Home Földönkívüliek Az UFO-jelenségr?l

Az UFO-jelenségr?l

0

A rövidítés, ?UFO” azonosítatlan repül? objektumot jelent. Ta­lán nem pontos és korrekt a fordításnál a magyar ?tárgy” szó hasz­nálata az objektum helyett, hiszen ebben az esetben mindenki azonnal valamiféle ?szerkezetre” asszociálhatna. Talán az angol elnevezés sem egészen pontos, ezért ha egészen jól meg szeret­nénk határozni az UFO fogalmat, célszer? lenne inkább ?azonosítatlan repül? dolog”-ról beszélni, hiszen minden UFO-nak min?sül, ami repül és amir?l nem tudjuk mi az.

A tengerek-óceánok mélységeiben is felbukkannak különös ?dolgok”, el?fordul, hogy a légkörben nagy sebességgel haladó UFO hirtelen levág a víz alá és ott folytatja útját, illetve fordítva. A víz alatt megfigyelt UFO-kat USO-nak nevezik.

Fontos tisztázni az UFO, azaz az azonosítatlan repül? dolog mibenlétét. Tévedés azt gondolni, hogy minden esetben ?kis zöld emberkék” ?rhajóját látnánk. S?t, sokszor magukra a ?kis zöld emberkékre” is az UFO szóval hivatkoznak, holott az esetleges idegen ?rhajú utasainak neve helyesen: ufonauta.

B? harminc éve foglalkozom utókutatással. A tapasztalataimat a következ?képpen összegezném: A bejelentett UFO-esetek 90%­ában az emberek vagy valamilyen természeti jelenségnek tanúi vagy ?rkutatási-?rhajózási eseményt figyelnek meg.

A természeti jelenségek a legkülönfélébbek lehetnek: légköri jelenségek, mint pl. gömbvillámok, Szent-Elmo tüze, piezo­elektromos, elektrosztatikus és természetesen még ismeretlen jelenségek is. Bolygóegyüttállások, meteorhullás ugyanígy nagy figyelmet kelthet, de az emberek megfigyelhetnek leváló rakétafokozatokat, m?holdakat, ?rállomásokat, repül?gépeket. Ezek a könnyen értelmezhet? és azonosítható UFO kategóriáját képezik ­természetesen a szakemberek számára.

Az elemzések az mutatják, a fennmaradó, a szakemberek által is nehezen azonosítható ?dolgok” körébe tartoznak jelent?s arányban a titkos katonai szerkezetek. A fennmaradt 10%-nyi megfigyelés hátterében kb. 90%-ban titkos katonai eszköz áll. Természetesen ezeket a szerkezeteket nem fogják ?leleplezni” gyártóik, hiszen nekik sokkal biztonságosabb az a tudat, hogy ha a társadalmak tagjai ?kis zöld emberkék” röpködésében hisznek, mintha felismernék valamelyik szupertitkos gépüket, pl. az Aurórát, és elkezdenének érdekl?dni mire megy el a befizetett adójuk nagy része…

A bejelentett esetek 1%-a tehát, amely mindenféleképpen figyelemreméltó. Ez a bizonyos 1% még mindig igen hatalmas számot jelent az egész világra vonatkozóan. Nagyságrendileg: több százezret! Úgy gondolom, ezt a megmaradt kategóriát legalább két részre kell felosztani. Az els? részét talán a kisebb részt, jelentik azok a szerkezetek, melyek intelligens irányítás alatt állnak, és nem tartoznak egyetlen földi hatalom fennhatósága alá sem, tehát idegen berendezések. Nem tudom a tényleges számuk mekkora lehet, az viszont biztos, évr?l-évre változik. Ezekben a térhajókban, ?rhalókban, repül?gépekben olykor tartózkodnak idegen lények, olykor nem, nyilván, ez utóbbi esetben, automatákról van szó.

Sokan, tagadván az idegen szerkezetek ittlétét, azt állítják, azért nem léteznek földönkívüli eredet? ?rhajók térségünkben, mert nem tudnának idejönni… Ez az érv igen gyenge lábon áll. Az óceánokon ugyanis lehet csónakkal is átkelni, de lehet felettük átrepülni is. Az a körülmény pedig, hogy a egyesek csak a csónakot és az evez?t ismerik, nem jelenti azt, hogy más ne tudna esetleg repül?gépet is építeni…

Az idegen szerkezetek mellett, ebbe a bizonyos 1%-ba, bele­tartozik egy olyasmi is, amire talán kevesen gondoltak eddig. Ez pedig a következ?: mi van akkor, ha a megfigyel?k – egyszer? emberek, pilóták, radarkezel?k, ?rhajósok, stb. – az él?lények egy eddig teljesen ismeretlen csoportfát látják?

Mivel a Föld felszínén élünk, megszoktuk, hogy az életet ebben az irányban keressük. De meg kellett tapasztalnunk: a mélytengerek legmélyebb pontját is fejlett él?lények népesítik be, a magas-légkörbe is feljutnak egyszer? mikrobák. De mi van akkor, ha olyan fajok is léteznek, melyek képesek voltak alkalmazkodni a magaslégköri, s?t, kifejezetten a világ?ri körülményekhez is?

Ennek a lehet?ségnek a világon semmi nem mond ellent. Éppen ellenkez?leg.

A nyílt világ?rbe többször vittek fel egyszer?bb él?lényeket, magokat, stb. Ezek olykor egészen elképeszt? túlél?-képességr?l tettek tanúságot. Éveket töltöttek a Holdon baktériumok, hónapokat a nyílt világ?rben algák, stb., aztán visszatérve a Földre nagyszer?en szaporodtak, mintha mi sem történt volna.

Azt állítom tehát, hogy a megfigyelt UFO-k egy része az él?lé­nyek eddig ismeretlen faját, fajait képezik, olyan életformákat, melyek létezhet?ségében sem hittünk eddig.

Figyelembe kell venni azt a tényt, a világ?rben nyüzsög az élet, ott van a Marson, a Vénuszon, a Titánon, az Európán, talán a Holdon is, szinte mindenfelé, amerre eddig ?rhajósaink vagy automata berendezéseink jártak.

A nyílt világ?rben minden anyag megtalálható a szerves élet fenntartásához, csak természetesen nagyon kis koncentrációban eloszolva.

Ahol pedig az élet feltételei léteznek, ott el?bb-utóbb az élet is megjelenik! Természetesen ne várjuk azt, hogy ezt a bejelentést lelkesen ünnepelni fogják tudósaink, hiszen abban a pillanatban felborulna a darwinizmusba vetett hitük és a csatlakozó evolúciós dogmák rendszere. A dogmák pedig hatalmas urak…

Természetesen, ha a világ?r nyüzsög az élett?l, márpedig nyüzsög, akkor az élet földi megjelenése mellett, az ember megjelenésével is azonnal gondok lesznek… No nem az igazságkeres? kutató számára, hanem a dogmákkal körülbástyázott tudománynak és egyházaknak.

Nem Roswellben kezd?dött

Tévedés lenne azt hinni, hogy az ufókutatás 1947-ben, Roswellben kezd?dött volna. Nem. Egyáltalán nem. A világ minden részén találkozhatunk több ezer éves, olykor pedig több tízezer éves, barlangrajzokkal, melyek kifejezetten repül? csészealjakat, és idegen ?rhajósokat ábrázolnak. A kutatók ezeket az ábrázolásokat ?istenek” képének tartják, de azt nem szabad elfelejteni, az ?si emberek csakis és kizárólag azt tudták ábrázolni, amit láttak, amivel találkoztak. Nem tudtak ?fantáziából” dolgozni.

Kifejezetten naturalisztikus alkotás az Algériában, a Szaharai-sivatag szélén, a Taszilin-Ádzser hegység szikláiba karcolt hatalmas, nyolcméteres alak. Henri Lhote ?Nagy Mars isten­nek” nevezte el. Az alak vastagra felfújt véd?öltözetet visel. Vajon mi késztette a k?kor állatb?rökbe öltözött emberét, hogy ilyen figurát formázzon meg, ráadásul mindjárt ilyen hatalmas méretben? Egy biztos: valami igen hasonlóval kellett találkoznia.

Az észak-olaszországi Val Camonicában, a svájci határon, nem messze Capo di Monte városától évezredeken át készül­tek újabb és újabb barlangrajzok, köztük olyan lényekr?l is, melyek fejét sugárkoszorú övezi. A szakemberek szerint vala­miféle rituális táncot látunk. Megjegyzem, a szakemberek mindig ezt mondják, ha fogalmuk sincs arról, amit látnak… A figu­rák kezében tartott különös tárgy szerintük – természetesen ­valamiféle kultikus eszköz….

A világ minden részén megtalálható, fantasztikusabbnál­fantasztikusabb barlangrajzok, vésetek, festmények megszámlálhatatlanul hosszú sorában talán a legjelent?sebb Dr. ViacseszlavZaicev filológus jóvoltából származó kép. Állítása szerint a barlangfestményre az üzbegisztáni Fergána városától délre, az Altáj-hegységben találtak. A kép központi alakja egy pontosan ugyanolyan barázdált korongot tart a kezében, mint amilyeneket Kínában, a Bajanka-úla hegységben találtak 1938­ban. A helyiek körében pedig közszájon forog egy ?legenda”, miszerint tizenkétezer évvel ezel?tt valamiféle lények ereszkedtek alá az égb?l, s nem tudták a Földet ismét elhagyni. Kisebbek voltak az embereknél, így üldözték, s végül meg is ölték ?ket.

Az hihetnénk esetleg, hogy hív? ember repül? csészealja­kat és földönkívülieket már nem látott, és nem ábrázolt ilyesmi­ket, pláne a templomok freskóin! Azt gondolhatnánk, a keresz­tény egyház már egészen korán ?beledöngölte” a híveibe, hogy ilyesmit látni, az Istennek nagyon nem tetsz? dolog…. Nos, a helyzet nem ez.

I. típusú találkozások

Idegen létformákkal többféleképpen találkozhatunk. Ha csak látunk ilyeneket, azt nevezzük ?I. típusú találkozásnak”.

Ami fontos. Az idegen objektumok alakzatban repültek, intelligensen viselkedtek, jól kidolgozott man?vereket hajtottak végre nagy sebességgel, nagy magasságban, és mindezt ráadásul kötelékben tették. kötelékben.

Természetesen az is elképzelhet?, az Amerikai Egyesült Államok tesztelt új típusú lopakodó repül?gépeket déli szomszédjának légterében, jelen esetben ez mégsem valószín?, a megfigyelt objektumok nagy száma, viselkedése és egyéb fizikai paraméterei miatt.

Az ufók viselkedését megfigyelve azt tapasztaltuk, hogy mozgásuk Magyarország felett nem esetleges, hanem gyakorlatilag egybeesik a hazánk területén húzódó f?bb Ley­vonalakkal, energia-ösvényekkel. Ezek a vonalak három nagy csomópontot alkotnak, Gyula, Csobánka, illet?leg Lenti-Szombathely térségében. A három csomópont közül a csobánkai a legjelent?sebb.

Ezen Ley-vonalak metszéspontjában ?szent-helyek”, gyógyforrások, jelenési helyek, illet?leg búcsújáró helyek találhatók. Nyilván nem véletlenül. Az sem lehet véletlen, hogy a magyarországi gabonakörök is szinte kizárólag ilyen metszéspontok közelében jelennek meg. Mint ahogy a tér- és id?kapuk is ilyen helyeken nyílnak. De ez már kicsit más téma.

II. típusú találkozások

Ide sorolhatók azok az események, amikor egy repül? csészealj valamiféle nyomot hagy. E nyomok egyik legjellegzetesebbje a gabonakör. Itt jegyezzük meg, a ?gabonakör” kifejezés nem egészen pontos, lehetne esetleg helyette ?ufóköröket” mondani, hiszen a körök, gy?r?k és a legbonyolultabb alakzatok nemcsak gabonában, hanem akár havon, jégben, de betonon is megjelenhetnek.

A gabonakörökkel kapcsolatban több keletkezési elmélet is napvilágot látott, köztük a legvadabbak is. Természetesen hamisítók is jelentkeztek, de komoly szakembereket nem tudtak becsapni. Az arány pedig nagyjából 10 valós gabonakörre körre esik egy hamisítvány. A médiában természetesen a hamisítók kapnak nagyobb m?sorid?t…

A gabona- és egyéb körök keletkezésének nagy részénél ?ufótevékenység” is megfigyelhet?, mint kísér? jelenség, illetve mint lehetséges kiváltó ok. A keletkezett alakzathoz kapcsolódva olyan változásokat észlelünk – mind a talajban, mind a növényzetben, mind a háttérsugárzásban -, melyeket hamisítással egész egyszer?en képtelenség produkálni.

Magyarországon a legnagyobb nyilvánosságot minden bizonnyal a székesfehárvári gabonakör kapta. 1992-ben kelet­keztek. Sajnos, a bevett hivatalos gyakorlat szerint, tudósaink nemhogy kivizsgálták volna a meglehet?sen nagyméret? alakzatot, annak környezetét és elvégezték volna a megfelel? méréseket, ehelyett igyekeztek elbagatellizálni, majd, ami rosszabb meghamisítani a történteket. (A mellékelt kép a RYUFOR Archívumából való.)

A magyar éttudósok hivatala, valószín?leg elnökének utasítására, ugyanis nem átallott felbérelni két középiskolás diákot, és azt mondatni velük, hogy a székesfehérvári gabonakör az ? m?vük. Mindehhez a teljességgel tisztességtelen lépésükhöz felhasználták a tévé adta nyilvánosságot is. Természetesen, amikor napok múlva kiderült a ?turpisság”, a média már nem adott ekkora teret a témának….

Fehérváron ugyanis nemcsak egy kör keletkezett. A kisebbekr?l az állítólagos hamisítók mit sem tudtak. Vagyis még a helyszínre sem vitték ki ?ket megbízóik…. Arról is bölcsen hallgattak, hogy a kör területén jelent?sen megnövekedett háttérsugárzás volt észlelhet?, az elektronikus dolgok nem m?ködtek, a búzaszálak szépen összefonódtak, még a föld alatt is, stb. Amikor aztán a TSz kártérítést kért, mondván, ha megvannak a b?nösök, akkor nem az ufonautáknál kell reklamálni, az éttudósok hivatala nagy sietve ?rendezte az anyagiakat”.

Sajnos a fiatalok fényes nappal, kamerák el?tt nem voltak hajlandók egy töredék méret? gabonakört sem produkálni, pedig igen komoly összeget kínáltak fel nekik a különböz?, országos ufókutató szervezetek. Az éltudósok hivatalának akkori vezet?je személyesen tiltotta ezt meg nekik, még a nyilatkozattételt is.

A Szentes közelében, ?rdöng?s-Tompahát térségében keletkezett gabonagy?r?-együttest már személyesen is megvizsgálhattam. A gy?r?k mérete követte a ?klasszikus repül? csészealj” méretét.

A körök 2000 nyarán jelentek meg, egyik szentesi pilóta vette ?ket észre, és készített is néhány felvételt. Megyeszékhelyünk Városi Televíziója szintén megszemlélte a helyszínt repül?gépr?l, de a riporternek csak az alábbi megjegyzésre tellett: ?Tréfás kedv? ufonauták olimpiai ötkarikát nyomdáztak Szentes határába…”

Természetesen kutatótársaimmal nem ragadtunk le ezen a szinten, a helyszínen különböz? méréseket végeztünk, mintákat vettünk, a mintákat kutatóintézetekben elemeztettük ki. A helyszínen a szokásos dolgokat tapasztaltuk: megnövekedett háttérsugárzás, megváltozott talajszerkezet és min?ség, a búzaszálak összefonódása, stb. A megnövekedett sugárzást csakis a gy?r?k közvetlen térségében mérhettük, attól pár cm­re már nem. Ilyen jelleg? sugárzás keltési módja a hivatalos fizika számára jelenleg – nem ismert.

A ?klasszikus repül? csészealj” mellett számos alkalommal figyelnek meg háromszögeket is. Ezek is fényesek, nagy sebességgel, közel hangsebességgel haladnak, szinte hangtalanul. Olykor pedig leereszkednek talajszintre is, mint ahogy ez 1991-ben Fábiánsebestyén határában történt.

Az esetnek szemtanúja is volt, a falu határán él? férfi és családja. Az ? bejelentésük nyomán szereztünk tudomást a történtekr?l.

Természetesen ezen a helyen is elvégeztük a szokásos mintavételeket és elemzéseket. Érdekes módon, az esetet kö­vet?en évekig semmiféle növényzet nem fejl?dött ki a három­szög csúcsain, pedig hol búzát, hol kukoricát, hol borsót, stb. termesztettek.

III. típusú találkozások

Vagyis személyes találkozások az idegenekkel.

Sok-sok ilyen történetet hallani, de ezeket igen nehéz dokumentálni, hiszen az emberek általában nincsenek felkészülve az ilyen eseményekre, vagy a megfelel? technikai háttér nincs éppen kéznél.

A ?bizonyítékokat követel?k” nagyon nehezen fogadnak el bármit is bizonyítéknak, mindig újabb és újabb követelésekkel állnak el?, egyértelm?en világossá téve, nem ?bizonyítékot” kívánnak igazából, hanem ellenkezni. Ez az álláspont pedig sehova sem visz.

Furcsa mód, a tudomány vizsgálja az alvás közben ?ta­pasztaltakat”, azaz tudományos módszerekkel kutatja az álmokat, pedig miközben álmodik valaki, nem állnak tanúk rendelkezésére igaza alátámasztására, de még öntudatánál sincs az illet?… Viszont a hivatalos tudomány el?szeretettel söpri félre az azonosítatlan repül? dolgokat látók beszámolóinak millióit…

?k tudják miért. ?k tudják miért….

1994-t?l kezd?d?en társaimmal lehet?ségem nyílt kivizsgálni egy esemény-sorozatot. Résztvev?je egy tiszántúli özvegyasszony és természetesen az idegenek. Lakásában keres­ték ?t fel, ahol egyedül élt. Általában hathetente, pénteki napokon.

A találkozásokhoz számos egyéb esemény társult, az elektromos berendezések rendellenes viselkedése, és sok minden egyéb furcsaság. A lényeg az, hogy minden egyes találkozáskor – melyekre általában éjszaka került sor -, nyomot hagytak a néni testén. Többnyire szabályos nyomot.

Eleinte csak annyit érzett mindebb?l, hogy feszül a b?r a hátán. Tükrökkel próbálta kilesni mi zajlik ott végbe. Azt tapasztalta, hogy a b?rfeszülés területén a b?re kipirosodik, felrepedezik, majd megnövekszik pigmentáltsága és létrejön egy jel.

A jelek többnyire szabályosak voltak. Évekig megmaradtak. Mindaddig nem t?ntek el, amíg egy másik jel el nem nyomta, esetleg, mint említettem, évekkel kés?bb.

Próbáltuk a keletkezett jeleket valamiféle összefüggésbe hozni, elolvasni, mint egyfajta írást, de mindez nem sikerült. Ami külön érdekesség, az egyik madárszer? jel hajszálpontosan azon a napon jelent meg az özvegyasszony hátán, amikor a budaörsi repül?téren a pontosan azonos formát rajzoló alakzatok. A repül?téren keletkezett jeleket a szakemberek a m?trágyázó-gép m?ködésére fogták. természetesen ez az álláspont is a szakért?k jellemzi, hiszen hasonlót nem tudtak létrehozni….

Az idegenekkel való találkozások nagyjából háromféleképpen zajlottak. Az özvegyasszonyt három különböz? helyszín valamelyikére úgymond ?vitték el”, ahol bemutatták neki az ott folyó munkálatokat, tevékenységeket. Minderr?l részletesen beszámolt, és minden le is rajzolt, hiszen az els? találkozásokat követ?en egészen rendkívüli rajztudásra tettem szert.

A három helyszín egyike egy tengeralatti bázis volt, a másik egy marsi bázis, a harmadik pedig valamiféle gyár. A találkozások másnapján rendkívüli mennyiség? energiával tölt?dött fel, volt hogy egymaga átrendezte a tölgyfából készült szekrénysorát, vagy felásta a kertet – januárban. Emellett fokozott folyadékigény jelentkezett nála. A családi orvosa felhámnöveszt?-krémet adott a b?rproblémák kezelésére.

Az idegenekkel való kapcsolata teljesen barátságos és ?magától értet?d?” volt.

IV. típusú találkozások

Az ufókutatók beszélnek még 4. típusú találkozásokról, ahol az idegenek és az emberek között szexuális kapcsolatra kerül sor. Ilyen esettel még nem találkoztam kutatásaim során.

Találkoztam viszont genetikai-jelleg? beavatkozásokkal. Ezek során az idegenek kiválasztott családok egyes tagjaiba, generációkon át, bizonyos implantátumokat helyeznek el, mint egy ellen?rizve és olykor módosítva az adott egyén tudatos m?ködését, valamint immunrendszerének állapotát.

Ezeket a beavatkozásokat nemet váltva, azaz apáról lányra, illet?leg anyáról fiúra végzik. Céljuk ismeretlen.

Zárszó

Nagy vonalakban áttekintettük az azonosítatlan repül? dolgok mibenlétét, a különböz? típusú ?találkozásokat”. E rövid összefoglalóból is látható, a téma hihetetlen nagy tudományterületek ölel fel, megértéséhez interdiszciplinális ismeretekre van szükség. És még önmagában ez sem garancia.

Az ufókutatás lehet?séget kínál az emberiség számára. Lehet?séget technikai-társadalmi fejl?désre. Sajnos, egyesek, bizonyos kormányok, tudományos intézmények, katonai szervezetek, egyházi vezetések, stb. úgy tekintenek erre a témára, mintha mindez az ? érdekükben történne, az ? gyarapodásukra, és pusztán helyzetükb?l kiindulva bármiféle joguk, netán kiváltságuk lenne a megszerzett információk titokban tartására, a nyilvánosság manipulálására.

Súlyosan tévednek. Az ufókutatásból származó valamennyi információhoz valamennyi embernek joga van.