Mi történt a majákkal?
A maja birodalom három mai állam, Mexikó, Guatemala és Belize területén helyezkedett el. A történelem iránt érdeklődőket gyakran foglalkoztatja a kérdés, hogy mi történhetett a majákkal. Hogyan tűnhettek el ilyen hirtelen?
Az egyik lehetséges válasz az időjárásban keresendő.
Egy nemzetközi tanulmány
Az éghajlatváltozás szerepéről évtizedek óta vitatkoznak a nagyjából a klasszikus maja...
Expedíciót indítanak egy titokzatos hajó megtalálására
Még idén útnak indul egy expedíció, hogy felkutassa az Endurance végső nyughelyét. Ebben az évben ugyanis éppen én, 100 éve, hogy a világ egyik legnagyobb felfedezője - Ernest Shackleton - mindössze 47 évesen, utolsó antarktiszi expedíciója során meghalt.
A legismertebb azonban az Endurance fedélzetén 1915-ben végrehajtott expedíciója volt.
Shackleton az Antarktisz...
Az antiküthérai szerkezet
Néhány évtizeddel ezelőtt egy titokzatos csillagászati eszköznek tűnő szerkezetet fedeztek fel Peloponnészosz és Kréta szigetei között, valahol az Égei-tengeren. A tárgy, amelyet az antiküthérai szerkezetnek neveztek el, egyike azon tárgyaknak a világon, melyek fejtörést okoznak a tudósoknak. A tárgy eredete számos kérdést vet fel. Ki készítette, miért és mikor?
A...
Rejtélyes lábnyomok okoznak fejtörést a kutatóknak
A tudósok hamarosan közelebbről is megvizsgálnak egy 3,6 millió éves lábnyomsorozatot, amelyet Tanzánia északi részén fedeztek fel.
Az észak-tanzániai Laetoliban található, vulkáni hamuban megőrződött, 3,66 millió évvel ezelőttre datált fosszilis lábnyomok gyűjteménye még mindig tartogat meglepetéseket, csaknem 45 évvel a felfedezésük után.
A Laetoli egyik lelőhelyéről származó fosszilis lábnyomok újraelemzése alapján...
Kiderült, miért tűnhetett el egy fejlett kínai civilizáció
A tudósok megállapították, mi okozta a Liangzhu civilizáció összeomlását körülbelül 4300 évvel ezelőtt.
A neolitikum egyik rég elfeledett csodája, a Liangzhu-kultúra először körülbelül 5300 évvel ezelőtt keletkezett Kelet-Kínában, majd korának csodájává vált - egy olyan nép, amely kifinomult vízépítési megoldások építésében jártas, és lehetővé tette csatornák, gátak és víztározók...
Egy kettévágott rejtély
Az Al Naslaa néven ismert, 4000 éves sziklaalakzat olyan tökéletesen hasadt ketté, hogy szinte lézervágásnak tűnik. A szaúd-arábiai Tayma oázisban található rejtélyes homokkőszikla - amely két pontosan kettévágott sziklából áll, egy természetesen kialakult talapzaton egyensúlyoznak - évezredek óta lenyűgözi a régióba látogatókat.
A szikla azért olyan érdekes, mert a két...
Az Arthur-kősír titka
Az Arthur-kő néven ismert rejtélyes angliai kősírról ma már úgy gondolják, hogy a Stonehenge előttről származik. A vidéki Herefordshire-ben található ősi kőépítmény - amelyet a legendás Artúr királyhoz kapcsolódóan Arthur's Stone-nak neveznek - kilenc függőleges kőből áll, amelyek egy nagyobb "zárókövet" támasztanak alá, amelyről úgy vélik, hogy több mint...
Megjósolta Nostradamus a COVID-19 járványt?
Nostradamus még a mai napig is világhírű jós, akinek ebben a hónapban emlékezünk meg halálának 455. évfordulójáról. Michel de Nostradamus, aki a 16. századi Franciaországban élt, annyira ismert volt a jövőre vonatkozó jóslatairól, hogy neve gyakran felmerül, amikor a jövő eseményiről beszlünk.
Könyvét, a "Les Propheties" -re sokan a mai...
Ketten írhatták a Holt-tengeri tekercsek egy részét
A Holt-tengeri tekercseket 75 éve fedezték fel egy Izraelben található barlangban és a felfedezés óta a izgalomban tartják a tudósokat. A tekercsek a héber Biblia legrégebbi kéziratait tartalmazzák, de hogy pontosan kik írták azt, rejtély övezi. Most azonban, egy új kutatásnak köszönhetően közelebb kerülhetünk a megoldáshoz.
A kutatás eredményeiről az...
Kétezer éves tekercseket találtak a Júdeai-sivatagban
Egy átfogó régészeti feltárás keretein belül számos, töredékekből álló szövegre bukkantak a Júdeai Sivatagban. A szöveget ógörögül írták és kisebb próféciákat tartalmaz. A helyszínen azonban nem csak tekercseket, hanem egy 6000 éves gyermek csontjai is ott hevertek, valamint egy meglehetősen jó állapotban megmaradt, 10000 éves kosár.
A most előkerült leleteket...