Home A múlt rejtélyei Az inuit átok

Az inuit átok

0

2018 decemberében röppent fel a hír, hogy hat megmagyarázhatatlan haláleset történt egy távoli sarkviéki településen, Gjoa Haven-ben, melyet egy egy újjáéledt átoknak tulajdonítottak. Az átok Sir John Franklin elátkozott expedíciójához köthető, amely 1945-ben történt. A cél az Északnyugati Átjárón való átkelés volt, melynek során mind az HMS Terror és az HMS Erebus reménytelenül a jégbe fagyott.

A legénység szörnyű viszontagságok között halt meg, miközben próbáltak biztonságos helyre jutni. A roncsok 170 évig nem kerültek elő, de 2014-ben és 2016-ban megtalálták azokat Vilmos Király Szigetétől nem messze egy szigetcsoporton.

2018-ban, amikor egy 1000 fős inuit közösséget több haláleset sújtott, az az állítás járta, hogy a roncsok megbolygatásával életre kelt az egykori átok. Jacob Keanik, egy helyi lakos szerint az ott élők babonásak. A férfi két közeli családtagját vesztette el a vizeken miután a roncsokat felfedezték. A férfi szerint érezhető, hogy van valamilyen összefüggés a halálesetek és a roncsok felfedezése között. Egy régi babona úgy tartja, hogy Vilmos Király Szigetén olyan lények élnek, melyeket az ember nem észlel.

Sokan úgy érzik, hogy a sziget egyik oldalán olyan mintha lennének körülöttünk valakik, miközben nem látunk magunk körül senkit. Fred Pedersen, a Kitikmeot Inuit Közösség elnöke azonban igyekezett gyorsan eloszlatni a félelmeket. Úgy véli, hogy ezek csupán roncsok, melyek el lesznek szállítva onnan. Amennyiben emberi testeket találnak, azokat ott fogják hagyni, nem háborgatják majd őket.

Telegraph | Dimitris Vetsikas képe a Pixabay -en