kapcsolat

Biztos UFO volt

Mához két napja (2016.07.04) kint voltam az udvaron olyan 8-9 között lehetett. Már kezdett lemenni a nap és én néztem az eget mert ritka szép volt.

Egy nagy felhőszélén pillantottam meg egy nagyon erős fényű tárgyat, ami elég nagy volt ahhoz hogy először azt higgyem a hold az csak még nagyon vékony. Azonban eszembe jutott hogy azon az oldalon sosincs a hold és amúgy is most nem is látható. Ebben a pillanatban feltűnt mellette egy kisebb pont ami ameddig kevésbé fénylett mintha 3 szög alakú lenne, de az erős fénye teljesen eltakarta és utána már csak gömb formát lehetett látni. Ezután a nagyobb elhalványult és ha jól emlékszem azt nem is láttam már utána, viszont ez a másik még fénylett és tőle jobbra felgyúlt még egy fény. Pont ugyan akkora volt mint a másik. Ezután az egyik “elaludt” és a másik világított. Nagyjából 3× ismételték meg ezt hogy felváltva világítottak.

Volt már több olyan élményem, ami nem nagyon tudtam más magyarázatot adni, de erre egyszerűen nem tudnám ráfogni hogy nem UFO volt.

Találtam az oldalon egy képet, ami tökéletesen megegyezik azzal amit én láttam.:

Share on Google+Email this to someoneShare on LinkedInShare on TumblrTweet about this on TwitterShare on FacebookShare on Reddit

Minden vélemény számít!