Home A tudomány rejtélyei Az anyagi valóság érzékelése

Az anyagi valóság érzékelése

0

A fizikai tárgyak, melyek körülvesznek minket semmivel sem valóságosabbak annál, mint amiket az álmainkban látunk, vagy a halál után fogunk. Ezek mind a valóság olyan részei, melyeket ugyanazok a részecskék építenek fel, mint más valóságdimenziókban lévő tárgyakét.

Részecskék alatt itt a tudatból származó olyan emanációkat értünk, melyek érzelmek, motivált gondolatok, vágyak különböző fokú intenzitásától függően keletkeztek és folyamatosan formálják a valóságot. Nem lehet minden tárgy és alkotórész tagja ugyanannak a valóságnak, mert ezek szerves részeit képezik az adott létezésnek, melyben megnyilvánulnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne folyhatnának át egymásba a pszichológiai rendszerek, mert minden egyes rendszer nyitott.

Ez csupán azt jelenti, hogy vannak mentális vonalak, melyek egyfajta határt képeznek és melyeken túljutva megváltozik az érzékelés. Nincs azonban semmiféle akadálya annak, hogy átlépjünk egy ilyen határt, amennyiben megfelelő frekvenciával működik a tudat és képes alkalmazkodni másfajta létezések rezgéseihez, ez az átmeneti folyamat fel se tűnik a számára. Minden ugyanúgy fog tűnni mint eddig, csupán a tudat fókuszának spektruma lehet szélesebb vagy tágabb.

Hogy ez miként fog változni, ez az egyéni szemlélő tudatától függ. Nem mindenki képes arra, hogy a fizikai valóságból oly mértékben elrugaszkodjon, hogy más frekvenciákat is tudjon érzékelni, mindenesetre nagyfokú kölcsönhatás működik az átmenet során a tudat és a valóságdimenziók között. Ez a kölcsönhatás tartja egységben magát az átmenetelt is, hiszen az energiáknak konvertálódnia kell ahhoz, hogy megváltozzon az érzékelés is. Energiák alatt itt elsősorban a tudat vitalitásának az energiáját értjük, azt a mezőt, melyen belül a tudat érzékel és a valóságot teremti.

A mező olyan, a tudatot körülvevő burok, amelyen keresztül folyamatos áramlás van a valóság elektromágneses valósága és a tudat integritása között. Amennyiben tehát kellő intenzitású akarat van jelen, megtörténik a frekvenciamódosulás, amely képessé teszi a tudatot arra, hogy a valóságot más módon érzékelje. A más módon való érzékelés pedig ugyanaz, mint amikor már egy másik dimenzióban jelenik meg a tudat. Bár a megjelenik helyett érdemesebb lenne az átformálódás szót használni, hiszen a tudat alkalmazkodik; átformálódik az új valóság mintájára és részese lesz annak.

Seres Gábor – paranormal.hu