csütörtök, július 2, 2020
Home Hírek Az illuminátusok és a zeneipar

Az illuminátusok és a zeneipar

0
Megosztás

Ennek a cikknek az olvasása 3 percig tart

Egyes összeesküvés elmélet hívők szerint a film és a zeneipar komoly elmekontrollal rendelkeznek, melyet az Illuminátus használ fel arra, hogy céljait véghezvigye. Ha végigtekintünk a közelmúlt zenetörténetén, láthatjuk, hogy több tehetséges zenész és előadó bukkant fel, akik nagy hatással voltak ránk különféle módon.

Mindannyiunknak vannak kedvenceik, akikre felnézünk és csodálunk. Nagy szerepet játszanak a fiatal felnőttek életében. Fritz Springmeier és Cisco Wheeler összeesküvés elmélet kutatók azt állítják, hogy a zeneiparban dolgozók, de legfőképpen a country music területén tevékenykedő zenészek úgynevezett elmeprogramozóként működnek és ők maguk is az elmekontroll rabszolgái, akik több személyiséggel rendelkeznek. A kutatók megemlítik többek között Kris Kristoffersont, Jerry Lee Lewist és Willie Nelsont mint programozókat, akik az Illuminátusnak dolgoznak. Sok zenész pedig eleve úgy van programozva, hogy az megfeleljen az Illuminátus elvárásainak, hogy terjesszék az üzenetet.

Ennek az összeesküvés elméletnek a hívei szerint az első programozó Elvis Presley volt, aki programozott rabszolgaként tevékenykedett, programozója pedig nem más mint menedzsere, Tom Parker ezredes lehetett. Springmeier és Wheeler azt állítja, hogy több filmben és műsorban a színészek rabszolgaként dolgoznak: olyan előadók, mint  Rosanne Barr, Bette Mittler, Marilyn Monroe, Loretta Lynn, Crystal Gayle és lehet, hogy Wayne Newton is. De ide tartozik még Frank Sinatra, Peter Lawford, és Bob Hope. Programozóként pedig olyan neveket említenek meg mint Anton LaVey, és Jerry Lee Lewis. A kutatók szerint Elvis Presley egy többszörös személyiség volt, aki olyan álnevek alatt tevékenykedett, mint John Burrows.

Az összeesküvés elmélet hívői szerint Elvis Presley egy Memphis Mafia nevű csoporthoz tartozott, akiknek megvolt az a képessége, hogy módosult tudatállapotba kerüljenek vagy akár halottnak tűnjenek. Vélekedésük szerint az a tény, hogy Elvis ikertestvére meghalt születésekor, spirituális erőt adott az énekesnek. Egyes elméletek alapján az Illuminátus ugyanis gyakran megöli valakinek az ikertestvérét születéskor, így a másik fél elnyeri annak lelkét és erőre tesz szert. Elvis Presley csoportjának négy férfitagja volt. Köztudott volt az énekesről az is, hogy jógázott, érdekelte a számmisztika, a drogok és spirituális tanításban is részt vett egy kaliforniai akadémián.

Aktív tagja volt a Teozófiai Társaságnak. Érdekesség az is, hogy miután – állítólagosan – meghalt, kijött egy albuma Orion címmel, egy szárnyas koronggal a borítón, ami egyben egy mágikus egyiptomi szimbólum. Elvis Presley mellett a Beatles is egy olyan együttes volt, amelyet az Illuminátus választott ki, hogy bevezesse a rockzenét az Egyesült Államokban. Zenei tehetségükről ugyanakkor semmi kétség.

Elvis közeli barátjáról, Wayne Newtonról is úgy tartják, hogy rabszolga lehetett. Emellett Elvis együtt dolgozott Burt Reynoldsal és Jerry Lee Lewissal, akikről szintén úgy tartották, hogy Illuminátus tevékenységekben vettek részt. További kérdés, hogy ha milliókat költöttek a sírjára, miért lett elbetűzve a neve? Elvis Aaron Presley, Elvis Aron Presley helyett. Ezenkívül az énekes többször elismételte, hogy anyja mellett akar majd feküdni, ehelyett apja mellé temették, akiről megállapították, hogy nem is az igazi apja volt. Miért nem próbált soha senki biztosítási pénzhez jutni Elvis Presley-n keresztül? Úgy tűnik, hogy a nyilvánosság számára elérhető adatok nem következetesek. A kutatók úgy gondolják, hogy az Illuminátus tudja az igazságot Elvis Presleyvel kapcsolatban.

elvisinfonet.com | paranormal.hu | nathsegato képe a Pixabay -en