Home Paranormális jelenségek Bali szigetének gyógyereje

Bali szigetének gyógyereje

0

Bali szigetének vonzereje a rendkívüli termékenységében rejlik. Ez a vízzel és földdel b?ven megáldott trópusi ország óriási életer?t sugároz, amely legszembet?n?bben a rizsföldek smaragdzöld színében nyilvánul meg.

A színterápiában a zöld a természetes üdít?t, a serkent?szer nélküli er?sít?t képviseli, ezért Balin hathatós gyógyító er?vel találkozhatunk. Minden kétséget kizárva a leghatékonyabb gyógyír az, ha úttalan utakon sétálunk, vízcsobogást hallgatva, a napsütést élvezve.

Természeti adottságának köszönhet?en az indonéz szigetvilág gyógynövénypalettája az európainál sokkal színesebb, ráadásul a legtöbb helybéli lakos ismeri alkalmazásuknak ?si titkait. Majdnem minden balinéz kertben termesztenek “varázsfüveket”, ami számos betegség ellen hatásos, és így olcsó “gyógyszerekkel” egészítik ki házi patikájukat. A legelterjedtebb csodaszer a jamu, amely mindenki számára könnyen elérhet?. A jamuból készült forró, az európai teához hasonló folyadék nemzeti italnak számít, amely napközben bárhol és bármikor fogyasztható. Kiváló ellenszere a turistákat is érint? hasmenésnek, kellemetlen hasfájásnak és influenzának is. A gyógynövények a piacokon is beszerezhet?ek, de ott a külföldieknek, használati utasítás híján, be kell érniük a piaci árusok komoly szak-, de meglehet?sen gyér nyelvtudásával.

Az indonéz szigetvilágban, a hindu Balit kivéve, az iszlám az uralkodó vallás. A balinézek a szintén hindu Jáva szigetiek leszármazottai, akik az eredeti népességgel, a “Bali Aga”-val keveredtek. Mindkét nép vallási kultúrája er?teljesen panteista volt, vagyis a természet és saját ?seik szellemeit imádták, hitük szerint az istenségeik a környezetükben található valamennyi él? és élettelen szervezetben, tárgyban benne élnek (az emberekben, növényekben, állatokban, kövekben, a vizekben, a szélben, stb.).

A mai balinéz hinduizmus is egy védelmez? istenekb?l, er?s szellemi hatalmakból álló varázslatos világ. Tiszteletük jeléül minden településen templomokat építenek, a földeken és a ház összes sarkába oltárokat állítanak, ahol naponta újabb és újabb ajándékokat helyeznek el. Így fejezik ki hódolatukat a jó szellemeknek, és ezzel engesztelik ki a rosszakat. A balinézek nem kockáztatják meg az e világ és a szellemvilág közötti, illetve az azon belüli harmónia megbontását, ugyanis a betegségeket és a szerencsétlenségeket az esetlegesen bekövetkezett diszharmóniának tulajdonítják. Ezért Balin az orvosok a test gyógyítása mellett az egyén és környezete egyensúlyának visszaállítására törekednek, és ehhez számos eszköz áll rendelkezésükre, a gyógynövényekt?l kezdve az eksztatikus táncig, illetve az imádkozástól a festészetig.

Az es?s évszak utolsó hónapjaira jellemz? a malária és a trópusi láz felbukkanása, a helyiek ilyenkor még a földet is betegnek “nyilvánítják”. Amikor éjszakánként a kutyák az útkeresztez?désekben gyülekeznek, a baglyok pedig huhognak, azt feltételezik, hogy a gonosz szellemek kerültek fölénybe. Engesztelésképpen ajándékok sokaságát ajánlják fel, valamint könyörögnek a jóindulatú er?khöz, hogy szálljanak alá, és védjék, illetve segítsék meg a földet. Az egyensúly visszaállításának leghatásosabb szertartása azonban a “sangbyang dedari”, amikor a falu papja által kiválasztott két kislány transzállapotban összeköttetést teremt az égiekkel. A legszebb népviseletbe bújtatott gyermekeket szantálfa füstöl? elé ültetik, majd átszellemülve táncolni kezdenek. A balinézek szerint azért képesek erre a különleges mozgásra, mert istenn?k táncolnak a lánykák testében, hogy a harmóniát helyreállítsák a földön.

A templomok és oltárok sokasága mellett az eksztázis élménye is szorosan hozzátartozik Bali kultúrájához. Úgy t?nik, hogy a balinézek igen könnyen elérik a transzállapotot, amelynek segítségével kapcsolatot teremtenek az istenekkel vagy szellemekkel, akik ideiglenesen birtokba veszik a testüket. A transz mindenütt jelen van hétköznapjaikban is. Láthatunk papot enyhe ringatózásban, mialatt imákat mormol. fiatal lányt, aki üveges tekintettel ajándékait viszi a templomba, zenészt, aki csukott szemmel inog, miközben hangszerén bonyolult dallamot játszik, vagy transztáncost, aki érzéketlenné válik a fájdalmakra és sérülésekre. Annak ellenére, hogy ennyire elterjedt, a transzállapotot szentségnek tekintik, és el?vigyázatosan közelednek eléréséhez, a kívülállók pedig “szenteltvízzel” locsolják ?ket, hogy megakadályozzák a túlságosan mélyre és hosszúra sikerült “egyesülést”.