Home Cikkek Az Antarktisz fejlett civilizációja

Az Antarktisz fejlett civilizációja

0

Állítólag már a nácik is felfedezték a maradványokat, és érdekes bizonyítékok is napvilágot láttak. Szerző: D. Southwell, S. Twist Forrás: Femina.hu 2010. szeptember 27. Az Antarktisz egy lakatlan, ugyanakkor csodálatos vidék, egyszerre veszélyes és veszélynek kitett hely. Éles kontrasztok jellemzik ezt a rejtélyes kontinenst, mely első látásra lakatlannak tűnik, pedig mégsem az: az összeesküvés-elméletekkel foglalkozók igaznak hiszik, hogy az Antarktiszon élők léteznek, és rejtőznek mások elől.

1938-ban a náci Németország szervezte az Antarktiszon a kor legszerteágazóbb kutatássorozatát, sajátjának nyilvánítva a területet, átnevezte azt Neuschwabenlandnak. Ismeretes, hogy a náci párt belsőbb körei különös jelentőséget tulajdonítottak az Antarktisznak, és a második világháború ideje alatt folyamatosan jelen voltak a területen. Az összeesküvés-elméletekkel foglalkozó szakemberek egyetértenek abban, hogy az Antarktisz jege alatt egy hatalmas világkatasztrófa által elpusztított, fejlett civilizáció maradványai találhatók. Feltehetően ez az a rejtély, melyre a nácik véletlenül rájöttek, és úgy vélik, azóta sötét erők szövetkeznek arra, hogy mindezt titokban tartsák.

antarktis_hegy

Nemzetek közötti megállapodások védik

Az Antarktiszt több nagyhatalom által aláírt szerződés szerint irányítják, ami megakadályozza a túlzott fejlesztéseket és a természeti erőforrások kiaknázását. Figyelembe véve, hogy a kormányok a környezet védelmében általában nem a jó úton járnak, ez kicsit furcsának tűnhet. A feltételezések szerint az Antarktisz-szerződés igazi célja, hogy megakadályozza a nemkívánatos szervezeteket abban, hogy a három kilométer vastag jégpáncél alatt rábukkanjanak az igazságra.

antarktisz_barlang

Nixon titkos szervezete és a Titkos Föld program

Az elméletek szerint az Amerikai Egyesült Államokban 1973-ban jött létre egy titkos szervezet, a Jason Társaság, melyet feltehetően Nixon elnök hozott létre. A szervezet szigorúan bizalmas célja a Titkos Föld névre keresztelt program irányítása, valamint az Antarktisz alatt található fejlett civilizáció maradványainak felderítése mellett egy vagy két másik helyszín feltérképezése volt. Az összeesküvések hátterében álló más csoportoktól eltérően a Jason Társaság feltehetően félig-meddig jó szándékból tette volna mindezt, az volt a célja, hogy az Antarktisz rejtélye titok maradjon örökre. Állítólag a társaság arra törekedett, hogy elegendő információt szerezzen az eltűnt, felsőbbrendű fajról, és megvédje az emberiséget attól, hogy hasonló sorsa jusson.

Idegenek lehettek?

Egyes vélemények szerint, amennyiben az Antarktisz jege alatt valóban egy eltemetett ősi kultúra maradványai találhatók, akkor az feltehetően nem emberi természetű, hanem egy idegen civilizációé. A teória hívei szerint az összeesküvés célja az, hogy eltitkolják, hogy egykor idegen lények éltek a Földön.

A Piri Reis-térkép – a legmeggyőzőbb bizonyíték

Az egyetlen megdöbbentő bizonyítékot, mely arra enged következtetni, hogy az Antarktisszal kapcsolatos összeesküvés-elmélet megalapozott lehet, egy eredeti dokumentum jelenti, az 1513-ban Konstantinápolyban rajzolt Piri Reis-térkép. Ezen a térképen nem csupán Afrika nyugati partja és Dél-Amerika keleti partja látható egyértelműen, hanem az antarktiszi kontinens jég nélküli partvidéke is, melyet Maud királynő földjének hívtak. A Piri Reis térképen jól látszik a két sarkvidék Az Antarktiszt csak 1818-ban fedezték fel, a meglepő precizitással megrajzolt térképet pedig csak az 1950-es években hozták nyilvánosságra, amikor a föld mélyére hatoló radartechnológia lehetővé tette a geológusok számára azt, hogy elsőként pillantsák meg a jégpáncél alatti birodalmat. A térképet korábbi tengerészeti térképek alapján rajzolták meg, arra viszont senki sem tudott meggyőző magyarázattal szolgálni, hogy hogyan ábrázolhatja egyáltalán azt, ami rajta szerepel. Más hasonló térképek is léteznek, melyek alátámaszthatják azt az elképzelést, miszerint az Antarktisz szolgált otthonául annak a sokak által ismert, elveszettnek hitt civilizációnak, melyet Atlantisznak hívnak.

piri_reis_terkep

A tudomány nem talált még elfogadható bizonyítékot. Ezidáig nem találtak a tudomány számára is elfogadható bizonyítékot arra, hogy az Antarktiszt egykor nem borította jég, ezért sokak szerint képtelenség az a feltételezés, mely szerint egy civilizáció élt ott – legalábbis az utóbbi 15 millió évben. Olyan régészeti leletekre sem bukkantak, melyek esetleg a kontinensen egykor élő, fejlettebb kultúráról árulkodnának. Ám az 1998-as eseményekre sincs válasza a mai napig a tudósoknak: ekkor egy, a Richter-skálán 8,1-es erősségű földrengés rázta meg az Antarktiszt. A történtek felajzották a világ hírügynökségeit, megtörténtek a szükséges előkészületek, mozgósították Ausztrália teljes keleti partját – a hatóságok attól tartottak, hogy egy hatalmas szökőár tart feléjük. A kórházakat, a rendőrséget és a katonaságot is mozgósították, de a várt cunami nem jött. Az ügy azért érdekes, mert a Déli-sark egyetlen lemezből áll, így nem létezik logikus magyarázat arra, hogy mi okozhatott ott ilyen erősségű földrengést.

map-piri-reis-big

Látogatók.hu