Home A tudomány rejtélyei Az ok és okozat törvénye meg is fordulhat

Az ok és okozat törvénye meg is fordulhat

0

Az ok és okozat jelensége régóta ismert a fizikában és a filozófiában egyaránt. A klasszikus felfogás szerint az ok után okozat következik. Az elmúlt hetekben azonban tudósok egy csoportja (University of Oxford) megkérdőjelezte a sorrendet azután, hogy ismét vizsgálat alá vetették a kvantumokat: létezik ugyanis egy olyan jelenség, melynek során egymástól távol lévő részecskepárok észlelik hogyan viselkedik a másik, amely befolyásolni fogja annak párjának a viselkedését.

A mostani felvetés szerint az okozat kiválthatja magát az okot. Ennek az elgondolásnak az az alapja, hogy nem lineárisan, tehát egyenes vonalban gondolkodunk az októl az okozat felé, haneem az időt mint tényezőt kizárva a folyamatból, inkább körfolyamatként gondolunk az eseményekre, ahol az okozat visszafele haladhat és megteremtheti az okot. Az idő ugyanis egy olyan tényező, amely egyenes vonalúvá teszi az alapfeltevést, de ha ezt kizárjuk, akkor más lesz az események dinamikája és az ok-okozat közötti interakció.

Nehéz azonban elképzelni, hogy mindez hogyan működne a gyakorlatban, hogyan történnének az események mindennapjainkban. A kérdés tehát egyelőre elméleti síkon létezik.

Lisa Gielis képe a Pixabay -en.