3 nap múlva kitör a Harmadik Világháború – Nostradamus szerint

nostradamus.jpgA történelem során számos esetben jövendölték már meg a világvégét. Nostradamus szerint ismét közeledik.

Mióta ember él a Földön, azóta találgatják, hogy mit hozhat a jöv?, és mikor jön el a vég, avagy meddig létezhet a Föld és vele együtt az élet. A történelem során számos esetben jósolták már meg a világvégét, ám a Föld még mindig mozog.

A Waverly Hills Szanatórium

Az eredetileg 1910-ben nyitott kétszintes épületnek az volt a célja, hogy tuberkulózisban szenvedő betegeket lásson el. Miután azonban járvány tizedelte meg az ott élőket, jelentős mértékben terjeszkedni kezdett az épület. 1924 és 1961 között több mint 6000 ember vesztette életét miközben a kórral küzdöttek. Sok holttestet egy több mint...

Hány Istenben hittek a zsidók?

Azok közül a régészeti felfedezések közül, amelyek arra vonatkoznak, hogyan éltek a zsidók a diaszpórában (szétszórás), s fényt vetnek egyes bibliai szövegekre és elbeszélésekre, különösen érdekesek a zsidó kolóniának azok a dokumentumai, amelyeket a XX. század elején találtak a Nílus Elephantiné nev? szigetén. Egyiptom legdélibb részén, a mai Asszuán környékén,...

Platón leírása Atlantiszról

I. TIMAIOSZ: Mint aki hosszú után végre megpihen, oly örömmel szabadulok meg el?adásom szerencsés lebonyolítása pillanatában, Szókratész. Ahhoz az istenhez pedig, aki a valóságban már réges-régen, fejtegetéseinkben azonban csak az imént jött létre, könyörgéssel fordulok, hogy adja meg fennmaradását azoknak a szavaimnak, amelyek megfelel?ek, ha ellenben eegyetsmást akaratlanul a...

Azonosítatlan tárggyal találkozott a repülö

A távolság mindössze 30 méter volt a leszálláshoz készülődő gép és a fényes tárgy között. A Provincial Airlines de Havilland Dash 8-300 típusú gépe a kanadai Dear Lake-ből St. Johnba tartott, és éppen leszálláshoz készülődött. A repülőtérhez közelítve a pilóták egy fényre lettek figyelmesek, amely egy nyugatra tartó kisrepülőnek tűnt. Amikor...

Megvédi-e az élet a Földet? – A Gaia elmélet Újjászületése

20130704-gaia-elmelet-felhok-chile-partjainal.jpgAz ember felöltözik vagy bef?t, ha fázik, és levetk?zik, illetve h?vösebb helyre menekül, ha melege van. De mi a helyzet az él? bolygó egészével? - teszi fel kérdést Stephen Battersby szakíró a New Scientist legújabb számában. Képes-e a bioszféra úgy szabályozni a környezetet, hogy az megfelel? legyen számára, megakadályozva azt, hogy a bolygó megfagyjon vagy felforrjon?


Amerika titkos UFO aktáit hozhatná nyilvánoságra Donald Trump – egy új felvetés szerint

Érdekes spekuláció kezdett el terjedni az interneten azzal együtt, hogy kiderült, ki lesz az új amerikai elnök és hogy Donald Trump hamarosan elhagyja elnöki pozícióját. A kérdés, amely az elmúlt napokban felmerült, hogy ideális helyzet lenne-e Trump számára, ha feloldaná a titkosítás alól az ország UFO aktáit? Számára nem a tervezett...

Hogyan lesz valakiből hivatalos UFO nyomozó?

Hector Quantanilla, az Amerikai Légierő nyugalmazott hadnagya volt, aki a UFOs: An Air Force Dilemma című munkájában részletesen beszámol arról, hogyan vált UFO ügyekkel foglalkozó nyomozóvá. Röviden szólva, a hadnagyot a felettesei tették azzá. De mielőtt ennyire előresietnénk, vessünk néhány pillantást a hadnagy hátterére. Az élete Monterrey-ben kezdődött, Mexikóban,...

Kutatást végeztek a DMT és a halálközeli élmények közötti összefüggésekről

A kutatás célja, hogy hasonlóságokat fedezzen fel a halálközeli és a DMT-s tapasztalatokról. A DMT (dimetiltriptamin a triptaminok közé tartozó pszichoaktív alkaloid, nagyon erős hallucinogén. A dél-amerikai esőerdőben a benszülöttek az ayahuasca nevű növényből nyerik ezt az anyagot és rituális szertartáskor használják fel). Mindkét tapasztalásban jelen van a testelhagyás,...

A Brit Védelmi Minisztrérium UFO adatokat törölt

A Brit Védelmi Minisztérium titkosítása alól feloldott 1997-es, UFO-król készült tanulmányok kerültek nyilvánosságra. Abban az időszakban az UFO-k iránti érdeklődés óriási volt, amely komoly fejfájást okozott a titkosszolgálatnak: rendszeresen el lettek árasztva ugyanis kérdésekkel és megkeresésekkel.Ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra pontot tegyenek a dolgok végére, egy összefoglaló tanulmány készült...

CSATORNÁK

17,767FansLike
0FollowersFollow
104SubscribersSubscribe