Home Cikkek Az Egyesült Államok hadseregének pszichikai fegyverkezési programjáról

Az Egyesült Államok hadseregének pszichikai fegyverkezési programjáról

320
0
Megosztás

Ennek a cikknek az olvasása 8 percig tart

Az USA kormányának érdekl?dése akkor fordult a pszichikai tényez?k felé, amikor felmerült az ország ellenségeire vonatkozó információk gyorsabb és biztonságosabb gy?jtésének igénye. A legels? lépéseket a CIA tette meg ez ügyben az 1960-as évek végén, ám nemsokára csatlakoztak a katonai hírszerzési körök is, a legfelkészültebb katonatisztjeik bevonásával, megkezdve egy szigorúan titkos programot.

A katonai hírszerzés egyik legkritikusabb problémája az a kockázat volt, mellyel az ügynököknek kellett szembesülnie: a megszerzett információ visszajuttatásának mikéntjével a parancsnoki központba. A technológiai berendezések ? függetlenül attól mekkora szakértelemmel tervezték meg ?ket ? felfedezhet?ek voltak, ez a körülmény pedig folyamatos veszélyt jelentett az ügynökök életére, valamint a náluk lév? információra . Washington D.C. számára egy semmiféle technikai apparátust nem igényl? kommunikációs módszerre volt szükség. A hadsereg eredeti elképzelése, a Pentagonban aktiválandó, valamiféle pszichikai kapcsolót kifejlesztésér?l szólt. Eszerint az ügynök igen-nem válaszokra lebontva állította volna össze a megszerzett kritikus információkat. Példának okáért, az USA katonai körei szerették volna megtudni, vajon a Szovjetunió rendelkezik-e új típusú fegyverrel. A kém megválaszolhatta volna ezt a kérdést a megfelel? pszichikai kapcsoló aktiválásával. Még ha a KGB megfigyelése alatt állt is, semmiféle terhel? adatot nem találhattak volna ellene.

Az USA katonai köreiben meg voltak gy?z?dve, a szovjetek is kidolgozhattak egyfajta pszichikai hadviselési programot, ?k pedig természetesen nem akartak lemaradni mögöttük, így kezdetét vette a pszichikai hidegháború.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szovjeteknek valóban rendelkeztek pszichikai hadviselési programmal. Az ? megközelítésük szerint a lakosság tagjait monitorozva választották ki mindazokat, akik természetes alapadottságaiknak köszönhet?en sokkal inkább résztvev?i lehetnek egy ilyen programnak, mintsem kísérletet tettek volna adott személyek kiképzésére. Eközben az Egyesült Államokban megpróbálták csapattá szervezni a jelölteket és elvégezték az els? kísérleteket. Már a kezdetekkor pontosan ugyanazzal a problémával szembesültek, mint a szovjetek, miszerint: hogyan lehet megvédeni az ügynökeiket magasabb szint? telepatikus parancsokkal szemben. Emellett mindkét oldalon a védelem arra is irányult, hogy megakadályozzák olyan váratlan célpontok fókuszba kerülését, mint a földönkívüliek. Sokszor ez a védelem, fontosságában, felülmúlta magát az információgy?jtést.

Számos tiszt, mindkét oldalon, szembesült újkelet?, vagy hagyományos vallásokkal, mint például a természethit. Még a vallással össze nem függ? célterületek kutatása esetén is kiderült: a hív? emberek nem hajlandók részt venni ilyen kísérletekben.

A kísérletek kapcsán tudomásomra jutott, egy magas rangú civil politikus, a Védelmi Minisztérium titkos projektjének résztvev?je, nekilátott az idegenek technikai és pszichikai képességének felderítésére, mikor ez katonai szempontból érdekessé vált. Megtudtam azt is, hogy rá és közvetlen munkatársaira halálukig tartó titoktartási kötelezettség vonatkozott. A helyzet a Szovjetunióban sem különbözött ett?l., legfeljebb annyiban, hogy az ottani törekvések alulfinanszírozottak voltak.

A pszichikai kapcsoló kifejlesztésének programja soha nem valósult meg. Azonban az er?feszítések azt eredményezték, hogy a hadsereg felismerte a pszichikai technikák alkalmazhatóságát a titkosszolgálati adatgy?jtésben. Ebben a szellemben két program is elindult. Az els?t a Princetoni Egyetem professzora, Robert Jahn irányította, s a PEAR nevet kapta (Princeton-i Alkalmazott Anomália-kutatások). Ez a program a különböz? titkosszolgálatok figyelmének középpontjában állt, habár a PEAR maga nem kapott katonai forrásokból támogatást. A hadsereg figyelmét sokkal inkább a másik kutatási helyszín, a Távérzékelési Laboratórium vonzotta, a Stanford Kutatóintézetben (SRI), Dr. Harold Puthoff irányítása alatt.

A hadseregnek nem kellett azokkal a politikai problémákkal szembenézni, melyekkel a CIA-nek. Számukra egyetlen dolog számított: a küldetések eredményessége. Míg a CIA-nek meg kellett birkóznia a saját bels? problémáival, a hadsereg hozzáláthatott megszervezni rejtett, pontosabban ?fekete? csoportokat, akiknek tagjaitól számos, igen nehéz hírszerzési probléma megoldását várták.

Az egyik ilyen csoport kódneve G Szakasz volt, s egyetlen katonai nyilvántartásban sem szerepel. A G Szakasz legfontosabb feladata különböz? pszichikai technikák használatával bepillantást szerezni a Egyesült Államok ellenségeinek legtitkosabb katonai programjaiba.

A szakasz által szerzett információk csak a legmagasabb katonai- és politikai körök számára volt elérhet? ? a szokatlan természet? megbízás miatt.

Hamarosan egyértelm?vé vált, a program igencsak hasznos információkat képes szolgáltatni. Az is kiderült: ha az eljárásokat tökéletesítik, az messze túl fog mutatni az akkori kereteken. Gondot jelentett viszont, hogy a project által alkalmazott távérzékelési technika élettani és fizikai alapjait akkoriban még nem dolgozta ki a tudomány. A hadseregnek szüksége volt valamiféle tudományos igazolásra az addig elvégzett munka létjogosultságának alátámasztására, a költségvetési források növelése céljából. Ekkor kezd?dtek azok a tudományos kutatások, melyek a távérzékelési kísérletek használhatóságát alátámasztották.

A kezdetben alkalmazott távérzékelési módszerek nem azonosak a mai gyakorlatban használatosakkal. Akkoriban az er?feszítések arra irányultak, hogy a megváltozott tudat-állapotok különböz? módjait felderítsék – természetes adottságokkal rendelkez? alanyok bevonásával. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a delikvens feküdt egy ágyon, telis-tele elektródákkal a fején és a lábán. Az elektronikai eszközök jelezték, az alany teste elektromos feszültségének polaritása 180 fokban megváltozott – ez a momentum utalt rá, az alany elérte a megváltozott tudatállapotot. A helyiségben tartózkodó másik személy, a segít? ezután instrukciókat adott neki a megfelel? célterületre mozgáshoz, s utasította a tapasztalt dolgokról való beszámolásra.

Ezek a kísérletek néhány igen fontos információval szolgáltak, azonban az így szerzett ismeretek olykor nem voltak konzisztensek a különböz? szekciók, illetve -alanyok vonatkozásában. A hadseregnek a lehet? legmegbízhatóbb adatokra volt szüksége; semmit sem értek volna a kísérletek, hogyha hatalmas er?ket kellett volna mozgósítani a kapott információk hitelességének ellen?rzésére.

1982-ben Ingo Swann pszichológusnak hatalmas áttörést sikerült elérnie a távérzékelési eljárások pontos részleteinek kidolgozásában, így a kapott hírszerzési információk maximálisan megbízhatókká váltak. Swann azt követ?en jutott erre a felfedezésre, miután hosszú éveken át volt kiterjesztett pszichikai kísérletek résztvev?je a legkülönböz?bb tudományos kutatóintézetekben, beleértve a Stanford Kutatóintézetet is. A távérzékelésnek földrajzi koordináták használatán alapuló módszerét fejlesztette ki, a módszer innen is kapta a nevét, koordinátás távérzékelés.

Kés?bb Swann szerz?désben vállalta mintegy tucatnyi személy ? katonák és civilek ? kiképzését módszere használatára. Az alapkiképzésük egy éven át tartott. A megváltozott tudatállapotok megtapasztalására a csoportot a virginiai Monroe Intézetbe küldték, ahol részletes kiképzést kaptak f?ként a testen kívüli állapotok megismerésére.

Washington D.C. azonban nem tudott létezni anélkül, hogy legalább egy súlyos botránnyal ne vonja magára a törvényalkotók és az hírügynökségek figyelmét. Igen gyakran ? de minden esetben a botrány kirobbanását követ?en ? mindent elkövettek a soha-újra-megtörténés érdekében. Az Irán-Nicaragua-Oliver North kudarc bekövetkeztekor a Védelmi Minisztérium eljárást kezdeményezett az egész hírszerzési apparátus átvizsgálására, a ?felel?sök? felkutatására, így bizonyítva az elnök politikai feddhetetlenségét. Mivel a távérzékelési csoport a feltételezések szerint kutatómunkát végzett, a civil vizsgálódók a csoport munkáját minden szempontból ?normálisnak? találták.

A nemzet legképzettebb távérzékel?i számára ekkoriban azonban a dolgok rosszabbra fordultak. Hírszerzési információik egyre kevésbé számítottak Washington számára, majd kés?bb teljesen figyelmen kívül hagyták ?ket.

A csoport valamennyi tagja számára egyértelm?vé vált: valami egészen különleges adottsággal rendelkeznek, képesek látni dolgokat. Ez az adomány megnövelte felel?sségérzetüket, az országhatárok fontossága elhanyagolhatóvá vált. Felfogták, hogy együtt dolgozva, és mások bevonásával, sokkal magasztosabb célt tudnak szolgálni; bels? látásukat a csillagok felé fordították. Amikor mindez az 1980-as évek közepén bekövetkezett, egyikük fejében sem fordult meg, hogy er?feszítésüknek köszönhet?en az egész emberiség sorsa változhat meg.

Pedig pontosan ez történt.

Megosztás
Previous articleA Mercury 13
Next articleDávid Fia