Az összes bébiszitter felmond a kísértetházban lakó családnál

Reménytelen küzdelmet folytat egy skóciai család. A Skót határvidéken élő família képtelen gyerekcsőszt találni.

Az au-paireket közvetítő Childcare.co.uk oldalon nemrég feladtak egy hirdetést, amelyből kiderül, hogy évi 50 ezer fontos (17,5 millió forint) fizetést kínálnak annak, aki elvállalná két gyermekük (egy öt- és egy hétéves) felügyeletét bentlakással, saját hálóval, külön fürdőszobával és konyhával. Azaz havi közel másfélmillió forintnak megfelelő összeget fizetnének – plusz 28 nap szabadság a munkaszüneti és ünnepnapok mellett –, csak hogy valaki vállalja már el.

Az elmúlt egy év során öt dadus mondott fel náluk.

És nem arról van szó, hogy a gyerekek vadócok vagy a szülők kibírhatatlanok lennének. A pesztrák távozásának oka sokkal bizarrabb: minden egyes au-pair paranormális jelenségekre panaszkodott – fura zajokra, elmozduló bútorokra, rejtélyes üvegtörésekre.

A BBC szerint a család 10 éve lakik a házban, amelyről az előző tulajdonos elmondta, hogy „szellemek járják”, de ők nem különösebben foglalkoztak ezzel. És azóta, amióta ott élnek, nem is tapasztaltak semmi rendkívülit. Nem így a gyerekcsőszök, akik heti 3-4 napra egyedül maradnak a gyerekekkel, és elmondásuk szerint mindig ilyenkor történnek az érdekességek.

A Childcare.co.uk alapítója a Mirrornak azt mondta, hogy ez az eddigi legfurább eset a praxisában. Annyira bizarrnak találták, hogy le is kellett ellenőrizniük, nem csak kamuhirdetésről van-e szó.

24.hu

Share on Google+Email this to someoneShare on LinkedInShare on TumblrTweet about this on TwitterShare on FacebookShare on Reddit

Vélemény, hozzászólás?