Home A múlt rejtélyei Az elveszett város

Az elveszett város

306
0

Rejtélyes idegenek? A történet erősen hasonlít egy krimire, hiszen vannak benne halottak, rejtélyesen eltűnt személyek és gyilkosságok áldozatai. Másrészről egyenesen a mi folyóiratunkba termett a sztori, hiszen ősi rejtélyek, UFO-k és mai kutatók, még műholdak is akadnak benne… Ráadásul a jelek szerint mindez igaznak tűnik. MIT LÁTOTT A MŰHOLD?

1975-ben történt. Az amerikai LandSat műhold tudományos kutatási célból poláris pályán kerülte meg a Földet. Ez azt jelenti, hogy függőlegesen haladt, átrepülte a Déli-sarkot, majd felfelé szállt és az Északi-sark fölött is elrepülve a túloldalon haladt lefelé. Mivel közben a Föld folyamatosan forog, hát ily módon a műhold berendezései aránylag rövid idő alatt lefényképezhették az egész bolygó felületét. A módszert annak idején főleg igen pontos térképek készítéséhez alkalmazták, de a tudósok remélték, hogy a nehezen megközelíthető helyekről is több információt szerezhetnek.

Nos, valóban így történt, mondhatni talán túl sokat is megtudtak néhány területről. A műhold négy különböző hullámtartományban folyamatosan filmezte-fotózta Dél-Amerikát is. Az egyik, látható hullámhosszon készített és a hivatalos regiszteren C-S11-32W071-03 számmal jelölt filmrészleten különös, piramis alakú terepalakzatok jelentek meg. Minderre a Dél-Venezuelában lévő trópusi őserdő, a brazíliai Sierra de Roncador és a perui Andok-vidék között került sor. Ez az Amazonas forrásvidéke, amely mind a mai napig áthatolhatatlan trópusi őserdőt képez. Fehér ember számára a vidék gyakorlatilag járhatatlan nemcsak a terep nehézségei, hanem a kíméletlen éghajlat és leselkedő betegségek miatt is.

the_giants_of_the_past___a_lost_city_by_flaviobolla-d72ol2f

A piramisok amúgy nem ismeretlenek arrafelé, de az eddigieket kizárólag Közép-Amerikában lelték fel. Ez a táj viszont amazoktól az építményektől több ezer kilométerre délre található. Így mondhatni az űrből felfedezett piramisok alig valamivel kisebbek, mint a Kairó mellett látható egyiptomiak – ám akkora területen szóródtak szét, mint Machu Picchu romvárosának háromszoros kiterjedése. Hogy miről is van szó, máig nem dőlt el. Negyedszázad óta ugyanis senki sem jutott el arra a vidékre! Így tehát a piramisok lehetnek éppenséggel természetes alakzatok – a kutatók egy része a fotók alapján rögtön kijelentette ezt – míg mások úgy vélik, lehetnek éppenséggel amerikai piramisok, amelyeket egy ősi és ma már talán nem is létező nép emelt.

De kik, mikor, és miért? IRÁNY AZ ELVESZETT VÁROS!

Aki ilyen érdeklődési körrel érkezik Dél-Amerikába, különösen Peruba vagy más, Andok-béli országba, azt a helybeliek megnyugtatják: jól hiszi, az ősi időkben az itteni civilizációk igenis kapcsolatban álltak az űrbéli Idegenekkel. Hogy aztán ebben mennyi a lélektan szerepe – a pénzéhes idegenvezetők üzletet szimatolnak a tehetős európaiakban, amerikaiakban és igyekeznek őket rávenni, minél tovább kutassanak a néptelen terepen, és persze ez alatt minél több pénzt hagyjanak az országban – és mennyi lehet az igazság, ma még kideríthetetlen.

Tény viszont, hogy Latin-Amerikában – csakúgy, mint a földrész északi felén, különösen az Egyesült Államok területén – hétről hétre sok UFO-t látnak. Nappal és éjszaka száguldoznak el az égen, vagy szállnak alacsonyan az őserdők fölött. Az Andok, ez a titokzatos hegység is vonzza őket a jelek szerint.
Valaminek kell lennie a dologban, mert az errefelé élők legendáinak szerves részei a valaha – sok ezer évvel ezelőtt – már ideérkezett Idegenek. Maguk az inkák is szentül hitték, hogy őseik egyenesen az égből jöttek, és ők tanították meg a korabeli embereket számos tevékenységre és tudásra.

Ezen felül a földrészen találunk gyanús jeleket. Néhány, megközelíthetetlen függőleges sziklafalakon több száz méteres bevésett jelek tanúskodnak egy másfajta technikáról. Vagy hatalmas kőteraszokat láthatunk nehezen megközelíthető hegyoldalakon, ahol sem a múltban, sem ma nincsenek városok, falvak vagy utak, de még folyók sem. Vagyis nehezen hihető, hogy ezeket emberek építették volna – mert hogyan és mi célból? A hatalmas, itt-ott kormosra pörkölődött kőlapok inkább egykori rakétaindító terepre emlékeztetnek ma bennünket…

Soha nem fogynak el a kíváncsi európaiak, akik az Andok titkait fürkészik. Pedig nem mindig járnak jól. Itt volt például Karl Brugger német tévériporter és amatőr kutató, aki egy tévétársaság megbízásából kerekedett fel. Azt állította, olyan nyomokra bukkant, amelyek egyértelműen bizonyítanák a régi legenda igazát: az Amazonas fonásvidéke alatt és a régi híres perui inka városok között több ezer kilométeres alagutak teremtettek összeköttetést. Ezzel egykoron Däniken is előállt, de végül nem bizonyította. Megfenyegették netán?

Brugger rosszabbul járt. Amikor bejelentette, hogy felfedezéséről könyvet fog írni, egy ismeretlen tettes agyonlőtte. De mások is életüket adták már a Ciudad Perdida, vagyis az Elveszett Város kutatásáért. A legismertebb közöttük Percy Fawcett ezredes, a századelő híres utazója volt. Befejezetlen naplója évtizedekkel ezelőtt magyarul is megjelent. Fawcett is egy elveszett várost keresett, amelyről azt állították neki, hogy ott fehér bőrű indiánok, egy idegen civilizáció leszármazottai élnek. 1925-ben hallottak róla utoljára – aztán soha többé semmit. Bár évtizedeken át keresték őt és csapatát, mind a mai napig nem derült ki, mi lett velük.

Nem kell okvetlenül a legrosszabbra gondolni. Lehet. hogy Fawcett és társai megtalálták a fehér indiánokat és… velük maradtak! Vagy saját akaratukból, vagy kényszer hatására. Ki tudja, miféle hatalmas titkok birtokába jutottak és ezért talán lemondtak a mi civilizációnkról? Egy sokkal érdekesebb, ősibb, vagy nagyobb tudású kis társadalom tagjaivá válhattak..?

A hivatalos régészet azt állítja, hogy az amerikai kontinensen 20-30 ezer évvel ezelőtt jelent meg az első ember, a Bering-szoroson Ázsiából átjött ősemberek lehettek ezek, akik aztán a következő évezredek alatt lefelé, délre haladva lassan belakták a földrészt. Az akadémikusok soha nem vettek tudomást azokról a sírokról és régészeti leletekről, amelyek ennél jóval idősebb emberekre, sőt kultúrákra utaltak volna. (Elég, ha Michael Cremo Tiltott régészet című szenzációs könyvének adataira gondolunk…)

Nem hivatalosan persze – a legendák és konkrét leletek alapján is – nem egy kutató állítja: az inkák előtt akár tízezer (!) évvel is létezhetett már azokon a földeken legalább egy magas szintű kultúra, amely tudását aligha a Föld többi lakójától vette. De az is nehezen hihető lenne, hogy önmaga fejlesztette ki olyan primitív körülmények között. E kutatók úgy vélik, hogy 8-10 ezer évvel ezelőtt Dél-Amerikában még nagyon másféle hidrogeológiai, időjárási és etnikai körülmények léteztek a földrészen. Mára elveszett civilizációk éltek olyan fejlett városokban – és a föld alatt – amelyeket vagy romba döntöttek a változások, és/vagy elnyelte őket a dzsungel.

Az említett LandSat műhold 1975-ben mást is felfedezett, no, nem az Elveszett Várost vagy városokat – sajnos – hanem egyéb civilizációra utaló jeleket. Az Amazonas kutathatatlan forrásvidékén, konkrétan a Pini-Pini folyó mentén, attól pár kilométerre egy fennsíkot filmezett le a műhold. Ezt a területet a jelek szerint valakik mesterségesen megtisztították a kövektől és a növényzettől, majd ellipszis alakúra formázták. A műhold 900 kilométer magasan haladt, és az 1970-es években az akkori kamerák felbontóképessége még nem érte el a maiakét. Ezért csak annyi állapítható meg a felvételekről, hogy a rejtélyes ellipszis alakú területen fekete pontok sorakoznak kettős sorokban. Azt árnyékokból derült ki, hogy ‘ezek is piramisok,’ csak kisebbek.

Bár a dolog nagyon egyértelműnek látszik – akadtak kutatók, akik a felvételek láttán itt is a természetes alakzatokhoz ragaszkodtak. Nos, szerintem kevéssé hihető, hogy a dzsungel kellős közepén a természet valamilyen okból ellipszis alakban megtisztítja a felszínt, majd szépen kettős sorokban piramisokat ültet el vagy farag ki a felszíni sziklából, esetleg odahordja a szél. Ezen urak egyike volt McKeon amerikai geológus, aki a felvételek alapján nyilvánosan kijelentette, hogy itt egy különös szeizmikus jelenség eredménye látható. Valóban, igén különös jelenség lehetett, amikor a földmozgások létrehozták az ellipszist. Akkor megkérdezném: másutt, a Föld egyéb pontjain miért nem csinált ilyet a természet? Ha valami természetes jelenség, akkor sok száz millió év során egy ilyen nagy bolygón nyilván időben és térben többször kellett, hogy ismétlődjön!

Arról nem is szólva, hogy itt is történtek rejtélyes dolgok-manapság. Egy francia expedíció a Herbert és Nicole Cartagena házaspár vezetésével még 1979-ben indult felkutatni az Elveszett Várost. Akkoriban Peruban és a környező országokban ismét mindenki két dologról beszélt. Az egyik a jelenhez kapcsolódott: úgy az Andokban, mint az Amazonas forrásvidékén nagyon sok UFO-t láttak. A másik téma ismét a fehér bőrű indiánok voltak.

Akkoriban ugyanis néhányan ismét állították, hogy valahol az őserdőben igaz, messziről – látták őket. Mindenki azt állította, hogy két méternél is magasabb, teljesen fehér bőrű emberek; akik sem külsejükben, sem viselkedésükben nem hasonlítanak a tágasabb környéken (sok százezer négyzetkilométeren) élő indiánokhoz.

A francia expedíció négy hónapig kutatott utánuk, közben a cuzcói rádióamatőr klubbal tartották a kapcsolatot az éteren keresztül. Négy hónapig a franciák nem jutottak a fehér bőrűek nyomára, majd a peruiak egy napon váratlanul elvesztették a kapcsolatot a franciákkal. Csak annyit lehetett tudni róluk, hogy a különösen egészségtelennek és veszélyesnek tartott Madre de Dios- tartományba hatoltak be Cartagenáék. A perui ajtó akkoriban heteken át arról cikkezetett, hogy a franciák alighanem megtalálták a különös indiánokat, azért nem jöhettek vissza.

Arról is beszéltek – ami a dél-amerikai történelem ismerői számára teljesen kézenfekvő – hogy nem egy, hanem több elveszett várost kellene kikutatni, piramisokkal vagy a nélkül. Azt sem titkolták sokan, hogy a fehér bőrű indiánokat azért nem találja meg senki, mert ha szorult helyzetbe kerülnek, egyszerűen lemennek valamelyik földalatti járatba. És attól kezdve itt a felszínen nyomuk vész, majd felbukkanhatnak sok száz vagy ezer kilométerrel távolabb. Mondták, ezeket a földalattijáratokat már a hatszáz-hétszáz évvel ezelőtti inkák is ismerték és használták, de soha nem árulták el a spanyoloknak. Ezért nem tudunk róla mi sem, manapság. Az alagutakat nem az inkák vagy elődeik, hanem égből érkezett Idegenek – atlantisziak – építették. Természetesen ellátták szellőzőnyílásokkal is és bennük fáklyát hordozva, a kivésett, egyenletes terepen sebesen haladhatnak az emberek.

A Cartagena-expedíció Praitl városát kereste, amelyről szintén csak beszéltek, de senki sem látta. A franciáknak 1979-ben veszett nyomuk. Egy évvel később az olasz Giancarlo Ligabue szervezett expedíciót erre a környékre. Ő és társai élve jöttek vissza és a Madre de Dios folyó környékén egy hatalmas függőleges sziklafalat láttak, amelyen furcsa vésett ábrákat és jeleket találtak. Az egész olyan volt, akár egy térkép.
Ám amikor az olaszok visszajöttek, megtudták, mit talált évekkel korábban a LandSat műhold. A piramisok – mondanom sem kell – nagyon érdekelték őket és sikerült kibérelniük egy helikoptert.

A műholdfelvételeket többé-kevésbé pontos térképekkel hasonlították össze. A járhatatlan vidéken nem juthattak oda, viszont a légi jármű valamelyes sikerrel kecsegtetett. És ekkor érdekes dolog történt: Ligabue, aki megszállottan hitt az idegenek egykori jelenlétében és abban, hogy ma még rejtett kultúrák is létezhetnek azon a titkokkal teli hatalmas földrészen – elrepült a műhold-látta piramisok fölött és visszatérve azt állította: ezek nem mesterséges építmények, hanem természetes formációk!
Mások úgy vélik: amíg csak levegőből láthatták néhányan a piramisokat, nem lehet kötelező érvényű megállapítást tenni. Merthogy egy perui expedíció ugyan elindult nem sokkal a felvételek nyilvánosságra kerülése után, de nem jutott el a piramisokig – a csapat egyik tagja útközben meghalt, ezért visszafordultak.

REJTÉLYES IDEGENEK?

Már a Kolumbuszt követő időkből, az első spanyol hódítók köreiből is csurrantak-csöppentek olyan információk, amelyek arról szóltak, hogy él valahol a kontinensen egy nép, amely nem hasonlít az itteni őslakosokhoz. Mások hozzátették, hogy nyilván ezek ősei emelték Tiahuanacót, amely sok tízezer éves nagy központ lehetett.

Miután ötszáz éven át nem csitultak a suttogások és találgatások, a huszadik században többen – Fawcett, a Cartagena-házaspár és mások – az életüket is feláldozták, csakhogy megtudjanak valamit a fehér indiánokról.

Nem haladtunk eddig időrendben, mert az olasz lap, a Nexus Internazionale, amelyből anyagunkat vettük szintén csak később szerzett tudomást a korábbi francia expedícióról. Nemrégen derült ki, hogy egy Serge Debru nevű francia kutató már 1970-ben szervezett egy expedíciót. Akkor még senki sem tudhatott a műholdas felfedezésről és a Debru-expedíció célja nem is rejtélyes piramisok vagy elveszett városok – inkább kizárólag a fehér indiánok voltak.

Az expedíció elindult, de soha nem tért vissza. Máig nem tudható, mi történt velük. Elvonultak a dzsungelbe és – ennyi. Mivel azóta harminc év telt el; nem gondolhatjuk komolyan, hogy máig ott tévelyegnek, de azt sem, hogy sikerrel jártak. Vagy megtalálták ugyan az indiánokat, de éppen azok végeztek: velük? Vagy magukkal vitték őket valahová a föld alá? Esetleg egy UFO-n szálltak el az idegenek földönkívüli támaszpontjaira? A leginkább fantasztikus feltételezés sem lehet eléggé vad a valósághoz képest!

Két olasz, Mario Ghiringhelli és Marco Zagni sok éven át készültek egy expedícióra. Őket elsősorban a piramisok érdekelték, már-már elszánták magukat arra is, hogy elrepülnek arrafelé és a rejtélyes ellipszis fölött ejtőernyővel, kiugranak. Ám végűl is a visszatérésre nagyon kevés esélye lehet olyan embernek, akik nem a dzsungelben nőttek fel – ezért lemondtak a dologról. Inkább úgy döntöttek, előbb egy sajátos edzést tartanak. 1984-ben Francia Guyanában majdnem egy teljes, évig gyakorolták az életet a dzsungelben, kitanulták a túlélési technikákat. De mire ezzel végeztek, kiderült, hogy nincsenek szponzorok – ami a legreményteljesebb expedíciót is megölheti; még mielőtt az igazából elindulhatott volna. 1988-ig vártak, akkor ismét ejtőernyős ugrásokra gondoltak. De ahol több mint 50 méteres fák állnak, ott az ugrás majdnem egyenértékű lenne az öngyilkossággal.

Aztán Ghiringhelli életét vesztette Indonéziában, Marco Zagni viszont nem adta fel – mindmáig. Az utolsó híradásunk 1999-ből származik, akkor még mindig tervezgette a következő perui expedíciót. Zagni ugyanúgy, mint mások, meg van győződve arról, hogy legalább hatezer évvel Krisztus előtt Dél-Amerikában létezett egy civilizáció, amely a mai Cuzcótól északra az Andokban és az Amazonas forrásvidékén élt, persze akkor még más klimatikus viszonyok között. És ahogyan 1911-ben Machu Picchut is szinte a véletlennek köszönhetően fedezték fel úgy még ma is lehetne találni számtalan elveszett várost arrafelé. És talán a kétméteres, fehér bőrű indiánokról, szóló történetek sem csupán egy mitológia részei lehetnek…

Nemere István