Home Földönkívüliek Az echucai eset

Az echucai eset

0

M. D. és felesége érdekes észlelésnek volt szemtanúja 1998. augusztus 27-én este kilenc óra tájban Echucában. A házaspár Dél-Ausztráliából tartott hazafelé, és megálltak Echucánál egy gyorséteremnél, hogy egyenek valamit.

Épp leparkoltak, amikor körülbelül két kilométerre tőlük egy fényesség jelent meg az égen, ami pár másodperc múlva hihetetlen sebességgel eltűnt. A férfi először repülőgép-szerencsétlenségre gondolt, hiszen nagyon közel volt a helyi repülőtér, de mint kérdezősködésére kiderült, semmi ilyen nem történt.

Háromnegyed tízkor elhagyták Echucát, s 3-5 kilométer után egy piros fény jelent meg az égen tőlük jobbra. Először repülőgépre vagy helikopterre gondoltak, ami rendkívül alacsonyan száll, s úgy tűnt, leszálláshoz készülődik.

ufocar_052

Amikor a szemtanúk közelebb értek, megálltak, s ekkor a tárgy felettük lebegett 75-150 lábnyira. Úgy hitték, rendőrségi helikopter van felettük, hiszen normális navigációs fények látszódtak rajta. A tetején egy piros fénysor volt, s azon a részen, amiről úgy gondolták, hogy a gép hátsórésze, szintén piros fény villogott. A tárgy 30-45 másodpercen keresztül lebegett felettük, de az autóban ülve nem tudták megítélni az alakját.

A férfi kiszállt a kocsiból, de a felesége nem, annyira meg volt rémülve. A férj jobban szemügyre vette az objektumot, amely nem tűnt ?hagyományos? repülőgépnek. Hatalmas volt, és úgy látszott, mintha négy szárnyat egymásra tettek volna kereszt alakzatban. Hat láb átmérőjű lehetett. Mindegyik szárny körülbelül húsz láb hosszú volt és piros színben izzott. A tárgy semmilyen hangot nem adott ki, még motor vagy rotor hangot sem. Tökéletes csend honolt körülötte. Egy fehér fény látszódott az elején, ami lefelé mutatott ugyan, de nem látszódott a fénysugár. Rendkívül vakító volt. Mielőtt a fehér fény kialudt, a férfi még látta a gép alját, ami szürkés fémből készülhetett.

Hamarosan az objektum megmozdult, majd nagyon gyorsan elrepült. A házaspár egy ideig követte a repülő szerkezetet, ami körülbelül egy kilométer után újra megállt, mintegy ötven lábnyira a föld felett, majd elindult. A férfi a tárgy sebességét 300-400 km/h-ra saccolta. Közel nyolc perecen keresztül nézték még az objektumot, ami ugyan olyan hirtelen tűnt el, mint ahogy megjelent az égen. Később kiderült, hogy az észlelésnek számos szemtanúja volt, akik megerősítették M. D. beszámolóját.

Forrás: UFÓ magazin
Beküldte: Oltyán Edit
Közzétette: Molnár Ferenc