, ami egyértelműen már régen lett megalkotva. És most arról beszélgettek, nos, a terv kivitelezését tárgyalták. Arról beszéltek hogyan mennek a dolgok, hogy időben történnek-e, vagy sem.
Például, csak egy ízelítőt ebből, a problémákat vitatták meg, amik előjöttek a terv kivitelezésében, és ahogy ez a kis bemutatóm folytatódik, rá fognak jönni milyen tervről van szó. Körülbelül úgy fogom ezt feltárni, ahogy a tanúnak lett feltárva és ahogy ő is elmondta nekem – részenként, lépésről lépésre.
Az első dolog, amiről beszélni hallotta őket az volt, hogy úgy néz ki, mintha Izrael nem készülne arra, hogy megtámadja Iránt mostanában. Ez egy probléma volt.
Már 2005 Júniusban is nyilvánvalóan azon aggódtak, hogy azok az események amiket egy amolyan idővonal alapján terveztek, azok nem menetrend szerint következtek be, és ez gondot jelentett nekik.
Szóval ez mindjárt megragadta a figyelmét, mert még soha nem volt jelen olyan találkozón, ahol ilyen dolgokról volt szó.
Aztán Kínáról beszéltek, hogy milyen hatalmas lett Kína hirtelen, pénzügyi meg hadi szempontból is és, hogy a Japánok sem teszik azt amit tenniük kellene, vagyis nem szabotálják Kína pénzügyi helyzetét. Ezt nem tették meg, és ez szintén probléma volt, mert Kína túl erőssé kezdett válni, túl gyorsan.
Más dolgokról is tárgyaltak, mint például a tervezett pénzügyi összeomlásról, a javak összevonásáról – mindenről, amit mindannyian bekövetkezni láttunk 2008 Októberében. Ezt ők már régen eltervezték, és utaltak rá ezen a találkozón 2005 Júniusban. Szóval ez mind egy terv végrehajtása volt.
Eléggé megdöbbent, minél többet hallott, és amikor rájött, hogy igazából miről is van szó, már megrémült.
Az egyik oka annak, hogy ezt a videóbemutatót csinálom most, az az, hogy elvegyem az élét a leírtaknak és, hogy értelmezzem egy kicsit, mivel ezek megdöbbentő információk. Azt is el szeretném érni, hogy külön válasszuk azt, amiről azért számolt be, mert a saját fülével hallotta és azt, ami az ő spekulációja, illetve az én spekulációm arról, hogy mindez hogyan áll össze.
Ez nagyon fontos információ. Tudnunk kell ezekről a dolgokról, még akkor is ha nem úgy tűnik, hogy időben megvalósulnak – ÉN NEM HISZEM, HOGY EZ MEG FOG TÖRTÉNNI. Azt gondolom, hogy van itt egy csomó őrült ember, akik nagyon elszántak, hogy csináljanak valamit, és nagyon siettek – és ezt fontos megérteni – igyekeztek elindítani ezt az eseménysorozatot.
Nos, amit ő leírt, az ennek a tervnek a kronológiája.
Úgy kezdődik, hogy Izrael megtámadja Iránt. Nos, ez még nem történt meg. Voltak rá számos jelek, hogy bizonyos erők próbálják ezt kiforszírozni. Csak nézni kell az utolsó két év híreit, hogy rájöjjünk arra, hogy a nyilvánosságot felkészítik az ilyenfajta csapás indoklására. Iránt úgy tüntetnek fel, mint rossz fiúkat, akik megérdemlik, hogy valami történjen velük, és így tovább.
Most, ez lesz annak a kezdete, ami olyan mint a nyitás egy nagy sakkjátékban. A terv az, hogy Iránt, vagy Kínát provokálják a visszacsapásra. A mi emberünk, az informátorunk, a hadseregben szolgált, és meg van győződve arról – habár ez soha nem került nyilvánosságra, és ez nem köztudott információ – hogy Irán rendelkezik nukleáris fegyverekkel. Úgy véli titokban kapta őket Kínától.
És mindez szándékos, mivel ezek az irányítóerők megengedték, hogy Iránnak nukleáris fegyverei legyenek, mert azt akarják, hogy használják is. A terv az, hogy vagy Irán, vagy Kína visszatámadjon, miután Iránt megtámadják egy nukleáris fegyverrel.
Ezen a ponton, egy korlátozott nukleáris háború tör ki a Közép Keleten, majd tűzszünetet kötnek.
Ezeket a terveket hallotta ott a találkozón. Ezt koreografálták. Olyan, mint egy film forgatókönyve. Pontosan ezt akarják, hogy történjen.
És eközben, a másik dolog amit már állítanak fel ezért… és sokan azok közül, akik ezt nézik, tudni fogják, hogy ezt a színfalak mögött már állítják fel. Nagyon sok információnk van erről egy pár kiváló kutatótól, sok országból, akik minderről beszámolnak az interneten, hogy úgy állítják össze a dolgokat sok Nyugati országban, hogy a lakosság kemény ellenőrzés alá kerüljön: statárium, nagyobb hatáskörök olyan közbiztonsági erőknek, akik nem csak a hadsereg meg a rendőrség.
Az Egyesült Királyságban például, a forrásunk azt mondta tudja, biztos tényekre alapozva személyesen tudja, hogy nagyon sok magánvédelemben dolgozónak növelik a hatáskörüket úgy, hogy letartóztatásokat tudjanak végrehajtani, őrizetbe vehessenek embereket, utcai lázadásokat tudjanak kezelni. És itt csak egyszerű magánvédelemben dolgozókról van szó, olyan emberek, akik parkolási büntetéseket osztanak az utcán. Az ő hatáskörük is ugyanúgy növelve van.
És tavaly Obama Elnököt arról halhattuk beszélni, hogy egy amolyan Nemzeti Gárdát akar létrehozni otthon Amerikában, ami készen állna kezelni az ilyen helyzeteket. Nagyon sok jel arra utal, hogy ezt tervezik.
És ennek az őrült forgatókönyvnek a leforgásával, amiben az a szándék, hogy a Közép-Keleten egy korlátozott nukleáris tűzváltás robbanjon ki, azt akarják elérni, hogy miközben a világ rémülve figyel minderre, követelni fogják a kormányaiktól, hogy az utazásokat, a kommunikációt, azokat az embereket, akik gyülekeznek, azokat az embereket, akik az utcán tiltakoznak, mind kemény ellenőrzés alá vessék.
Biztosra akarnak menni, hogy nem lesznek őrült öngyilkos merénylők a repülőgépeken, vagy a bevásárlóközpontokban – meg akarnak majd erről győződni. És mivel ezzel az embereket félelembe kergetik majd, ők kérni, követelni és ragaszkodni fognak kemény ellenőrzésekhez a kormányaiktól, ami indokolt is lesz. És ekkor lesz bevezetve a statárium minden Nyugati országban. Indoklásnak szánják ezt.
Mindez csupán valaminek a kezdete, mivel ez a történet sokkal nagyobb, és eléggé rémisztő.
Ha ezt nézve Ön egy picit megdöbbent, nos, így éreztem én is magam, amikor meghallottam ezeket az információkat, és így érezte a forrásunk is magát, amikor ő hallotta ezeket az információkat azon a találkozón – mivel ez csak a kezdet.
Most, a tűzszünet ideje alatt, mindenki meg van döbbenve, mindenki fél, mindenki nagyon rémült, hogy ez hogyan fog folytatódni. A lakosság mindenféle kemény ellenőrzések alatt van mindenhol.
És akkor a következő lépés ebben a sakkjátékban amit játszanak az lesz, hogy biológiai fegyvereket engednek szabadon Kínára. Hallotta, ahogy erről is beszéltek azon a találkozón.
Egy influenzaszerű vírust fognak szabadon engedni, ami genetikailag veszi célba a Kínai lakosságot. Fajilag a Kínai emberek ellen lesz célozva. Úgy van megtervezve, hogy futótűzként terjedjen és, hogy nagy számban tegye el láb alól a Kínai embereket. És ezek az emberek a találkozón NEVETTEK erről.
Azt mondták: Kína náthát fog kapni. Ezeket a szavakat használták: Kína náthát fog kapni. És röhögtek azon, hogy ezek a biológiai fegyverek pusztítást fognak végezni a Kínai lakosságban.
Ezután, az ami ténylegesen már valamifajta pestis lesz, valóban világszerte terjedni fog, Nyugatra is. A forrásunk nem volt benne biztos, hogy ez egy Kínai visszacsapás lesz-e, vagy ez a dolog csak úgy terjedni kezd majd az egész világban olyan módon, ahogy ez várható is lenne, akár fajilag célzott, akár nem. Ezek a dolgok valójában mutálódnak.
Szóval most egy olyan helyzettel állunk szemben, hogy a Közép Keleten ott volt ez a korlátozott nukleáris háború; ott egy járvány, ami ténylegesen végigsöpör a világon és ténylegesen öli az embereket, nagyon látványosan; és ott van ez a diktatórikus katonai tilalom a Nyugati világ összes kormányaiban, mivel mindenki pánikba esik majd mind emiatt.
És akkor, mondta, akkor kezdődik az igazi háború – valami, amit indokoltan a Harmadik Világháborúnak neveznénk, egy sokkal nagyobb nukleáris tűzváltással.
Ezen a ponton megkérdeztem tőle: Ez csupán a lakosság csökkentéséről szól? Miről szól ez az egész? Miért teszik ezt? Miért ez az őrült ‘Dr. Strangelove’ terv, hogy mindezt a világra szabadítsák? Miért tennék ezt?
Ahogy a beszélgetésünk folytatódott, kezdtem válaszokat lelni ezekre a kérdésekre. Most, ennek egy része csupán spekuláció, és azért akarom megosztani Önökkel ezt a spekulációt, mert eléggé fontos, hogy együtt dolgozzunk ezen és rájöjjünk, hogy mi folyik itt. És van némi nyomravezető jel; van egy pár nagyon fontos nyomravezető jel, amit be fogok mutatni Önöknek itt, ezen a videón.
Azt mondta: Minden bizonnyal, lakosságcsökkentésről van szó.
Szóval én azt mondtam: Nos, ezen a találkozón, említettek számokat is?
És ő azt mondta: Igen, említették. Ötven százalék.
A világlakosság fele. Ez a terv, úgy mint a Georgiai Útmutató Köveken. Azoknak, akik nem tudják, hogy mik azok a Georgiai Útmutató Kövek, ez egy kőmonumentum Georgia, Amerikában, [Szerk. megj.: Elberton, Georgia] amit ismeretlenek állítottak fel egy pár évvel ezelőtt. Nyolc nyelven van, és olyan mint egy Illuminati kiáltvány egy “új világért”, hogy úgy mondjam. És ezt tartsák észben, hogy ez egy kiáltvány egy új világért. Ez egy fontos fogalom ebben a bemutatómban.
Az egyik kulcsfontosságú része ennek a kiáltványnak ezért az új világért az, hogy a Földlakosságának 500 milliónak kell lennie. Most, 500 millió ember egy hatalmas csökkentést jelentene a közel 7 milliárdból, amennyi a mostani lakosság. Ez a jelenlegi lakosság olyan 95%, akik már nem lennének ezen a bolygón. És az 50% egy lépés afelé, és annak oka van, hogy miért teszik mindezt. Van egy oka annak, hogy miért sietnek. Van egy oka ennek az őrültségnek.
És miközben ezt magyarázta, azt mondta, hogy ennek a tervnek egy nevet is adtak. Ennek a projektnek van egy neve. És én azt mondtam: Nos, mi ez a név?
Azt mondta: Úgy hívják, hogy az “Angol-Szász Misszió”.
Az Angol-Szász Misszió. Nos, ezt már hallottam valahol. Valami történelmi dolog aminek, azt hiszem, a Keresztes Háborúkhoz van köze, amik elég régen voltak. De még nem hallottam egy mai környezetben használni, ahogy ő sem. És később, ahogy folytatta a történetét, kezdtem megérteni, hogy ez miről szólhat – ezért ez a videó címe és ezért akarom megosztani Önökkel ezeket az információkat, mert együtt kell működnünk annak érdekében, hogy rájöjjünk mi is folyik itt. Rendkívül fontos megérteni.
Létezik egy olyan terv, szerintem, amire Hitler büszke lenne, ami annyira gonosz, annyira Machiavellikus; annyira nehéz vele szembeszállni. Annyira hihetetlen, hogy ki kell raknom az asztalra Önöknek azért, hogy megfontolják, ez lehetséges-e vagy sem.
A tervek amiket leírtam kétségtelenül lehetségesek, mivel ő a saját fülével hallotta azon a találkozón, mindent amit eddig leírtam, beleértve a nagy járványkitörést, egy hatalmas viszály kitörés, mindez a “korlátozott háború” után.
Tehát a sorrend a következő… a tervezett sorrend a következő: Izrael megtámadja Iránt, ezután következik egy tűzszünet és ezalatt az összes Nyugati ország lakossága kemény kormányi katonai ellenőrzés alá esik. Utána Kínát megtámadják egy biológiai fegyverrel. Egy influenzaszerű betegség lesz, úgy terjed majd mint a futótűz, világszerte elterjed, és ezután elkezdenek egy nagy Harmadik Világháborút.
És, majd ekkorra, a földlakosság 50%-a el lesz pusztítva – és nem csak a háború, vagy a pestit miatt, de azért is, ahogy sokan Önök közül meg is fogják érteni, az infrastruktúra szétomlik ilyen helyzetekben: Nincs élelmiszer a szupermarketekben, nincs üzemanyag a benzinkutakon, a távközlés szétesik, lehet, hogy majd víz sem folyik a csapból.
Az emberek egy Viktoriánus korba esnek vissza, és nem lesz lehetőségük ezt kezelni, mivel a legtöbb embernek nincs zöldségkertje. Nincs lovuk meg szekerük. Nem képesek túlélni, ahogy erre régebben képesek voltunk.
Nagyon, nagyon sebezhetőek vagyunk ebben a technológiai fejlődésünkben. Rendkívül sebezhetőek vagyunk. És az Irányítók ezt természetesen tudják.
Ezen a ponton a forrásunk azon spekulált, hogy… Miért sietnek? Miért akarják ezt megtenni?
És van itt egy amolyan kemény irónia, ami az… ezt mondtam: Nos, ha egy Harmadik Világháborút tervezel, akkor miért ne vennéd az időt, hogy ne tévedhess, hogy jól megtervezd? Tudja ez jöhet 20, vagy 30 év múlva is, nem igazán számít. Miért ez a nagy rohanás?
És a forrásunk azt mondta úgy érzi, olyan belső információk alapján, amit ezután is kapott, hogy ez még mindig olyan 18 hónapon belülre van időzítve, és ez olyan 2011 közepe felé lesz.
Nem tudja biztosan, mivel ezek az események nem naptárfüggőek; igazából eseménysorozattal függőek. Más szóval, ennek meg kell történnie mielőtt az megtörténne, és utána történhet a következő dolog, és ezután meg a következő dolog. Tehát elég sok dolognak helyben kell lennie mielőtt az összes dominó leesne, úgymond, és úgy tűnik, pár ilyen dologgal kapcsolatban késésben vannak.
Van pár tervezett esemény, ami minden bizonnyal nem történt meg. Egy olyan dolog, ami eszembe jutott miközben hallottam ezt a történetet az, hogy a forrásunk ‘Henry Deacon’… Sokan Önök közül, akik megnézték a Project Camelot videóit és olvasták a beszámolóit az utolsó három évben, tudni fogják, hogy amikor találkoztunk Henry Deacon-nal 2006-ban, ő azt mondta, hogy a saját belső információi közt az is szerepelt, hogy 2008-ban háború lesz Kína ellen. És ez nem történt meg.
És mindez az idő alatt… akkoriban nem volt semmi értelme, és még most sem volt értelme. Olyan, mint: Nos, rendben, de miért tennék ezt? Miért tennék ezt? Miért tennék ezt?
Nos, ez volt az ő [a forrásunk] válasza… És a forrásunk egy elég okos fickó. A katonaságba volt. Ez egy teljesen más történet, amiről nem számolt be a hanganyag átiratunkban – amit alkalmuk van elolvasni – de megvoltak a saját földönkívüli élményei a katonaságban; megvan a saját információforrása ennek a hátterének.
Azt mondja teljesen biztos benne, hogy azok az emberek akik mindenről döntenek a világon – nevezhetjük Illuminati-nak, az Irányítók, a Cabal, bármilyen nevet is adnánk nekik – ők azt hiszik, hogy bekövetkezik egy, ahogy ő nevezte, “egy geofizikai esemény”, egy hatalmas geofizikai esemény. Azt mondja erről az a legjobb információja, hogy a beavatottak azt hiszik, ez fog történni vagy aggódnak, hogy ez meg fog történni.
És sokan Önök közül, akik ezt nézik, tudni fogják, hogy ez nem egy teljesen őrült elképzelés. Trillió dollárokat költöttek mély földalatti bázisokra valami okkal, amit nem tudunk, hogy mi.
Biztosan tudnak a Svalbardi Magbankról – ez nyilvánosságon van – ahol a világ összes növény és termés magvait eltemették mélyen egy gránitboltban észak Norvégiában. Sok óvintézkedéseket tesznek mintha valami történhet, ami tényleg veszélyeztethet egyes ilyen értékes készleteket, beleértve a világ magbankjait.
Most, ha be fog következni egy geofizikai esemény, ahogy ezt hiszik, ez azért van, mert úgy tűnik ez egy fenntartott Illuminati belső ismeret, akár igaz, akár nem, hogy léteznek ismételt, ciklikus geofizikai események olyan 11.500 évente.
Információk arról, hogy mi történt valójában Atlantiszon, nagy valószínűséggel léteztek az Alexandriai Könyvtárban, ami pár ezer évvel ezelőtt leégett. Ismétlődő szóbeszédek járnak arról, hogy sokat ezekből az információkból visszaszereztek és most a Vatikán Könyvtárában vannak.
Ezek olyan információk, amik nincsenek nyilvánosságon és amihez a beavatottak hozzáférhetnek. Akár pontosak, akár nem, fontos tisztában lennünk azzal, hogy ők valószínűleg azt hiszik, hogy ez be fog következni, és megteszik az óvintézkedéseiket. És ez lehet annak az őrültségnek az oka, amiről most hallottunk ebben a tervben.
Vegyék figyelembe a következőket.
Azt mondta: Ha be fog következni egy hatalmas geofizikai esemény, olyan mint egy pólusváltás, talán az X Bolygó, talán valamiféle energetikai jelenség amibe belemegy a Naprendszerünk, ami valahogy fel fogja borítani a Föld, vagy a Földkéreg egyensúlyát… nem tudjuk.
Ha viszont bekövetkezne egy ilyen hatalmas vészhelyzet, valami amitől egy háború valójában nagyon logikátlannak tűnne, az ami segíteni fog az emberi faj túlélésében, vagy az emberi faj egyes részeinek a túlélésében, az az, ha a vészhelyzetre való felkészültség már a helyén van még mielőtt ez megtörténne.
Más szóval, ha tudnád, hogy be fog következni egy vészhelyzet, ha tudnád például, hogy egy hurrikán közeledik a városod felé, akkor már előre megtennéd a szükséges óvintézkedéseket. A csapataid készenlétben vannak, az infrastruktúrád elkészült, a hadsereged is készenlétben van; minden amire szükséged van készen áll, hogy kezelni tudd ezt a helyzetet, tehát a lehető legjobban tudsz válaszolni és reagálni és felépülni.
A forrásunk azt állítja, hogy ennek az egész Harmadik Világháború forgatókönyvnek az az oka, hogy a Nyugati kormányok így, hogy a Kínaiak már nincsenek útba, abban a helyzetben lesznek, hogy a saját lakosságukat egy annyira diktatórikus irányítás alatt fogják tartani, hogy ők lesznek a legjobban felszerelve az “új világ” helyreállítására és újjáépítésére egy kataklizma után. És ő azt hiszi ez történik itt.
És el kell mondanom, hogy ennek a rettenetes logikának számomra van értelme, az, hogy ők így gondolkodnának. Egy pillanatig sem értek egyet azzal, hogy ez meg fog történni. Szerintem ez egy vad, őrült dolog, de ha ők azt hiszik, hogy ez be fog következni, akkor ez lehetne az ő indoklásuk az ilyenfajta tervre, amiről hallottuk, hogy valójában megbeszéltek.
Ez most, ez egy személyes spekuláció, aminek szintén értelmét látom, és szívesen várom az Önök hozzászólásait meg gondolatait erről. Együtt kell dolgoznunk, hogy rájöjjünk mi történik itt.
Úgy hívják ezt, hogy az Angol-Szász Misszió. Nekem ez azt sugallta, hogy az elnevezés oka az, hogy ez egy fehér bőrű rasszista napirend az új Föld öröklésével kapcsolatban. Ez egy olyan terv, amire Hitler büszke lenne.
Ha ők azt hiszik, hogy egy új Földet kell építeni, egy “új világot” – gondoljanak csak erre a kis mondatra – ha egy “új világot” kell építeni egy kataklizma után, ők azt akarják, hogy ezt majd az Angol-Szászok tegyék. Nem akarják azt, hogy a Kínaiak tegyék.
Előbb megszabadulnak a Kínaiaktól, és azután az Angol-Szászok örökölni fogják ezt az “új világot”, és a többi nép – az Ázsiai népek, az Afrikai népek, valószínűleg a Dél-Amerikai népek is – azt feltételezik, hogy ezeknek nem lesznek megfelelő forrásai, hogy kezelni tudják a helyzetet bármi olyan módon, ami elég erőt adna nekik, hogy felépüljenek akármiből is lenne az, ami szerintük be fog következni.
Tehát ennek az egésznek több más olyan része van, ami összeillik. És az egyik oka annak, hogy ez miért is egy fontos bemutató, amit személyesen kell prezentálnom, az a személyes elképzelésem, mivel mindeddig rengeteg a jól megalapozott, ilyen fajta napirendekről szóló kutatást követtem figyelemmel; megvoltak a saját információforrásaink az utolsó három év folyamán.
De mindig is olyan kérdések jártak a fejembe, mint: Miért tennék ezt? Tudja… háború Kína ellen? Miért? Harmadik Világháború? Miért? És hirtelen sok ilyen dolog egyre egyértelműbbé válik.
Lehetséges például, hogy amikor Jordan Maxwell-t hallottuk, a vele készített interjúnkban, amit a tavaly év végén csináltunk, 2009-ben, ő leírta nekünk, hogy több ismétlődő szimbólumokkal és számokkal kapcsolatban végzett kutatásokat, amik már Hitler időszaka óta használnak, sőt, ennél sokkal régebb óta, és amik az “Új Nap Hajnaláról” szóltak.
Az Új Nap Hajnala nagyon fontos fogalom a Szabadkőműves és az Illuminati gondolkodásmódban, és itt van valószínűleg a hiedelmük oka… hogy, ha egy kataklizma lehetőségét veszik figyelembe, ha ők azt hiszik, hogy ez tényleg be fog következni…
A 2012-es filmben, amit bizonyára sokan láttak… a sok árvíz és a sok földrengés meg szökőár után, ott vannak ezek a hatalmas hajók, amik egy csendes tengeren lebegnek és a felhők közül süt ki a Nap, és ott van Egy Új Nap Hajnala. És az a célzás ebben a filmben, hogy azok az emberek most fel tudják építeni az új Földet, mivel ők a túlélők, ez a mai Noé Bárkája. Lehetséges, hogy Az Új Nap Hajnala az erre utal.
És még az is feltűnt nekem – és érdekelne a más kutatók véleménye is erről – hogy ugyanaz a kifejezés, Az Új Világrend, amiről először olyan 20 éve kezdtünk hallani, igazából ennél régebben. De, az Új Világ lehet, hogy ez a kataklizma utáni világ – az Új Világ. Lehet, hogy ez az Új Világ Rendje a kataklizma után.
Lehet azt tervezik, hogy ki fogja örökölni az új világot. Lehet, hogy csak erről szól az egész. Lehet, hogy erről szól az Új Világrend? Ténylegesen a rend, az Új Világ rendje az, ami szerintük be fog következni. Azt hiszik, hogy ez meg fog történni.
Most, ismét elmondom, nagyon-nagyon fontos, hogy megkülönböztessük ezt a sok információt. Szerintem ez egyáltalán nem fog megtörténni, de ők lehet azért tennének ilyen őrültséget, hogy megpróbálják védeni azt, ami szerintük a saját érdekük. Ennek kell itt tudatában lennünk.
Amit meg szeretnék tenni, az az, hogy nagyon tisztán ki szeretném fejezni miért vannak alapos okok azt hinni, hogy semmi ilyesmi nem fog bekövetkezni. Rengetek olyan dolog van amit úgy terveztek, hogy bekövetkezzen és nem következett be.
Sokan emlékezni fognak, azt hiszem 2007. Augusztus 30-án történt, hogy egy B-52-es bombázógép végigrepült Amerikán, a Minot Légi Támaszponttól a Barksdale Légi Támaszpontig Louisianaba, hat darab, élesített nukleáris robotrepülőgéppel a szárnyán – ez olyan dolog, ami soha nem történhet véletlenül.
Illegális volt, nem lett volna szabad megtörténnie. Még egy golyót sem tudnánk kicsempészni a Légierő Támaszpont fegyverraktárából anélkül, hogy egy csomó aláírást gyűjtsünk és hogy mindenki tudjon róla, nem is szólva arról a “tévedésről”, hogy élesített robotrepülőgépeket szerelnek fel egy B-52-es bombázógépre anélkül, hogy bárki is észre venné.
Volt oka annak, hogy ez megtörtént, és igazából megakadályozták a továbbhaladását. Leszállt Barksdale-ben, Louisiana államban. Egy pár nagyon bátor pilóta leleplezték az egészet és megtették a munkájukat és bejelentették a feletteseiknek. Nagyon-nagyon röviden tűnt fel ez a hír a mainstream médiában és ezután teljesen el lett tussolva és mindenki azt mondta, hogy tévedés volt. Az nem tévedés volt.
Volt oka annak, hogy azt miért tették, és amit sokan Önök közül nem tudnak, az az, hogy ugyanakkor, Augusztus végén, egy csoport névtelen befektető 2 milliárd dollárt fogadtak arra, hogy a tőzsde 2007. Szeptember 21-e előtt 50%-ot fog esni. 4,5 milliárd dollárt nyertek volna, ha a tippjük bejön. Ezt úgy nevezik, hogy Eladási Opció. A tőzsde-beavatottak úgy hívják ezeket, hogy “Bin Laden Tranzakciók.” Ez egy picit ironikus leírás, az a fogadás miatt, amit 9/11 körül tettek.
Rendben, ezek az emberek elveszítették a fogadást; nem jött össze. A terv nem működött. A tőzsde nem esett. A bombázógép nem jutott tovább, és már amennyire tudjuk, ez lett volna a Harmadik Világháború kezdete. Sosem történt meg. Rendben?
Pár perccel ezelőtt hallhattuk, leírtam azt ahogy Henry Deacon azt mondta, hogy a Kína elleni háborúnak 2008-ban kellett volna elkezdődnie. Ez nem történt meg. Sok ember szerint az őrültség volt. Sok ember szerint, ő volt őrült… lehet, hogy mégsem. Lehet olyasmit hallott, ami egy valódi terv volt, de két év késésben vannak és lehet, hogy ez egyáltalán nem fog megtörténni.
Sok más dolog is van, amit talán terveztek és ami sosem szivárgott ki.
Nagyon érdekes dolog az úgynevezett Mexikói influenza kitörésen elgondolkodni, a sertésinfluenza kitörés. Az utóbbi hat-kilenc hónapban láthattunk egy olyan forgatókönyvet, amiben úgy tűnt rengeteg oltást akartak elvégezni, azt akarták, hogy sokan megbetegedjenek, egy világjárványt akartak hirdetni. Még most is voltak olyan javaslatok, hogy ezt a világjárvány bejelentést két további évvel hosszabbítsák – és semmi sem történik.
Angliában ezt úgy nevezzük, hogy “vihar a teáscsészében” – semmi sem történik itt, de lehet, hogy valamit szándékoztak.
Most, ha ez nem szándékos volt, lehetséges, hogy mindez valamifajta teszt volt, hogy lássák miként reagálnak az emberek, hogy lássák mennyire gyorsan terjedik, hogy lássák mennyien fogják beoltatni magukat.
És most, persze, mi itt a Project Camelot-nal és sok más ember is akik aktivisták voltunk mindezen a területen és próbáltuk felkelteni az emberek figyelmét, most mindannyian benne vagyunk egy adatbázisban; tudják, hogy ki fog felállni és megszólalni mindezekről a dolgokról.
Tehát lehet, hogy egy kísérlet volt, vagy lehet, hogy valaminek a sikertelen lezajlása.
Nagyon sok ok van azt hinni, hogy a dolgok változnak. Ez az, ami fontos. Azok Önök közül, akik David Icke munkáját követték – ez most egy fontos perspektíva – mert teljesen támogatjuk a munkáját, mivel egy gyönyörű bemutatót ad elő és ezzel a mondattal kezdi: Végtelen tudatosság vagyunk. Sokféleképpen lehet ezt elmondani, de nagyon nehéz ezzel ellenkezni.
Hallhatatlan isteni lények vagyunk, akik már réges-régen elfelejtették, hogy miben rejlik a hatalmuk. A tudatosság lehetőségei óriásiak. Nagyon fontos felfogni, hogy a hatalmunk mértéke lehet az egyetlen legfontosabb összetevője ennek az egésznek, ami képessé tesz minket megmenteni a napot. Talán erről szól mindez igazából.
George Hoover Admirális, aki 1998-ban halt meg — a Tengerészeti Hírszerző Irodában dolgozott az USA haditengerészetében — Bill Birnes kutatóval beszélt, az UFO Magazine szerkesztője, és Bill Birnes leírta ezt a beszélgetést George Hoover-el George Noory-nak, a Coast to Coast AM-től.
Az amit George Hoover Admirális elmondott Bill Birnes-nak, a “legnagyobb titok” volt arról, hogy mit tudott meg az Amerikai Haditengerészet… nagyon, nagyon érdekes történet.
A Roswelli látogatókról beszélgettek és George Hoover Admirális azt mondta, hogy ezek a látogatók saját magunk voltunk a jövőből. Időutazók voltak; nem földönkívüliek. Most, más kutatók és leleplezők is ugyanerről beszéltek, és ez már önmagában is elbűvölő.
De annak, ami George Hoover admirális szerint “a legnagyobb titok” volt valójában… annak az időutazók képességeihez és a tudatossági erejükhöz volt köze. Mivel ők saját magunk voltak a jövőből, az amit a katonai hatóságok megtudtak az volt, hogy mire képesek az emberek valójában.
És azt mondta, hogy ezt hét lakat alá zárták, mert ha tudnánk, hogy milyen nagy hatalmunk van igazából, mennyire hatalmasak lehetnénk valójában, akkor, a saját szavaival, káoszt okoznánk körülöttünk, és ezt sosem engedhetik meg. Úgy alakíthatnánk át a saját valóságunkat, ahogy csak akarnánk, úgy ahogy – amennyiben ez igaz – ahogy a jövőbeli emberek megtanulták, amitől ilyenfajta hihetetlen képességekre tehetnek szert, mint az időutazás.
Philip Corso ezredes a könyvében, The Day After Roswell (A Roswell Utáni Nap), leírta bizonyos részletekben a saját megértését ezen járművek működéséről, amik olyanok voltak, mint a pilóták tudatosságának az erősítői. A saját tudatosságuk volt az. Az ő utazási és bilokációi képességeik voltak, amit a jármű felerősített, és valójában mindezek a képességek alapvetően kapcsolatban állnak maguk a lények tudatosságával.
És ha ők mi vagyunk… ez itt az üzenet mindannyiunk számára.
Szándékosan butítva vagyunk. Az élelmünket mérgezik, a gyermekeinknek hazudnak az iskolákban, propagandával etetnek a médiában, bele vagyunk kényszerítve ebbe az apró, kis dobozba. A figyelmünk játékműsorokkal és labdajátékokkal van elterelve, és el vagyunk kedvtelenítve attól, hogy kiderítsük valójában, hogy mi is az örökségünk ezen a bolygón.
Eric Von Däniken éppen kiadott egy könyvet, aminek a címe History is Wrong (A Történelem Helytelen). Annyi mindent megtagadnak nekünk.
George Green leírja, hogy úgy ismernek minket, mint a “haszontalan evők”, ez a több milliárdnyi ember “fölösleges lakosság”, egy kis létszámú emberrel a tömeg tetején, akik tőlünk függnek abban, hogy rendre utasítsuk egymást és, hogy röhögjünk egymáson és, hogy megakadályozzuk egymást a sorból kiállásban, mivel arra bátorítanak, hogy ahhoz alkalmazkodjunk, amihez ők akarják.
Tehát itt van ez a kényszerzubbony, amiből lehetőségünk van kiszabadulni, és ezt a kényszerzubbonyt ugyanazok az emberek adták ránk szándékosan, akik ezt a tervet készítették.
Nagyon érdekes azon spekulálni, hogy honnan ered ez a terv. A forrásunk azt mondta, hogy ez már nagyon régen készült. Legelőször már 1976-ban hallott az Angol-Szász Misszióról. Az Illuminati szimbolika az Új Nap Hajnaláról már hosszú ideje tart.
Sok ember úgy véli, hogy ez a terv egy annyira szuper-emberi intelligenciaszintet meg stratégiai megértést igényel, és annyira kegyetlen, és annyira rideg, hogy a logika azt sugallja – és David Icke is ezt mondja, Jordan Maxwell is ezt mondja, mi magunk is teljes egyetértéssel ezt mondjuk – hogy ez nem emberi forrásból származik. Az emberek nem képesek ezt tenni más emberekkel. Valami más van emögött.
Nagyban kell gondolkodnunk. A lehető legmagasabb spirituális nézőpontból kell ezt szemlélnünk, hogy nem kellene ezek az emberek ellen harcolni.
Aminek történnie kell az az, hogy egyszerűen visszavonjuk a hozzájárulásunkat ezekhez a dolgokhoz, amiket tesznek velünk, ehhez a tervhez, aminek a részesei vagyunk. És ahogy az imént mondtam, ha Ön a hadseregben vagy a hírszerző szolgálatoknál dolgozik, vonja vissza a hozzájárulását ehhez, mivel ezek a tervek nem valósulhatnak meg nélküle.
Van valami az Illuminatikban és azzal ahogy működnek, ami nagyon korlátolt. Erőszakot használnak; egy dobozba vannak zárva; próbálnak ellenállni annak, amit mindenki akit ismernek felismer és úgy azonosít, mint egy hatalmas tudat kitágulás az egész világon, a tudatosság kitágulása.
Minden nap kapunk e-maileket emberektől, gyakran nagyon fiatal emberektől, akik azt mondják: Valójában látom, hogy mi történik a világban. Mondja meg, hogy mit tegyek ellene, de készen állok, készen állok tenni valamit, készen állok megtenni bármit is, amiért idejöttem. Még nem tudom, hogy mi az, de azt tudom, hogy nagy bajban vagyunk.
Húsz évvel ezelőtt az emberek nem mondtak ilyesmiket. Valamifajta tudatosság kitágulási folyamat zajlik; ez egy változó tér, ami roppantul növekszik és van valami, ami változik.
A személyes meggyőződésem, hogy mindezt minden bizonnyal – minden bizonnyal – jóindulatú, nem-emberi ügynökségek támogatják, hadd fogalmazzak így, akik tudnak az ilyenfajta terv létezéséről. Nem tudják, hogy megtörténik-e vagy sem, de tudják, hogy tervezve van.
Nagyon sok kapcsolatba lépő; van erről pár közvetítés – nagy óvatossággal kell tekintenünk a közvetítésekre – de vannak közvetítések és vannak kapcsolatba lépési beszámolók, amik mind ilyenfajta forgatókönyvekről beszélnek és arról, hogy mennyire körültekintőnek kell lennünk, hogy mennyire óvatosnak kell lennünk, mennyire kell ellene védekeznünk, hogy mennyire be kell magunkat biztosítani ellene, és mennyire fel kell ilyesmire készülnünk.
Teljesen lehetséges, hogy ez a tudatosság növekedés közvetlen válaszként jön ezek az erőszakos és erőteljes tervek eszkalációjára.
Olyan ez mint, ahogy ezt a saját eddigi bemutatóimban gyakran mondtam, egy picit olyan, mint egy film forgatókönyve, ahol minden szépen felépül egy klimaxig, amiben a gonosz erői meg a tudatosság erői készülődnek valamifajta végső összecsapásra.
Most, nem akarok ebből Bibliai dolgot csinálni, és tudom, hogy amit az imént leírtam olyan egy picit, mint az Armageddon háború, de nem hiszem, hogy az ilyesmi meg fog történni, amit eddig is sokszor elmondtam.
Van egy interjú, amit Freedom Central-nak adtam, amit a Camelot honlapon megtalálnak, és amiben ezt mondom: Az egyedüli legerősebb oka annak, hogy nem hiszem, hogy minden le van szögezve, hogy mindannyian halálra vagyunk ítélve, hogy bármilyen nagyon rossz dolog fog megtörténni – de szerintem nagyon sok megoldandó problémánk van – az az, hogy akkor én most nem lennék itt, és Önök sem néznék ezt most. Más bolygóra reinkarnálódtam volna. Máshová mentem volna. Nem állnék itt a tűzvonalban, ha nem lenne semmilyen menekülési lehetőség.
Egy feladatot kell itt elvégezni, és sokan Önök közül, akik ezt nézik, tudják azt, hogy azért vagyunk itt, hogy feladatokat végezzünk. Ezt nevezi Dolores Cannon önkénteseknek.
Okkal lehetünk itt. Talán azért vagyunk itt, hogy elősegítsük ezt a növekvő tudatosságot, és ez fogja megakadályozni az ilyenfajta dolog bekövetkezését. Mert ha mi nem értünk egyet azzal, hogy ezt a jövőt akarjuk, akkor nem azt fogjuk megtapasztalni. Mindannyian együtt teremtjük a saját valóságunkat. Mindannyian részesei vagyunk, és mélyen hiszem, hogy azzal hárítjuk el ezeket a terveket, hogy tudomást szerzünk róluk.
Van egy különbség a jóslás és a prófécia között. Ez két olyan szó az angol nyelvben, amit könnyen össze lehet téveszteni. A jóslás és az előrejelzés azt mondják: Rendben, három hónapon belül, ez meg ez fog történni, mivel az adatok ehhez a logikus magyarázathoz vezetnek. Ez mind az előrejelzésről meg a jóslásról szól.
Egy próféta másvalamit csinál, és ezt a szót óvatosan kell használnunk, mivel sokszor helytelenül használják, sokszor félreértelmezik, és egy amolyan Bibliai kifejezés, és néhány ember pont ezért reagál rá.
De amit egy próféta mindig is mondott, az ez: Figyelj, ha nem ébredünk fel, és ha nem cselekszünk, akkor ez meg ez fog történni.
És az oka annak, hogy a próféta átadja ezt a prófétai figyelmeztetést nem az, hogy óva intsen minket, hogy ez meg fog történni, hanem, hogy azt mondja: Figyeljetek, valamit meg kell itt változtatni. Meg kell változtatni azt, ahogy a dolgokat csináljátok. Meg kell változtatni azt, ahogy léteztek. Meg kell változtatni az egymásra gyakorolt hatásotokat. Meg kell változtatni az egész viselkedéseteket.
Bármi is legyen az, amit megváltoztatunk, ennek a változtatásnak az oka az, hogy ez a megjövendölt esemény ne következzen be.
És így, mi itt egy valamifajta próféciával állunk szemben. Ez nem egy jóslás… és nagyon-nagyon óvatosan használom ezt a szót, mert azért állítom ezt, azért tesszük közzé ezeket az információkat, hogy biztosra menjünk azzal, hogy ez nem fog bekövetkezni.
Mit fogunk kezdeni ezekkel az információkkal? Ez le lesz fordítva minden nyelvre, amit csak tudunk. A videó Kínaiul, Arabul, Oroszul, Spanyolul, az összes többi fontos nyelven lesz feliratozva.
Azt szeretném, hogy a Kínaiak megtalálják ezt a videót. Azt akarom, hogy ez végigterjedjen. A Kínaiak nagyon fogékonyak olyan videókra, amiben rájuk utalnak, főleg olyanokra, amik Kínai felirattal vannak. Erről be fognak számolni a Kínai hírszerző vezetőségnek, a Kínai hadparancsnokoknak.
Ennek az az oka, hogy először is, ha ez hülyeség, akkor nem számít. Rendben? Ha ez viszont egy nagyon komoly veszély, akkor ezek azok a fickók, akiknek tudni kell róla, mert az ő első nukleáris visszacsapásuk – ami a terv szerint provokálva lesz – lesz az a dolog, amitől minden lángra lobban.
Tehát, bármilyen Kínai hadparancsnok számára, aki ezt hallgatja: Ne tegyék meg! Rendben? Egyikünknek sem kell semmi olyat tennünk, ami összhangban van a terveikkel.
Van egy csodálatos jelenet az Avatar című filmben amit annyira szeretek, az amikor a helikopter női pilótájának megparancsolják, hogy lője ki a fegyvereit a nagy fára [Szerk. megj: A Lelkek Fája] … már majdnem kilövi őket, és aztán ezt mondja: Én nem erre szerződtem le, ezután megfordul és hazamegy. Ő nem lesz ennek a részese.
Sok ember van a katonaságban, aki sosem szerződött le ilyesmire. Sokan vannak a hírszerző szolgálatokban, akik nem ilyesmire szerződtek le. Fiatal korukban szerződtek le, mert azt hitték a legjobbat teszik az országuk érdekében, azt hitték a legjobbat teszik az emberiség érdekében. Egyáltalán nem gonoszak mind.
Tehát, egy közvetlen üzenetként mindannyiuk számára, akik a katonaságban és a hírszerző szolgálatokban vannak, és akik nézik ezt, vagy akinek felhívták erre a figyelmét: Nem kell ezeket a dolgokat megtenniük csak azért, mert megmondták Önnek. Önnek azt kell támogatnia, ami ez emberi fajnak a legjobb.
Nem kell parancsokat követni, ha ez hatalmas pusztításhoz vezet, ami senki érdekében nem áll, az irányítókon kívül, akiknek megvan a saját napirendjük.
És ebben a napirendben én meg Önök nem szerepelünk… ez biztos.
Rendben. Szóval ez a bemutatóm vége. Szeretném, ha Önök figyelembe vennék ezeket az információkat. Nem sürgetem azt, hogy elhiggyék. Szeretném, ha kutatnának. Szeretném, ha utána néznének. Szeretném, ha figyelmesen elolvasnák ezt az átiratot, és szeretném, ha megnéznék egybe vág-e bármi mással, amit Önök tudnak és megértenek, amire felfigyeltek.
Mindannyian együtt dolgozunk itt; nem próbálunk rákényszeríteni Önökre hogy bármit is elhiggyenek. Óvatosnak kell lennünk ezekkel az információkkal, de ugyanakkor, ha bármi esély is van arra, hogy ez igaz, ha bármi esély is van arra, hogy ez valóságos, akkor tudnunk kell róla. Rendben?
Ha Ön nem biztos abban, hogy mit kellene tennie, akkor ugyanazt mondom, amit mindig, vagyis: Tegye azt, amiért idejött, bármi is legyen az, mert a legtöbben azok közül akik ezt nézik okkal vannak itt. Megértem, hogy talán még nem tudja, hogy mi az az ok, de valószínűleg van oka annak, hogy Ön itt van. Valószínűleg van oka annak, hogy Ön nézi ezt a videót. Tegye azt, amiért idejött, bármi is legyen az.
Ez itt Bill Ryan, Project Avalon és Project Camelot. A mai dátum 2010. Február 16.
Köszönöm.
____________
[felvétel Bill Birnes beszélgetéséről George Noory-val a Coast to Coast AM műsorban]:
GEORGE NOORY: Amit nem tudunk a Roswelli helyzetről, az az, hogy ezek földönkívüliek voltak-e, a Föld belsejéből jöttek-e, egy másik dimenzióból jöttek-e. Ezt nem tudjuk, igaz?
BILL BIRNES: Nem, nem tudjuk. Az egyetlen nyom amim volt, az ettől a tengerésztiszttől származik – a Tengerészeti Hírszerző Irodából volt, ONI, úgy hívták, hogy George Hoover; már beszéltünk róla – aki azt mondta, hogy ő “a tengerészet Corso-ja,” és, hogy a hadsereg úgy vélte, és ő azt mondta tudta, hogy ezek az entitások nem is interplanetárisak voltak, hanem szó szerint időutazók voltak.
És a nagy titok az, hogy ők mi magunk voltunk a jövőből és, hogy mi meg ők ugyanazokkal az erőkkel rendelkezünk – és ez volt a kormány igazi félelme, hogy képesek vagyunk a valóságot körülöttünk manipulálni.
Mindig is megvolt ez a képességünk, csupán nem tudtuk használni, és ha bármikor megtanulnánk használni úgy, hogy nem vagyunk rá felkészülve, káoszt okoznánk. És ez volt az a nagy titok, amit a Haditengerészet végül megtudott.
Project Camelot | Mariusz Matuszewski képe a Pixabay -en